Etelka, Aletta

Két változatban is látható lesz a Mester és Margarita Szebenben

2013.06.11. 16:00

Programkereső

Az idén 20. évfordulóját ünneplő Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál egyik kiemelt eseménye lesz a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a Maladype Színház közös produkciója, a két változatban készült Mester és Margarita.

A Románia legnagyobb színházi fesztiváljaként számon tartott eseményen június 12-én délután 5 órakor és 9 órakor lesz látható mindkét változat, ami különleges színházi élményt kínál a nézőnek. A Maladype nem először kapott meghívást a fesztiválra, 2011-ben a Leonce és Léna című darab nyitotta a programot, majd egy évvel később a Tojáséjjel szerepelt a társulat.

Mester és Margarita
Mester és Margarita

A kezdet kezdetén - húsz évvel ezelőtt - csupán három ország előadásait tudta vendégül látni a rendezvény, ma már közel 70 ország képviselteti magát, összesen több mint 2000 színésszel. 2013-ban is színes programra számíthatnak a résztvevők - érkeznek előadások Angliából, Oroszországból, Dél-Koreából, Grúziából és Franciaországból is, a rendezők közt olyan nagy nevek szerepelnek, mint Silviu Purcarete, Yosup Bae, Vlad Massaci, Levan Tsuladze, vagy Joël Pommerat.

A román-magyar koprodukcióban készült Mester és Margarita budapesti bemutatójával kapcsolatban már megkezdődtek a tárgyalások. Így ha minden a tervek szerint alakul, ősszel már a hazai közönség is megnézheti Balázs Zoltán szebeni rendezését.

"A nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciójában frissen bemutatott Mester és Margarita olyan rendhagyó Bulgakov-adaptáció, melyben az egymás mellett futó szimbolikus, allegorikus és mágikus történetszálakat Balázs Zoltán rendezői koncepciója DNS-spirálként tekeri egymásba. A magyar rendező a Bulgakov szövegében egymásra vetülő gondolati síkok és komplex-tükröződések adta lehetőségeket kiaknázva monumentális kirakósjátékot szerkesztett, melyet kétféle rendezői megoldással, két különböző változatban tár elénk. Az összművészeti puzzle szervesen egymásra épülõ elemei a szöveg, a látvány, a pontosan megtervezett mozdulatok, a film és a zene, mind részei annak az összetett gondolati konstrukciónak, mely a „színház a színházban" élményén keresztül fókuszálja a néző figyelmét a sokrétű történet rejtett tartalmaira. Az előadás megfoszt az egyértelmű értékítélet megalkotásának lehetőségétől, elhatárolódik a témában szunnyadó didaktikus végkövetkeztetéstől, de rávilágít arra, hogy a kettő (az Én és a Másik) egymás nélkül nem létezhet; egymást feltételezi és kiegészíti.....animus és anima. Aki hajlandó föloldódni a két különböző előadás által megteremtett "imaginárius térben", és képes egymásba tükröztetni a Nő-Woland (Mariana Mihu) és a Férfi-Woland (Orosz Ákos) által képviselt redukált és integrált „személyiség -modell" kettősségét, mind a kétszer különleges színházi élményt kap.../kétszeresen jut különleges színházi élményhez..." (ajánló a Szebeni Fesztivál programfüzetéből)