Valér

Nyáron se maradunk színház nélkül

2013.06.05. 10:00

Programkereső

Gazdag programmal, összművészeti fesztiválokként várják a közönséget a június közepétől augusztus végéig tartó nyári szezonban a szabadtéri színházak. Zsámbék, Gyula, Szeged, Szentendre, Kőszeg, Kisvárda és Budapest is nagy érdeklődésre számot tartó előadásokkal készül.

Gedeon József, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke elmondta, hogy a június közepétől augusztus végéig tartó szabadtéri szezon során szinte minden estére jut egy új produkció, színházi előadások épp úgy, mint komoly-, és könnyűzenei koncertek, képzőművészeti foglalkozások és filmvetítések.

Szabadtéri Színházak Szövetsége, sajtótájékoztató
Szabadtéri Színházak Szövetsége, sajtótájékoztató

Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója elmondta, Június 14-én nyitják meg az idén 75 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad kapuit, amely egyben a felújított teátrum átadásának napja is lesz: nagyobb és komfortosabb nézőtérrel, átalakított előcsarnokkal várják a nézőket. A Budapesti Nyári Fesztivál június 14-én Nemzeti filharmonikus Zenekar és Carlo Montanaro közreműködésével a Verdi&Wagner koncerttel nyitja meg programsorozatát, majd június 28-án és 30-án a tavaly elhunyt koreográfus, Seregi László Spartacus című balettjét mutatják be. Július 5-én és 7-én a Kszel Attila rendezésében a Csinibabát, július 12-én és 14-én pedig az Oliver! című darabot és tekinthetik meg a látogatók a Veszprémi Petőfi Színház társulatának előadásában.

A fesztivál egyik legkülönlegesebbnek ígérkező koncertje Ian Fleming 60 évvel ezelőtt megalkotott figurája, James Bond előtt tiszteleg július 19-én: az eddig bemutatott huszonhárom Bond-film főcímdalaiból Gájer Bálint Veres Mónika és a Budapest Symphony Orchestra válogatott össze egy egész estére való koncertanyagot. Rost Andrea, Andrea Caré és a Magyar Állami Operaház zenekra július 26-án és 28-án mutatja be a Pillangókisasszonyt, Héja Domonkos vezényletével és Anger Zsolt rendezésében. A fesztivál utolsó nagyszabású operakoncert-bemutatóját, Erkel Ferenc István Király című operáját augusztus 20-án mutatják be az MR Szimfonikusok közreműködésével.

Az idén 25. jubileumi évfordulóját ünneplő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának célja, hogy áttekintést adjon a határon túli színjátszás legjaváról, ezért idén 5 ország 23 társulatától válogatták össze 33 előadást. Nánay István, a fesztivál művészeti tanácsadója elmondta, hogy a 12 versenyprogram mellett több éjszakai, zömmel egyszemélyes előadással és egyéb nagyközönséget vonzó produkcióval várják a látogatókat. A Hamupipőke, az Anconai szerelmesek, a Pán Péter, a Piros bugyelláris és a Made in Hungária mellett többek között olyan előadások színpadra kerülnek, mint például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió nagysikerű produkciója, a Bányavakság, vagy épp a Pintér Béla Parasztoperája a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

Víztorony, Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Víztorony, Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A Kőszegi Várszínház programjáról Pócza István igazgató elmondta, hogy idén hosszú idő után a rendezvény ismét visszakerülhetett a Jurisics-vár felújított belső udvarára, ami nagyban hozzájárul majd kettős célkitűzésükhöz: a kulturális programokon túl még vonzóbbá válhat város a látogatók számára. Az igazgató a Várszínház gazdag programsorozatából három, vadonatúj előadást emelt ki:Znamenák István rendezésében Carlo Goldoni Kávéház című darabját, Pogány Judittal, Epres Attilával és Kovács Zsolttal a főszerepben,  a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közösen létrehozott passiójátékot, amely bizonyos értelemben a tavalyi év moralitásjáték a folytatásának tekinthető és a kőszegi születésű  Gergye Krisztián nemzetközi koreográfusokkal és táncosokkal közösen létrehozott produkcióját, a Raped Europeans c. előadást.

Dr. Kálnoki-Gyöngyösyi Márton, a június 18. és szeptember 1. között megrendezésre kerülő Szentendrei Teátrum és Nyár gazdag programkínálatából három produkciót emelt ki. Lőrinczy Attila Könnyű préda című darabját Réthly Attila rendezésében július 4. és 6. között tekinthetik meg az érdeklődők Pikali Gerdával, Bezerédi Zoltánnal és Balikó Tamással a főszerepben, a Római vakáció premierjére július 26-án kerül sor Pelsőczy Réka rendezésében, a főszerepben Fekete Ernővel és Tenki Rékával, augusztus 25-én pedig Alföldi Róbert állítja színpadra az idén 180. éve bemutatott Bánk bánt.

Gyulai Várszínház
Gyulai Várszínház

Az 50. jubileumi évfordulóját ünneplő Gyulai Várszínház idén négy bemutatóval késült a nyárra. Bocsárdi László rendezésében július 6-án és 7-én tekinthetik meg a látogatók Hamletet, Zalán Tibor Fáklya kialszik c. drámája pedig augusztus 2-án lesz látható. A harmadik bemutató a nemzetközi elismerésnek örvendő, gyulai születésű Krasznahorkai László írásain keresztül mutatja be a város jellegzetes, regényekből visszaköszönő helyszíneit, Bánsági Ildikó, Eszenyi Enikő, Fodor Tamás és Bán János közreműködésével és Vukán György zongorakíséretével. Augusztus 9. és 10. között kerül színpadra a Rock Színház Mágikus-misztikus utazás... c. előadása, amely Beatles feldolgozásokkal tiszteleg majd a legendás zenekar előtt.  A Gedeon József elmondta, hogy a saját produkciók mellett fontosnak tartották, hogy a magyar drámatörténet legfontosabb darabjait is színre vigyék, ezért többek között látható lesz a Bocsárdi László rendezte Bánk bán, Vidnyánszky Attila által színre vitt Ember tragédiája és a Kolozsvári Állami Színház operája, a Hunyadi László.

Vásárhelyi Nóra, a Zsámbéki Színházi Bázis új vezetője elmondta: az elhunyt Mátyás Irén szellemében folytatják a munkát, megtartva a kísérletező, a fiataloknak teret adó szemléletet. A 30. évadban több előadás foglalkozik a fiatalokat érintő problémákkal és a kisebbség helyzetével. Tíz új bemutatót tartanak, közülük az Osborn műve nyomán születő Dühöngő és a Tengely Gábor rendezésében készülő Állampolgári ismeretek című előadást emelte ki. Szólt arról, hogy az idén Vidnyánszky Attila is rendez Zsámbékon.

A Szegedi Szabadtéri Játékok július 5-én induló programsorozatára Herczeg Tamás igazgató szerint mintegy 50 ezer látogatót várnak. A Leányvásárt Gothár Péter rendezésében mutatják be, és műsorra tűzik Az operaház fantomja című musical idén tízéves előadásának koncertváltozatát is. Az Elfújta a szél, a Porgy és Bess, egy Verdi-Wagner operagála és az István, a király jubileumi, Alföldi Róbert rendezte produkciója szintén szerepel a műsoron.