Valér

Kiss Csaba: "Az őszinteségnek mindig megvannak a maga veszélyei"

2013.06.03. 10:30

Programkereső

Az idei POSzT közönsége június 12-én tekintheti meg a Miskolci Nemzeti Színház versenyelőadását, A vágy villamosát, Györgyi Annával a főszerepben. Az előadásról Kiss Csaba rendezőt kérdeztük. INTERJÚ

- A vágy villmosa gyakorlatilag folyamatosan, országszerte repertoáron van. Vajon mi teszi ennyire aktuálissá ezt a darabot?

  - Roppant erős a története, izgalmasak és plasztikusak a figurái. Ismerősek és fájdalmasak azok az élethelyzetek, amiket bemutat. A vágy villamosa - 11 csúcsjelenet. Kevés ilyen intenzitású darabot ismerek.

Kiss Csaba - A vágy villmosa, Miskolci Nemzeti Színház
Kiss Csaba - A vágy villmosa, Miskolci Nemzeti Színház

  - A Radnóti Színház tavaly POSZT- díjjal kitüntetett Vágyvillamosa egy jóval nyersebb fordítását adta a darabnak. Önök miért döntöttek a hagyományos, Czímer-féle fordítás mellett?

   - Nekem is furcsa volt a viszonyom a szöveghez. Kicsit modorosnak, keresettnek éreztem. Szívesen újrafordíttattam volna egy mai, korszerűbb nyelvezettel, de féltem attól, hogy ezzel az időbeli távolság, az azóta eltelt 60 évvel is el fog tűnni. A mi Kamaraszínházunkban new orleans-i jazz szól és az ötvenes évek atmoszférája, kánikulája, fülledtsége elevenedik meg. Cziegler Balázs, a díszletek, és Berzsenyi Krisztina, a jelmezek tervezője, ezt a csipkefinom, néger zenékben párolt lomha, déli világot fogalmazta színpadra. Nagyon szép egységben van ez a színészi játékkal. Az előadás egész hangulatával. Furcsán hatott volna itt egy mai, erőszakosabb szöveg.

  - Több helyen említette, hogy A vágy villamosát úgy rendezi, mintha egy Csehov darab lenne. Mire gondolt pontosan?

 - Azt, hogy az emberek mélyebben próbálják megérteni egymást. Eltévednek egymásban. Az én előadásomban a Kocsis Pál által játszott Stanley nem egy érzéki vadállat, hanem a saját civilizálatlanságára ráébredő férfi. Innen fakad az erőszakossága. Olyan, mint Lopahin erőszakossága. Ha Blanche-ban egy amerikai Ranyevszkaját látunk, nem tévedünk nagyot. Mint ahogy több kritika leírta: a Lovas Rozi által játszott Stella is főszereplő. A családja romlása elől egy léhább felületesebb életbe menekülő „tékozló lány". Az ő szembesülése a múlttal olyan, mintha bármelyik Csehov hősnek a gyerekkorához, szüleihez, ideáljaihoz való viszonyát tekintenénk. A végére hagytam kedvencemet, Mitch-et. A miskolci előadásban a Görög László által férfiasan és plasztikusan játszott figura valódi reveláció. Az anyjával való, hazugságokkal terhelt viszonyból keres menedéket Blanche-nál. Férfivá akar érni, be akarja teljesíteni azt a szerelmet, ami őt egész addig ebben a macsó-társadalomban elkerülte.

   - Ez volt az első évadja a Miskolci Nemzeti Színház élén. Innen nézve jelent valamit, hogy rögtön az első itteni rendezését beválogatták a POSZT-ra?

  -Igen, ez egy nagyon nagy elismerés volt. Ugyanakkor voltak pillanatok, amikor nem örültem neki. Féltem attól, hogy a fiatal rendezőkből álló csapatot megosztja, megzavarja ez a túl direkt elismerés. Az évadban legalább négy olyan előadásunk volt még A vágy villamosán kívül, amelyet beválogathattak volna a POSZT-ra. Évek óta küzdök azzal, hogy az üres, de látványos színházi forma fokozatosan megeszi a tartalmat a színpadon. Én már nem szeretek színházba járni. A miskolci Vágy villamosának a beválogatása egy erőteljes érzelmekkel és konfliktusokkal dolgozó, klasszikus lélektani darab értékeinek az elismerése. Ugyanolyan jól esett, hogy beválogatták, mint annak idején az Anna Kareninát.

Kiss Csaba - A vágy villamosa, Miskolci Nemzeti Színház
Kiss Csaba - A vágy villamosa, Miskolci Nemzeti Színház

 - Tennessee Williams 1947-ben alkotta meg Blanche alakját. Mit gondol, mi az, amit erről a nőről az elmúlt hat évtizedben megtudtunk? Mennyiben kell most őt másképp játszani, mint fél évszázaddal ezelőtt?

  -Szerintem párhuzamos nők vannak, nem kronologikus nők. Ma is vannak Blanche-ok, és 50 évvel ezelőtt is voltak nem-Blanche-ok. A lényegi kérdés, hogy 40 fölött egy nő várhat-e még valamit a férfiaktól egyéjszakás kalandon, szexualitáson, pillanatnyi mámoron túl. Szerintem mindig voltak nők, akik nem adták fel.

 - Az előadás egyik érdekessége, hogy Blanche szerepét a felesége, Györgyi Anna játssza. Jelentett ez bármiféle nehézséget?

 - Igen. Nagy küzdelem volt. Rengeteg új dolog derült ki Annáról a próbák során, mint ahogy én is úgy éreztem, hogy sokszor rácsodálkozik, mik rejtőznek bennem. Ez egy nagyon őszinte előadás. És az őszinteségnek mindig megvannak a maga veszélyei. Nagyon nehéz volt a rendező-színésznő viszonyt és a férfi-nő viszonyt különválasztani. Az előadás talán legizgalmasabb kérdése számomra, hogy ez mennyire sikerült. Anna sokszor mondta a próbák alatt, hogy én vagyok Blanche és őt az elé a feladat elé állítom, hogy engem játsszon, a bennem lévő nőt. Ez nagyon pontos észrevétel. De ugyanígy Kocsis Palival is az ő, meg az én agresszióm közötti különbséget kellett összecsiszolni, Görög Lacival pedig a szentimentalizmusunk közötti nem kis szakadékot. Lovas Rozi azt a tékozló fiút „játssza", aki én vagyok, hiszen otthagytam a szüleimet, a családomat, a gyerekkorom értékeit egy magyar New Orleans kedvéért. Ez a vallomásos őszinteség tette nagyon érzékennyé és bonyolulttá a próbafolyamatot. De az elkészült előadásban ezek a nem könnyű terhek mind jelen vannak. És a színészek fantasztikusan érzik, játsszák ezeket.