Luca, Ottilia

"Hanyatt fekve az ágyon felolvasni"

2013.06.13. 07:07

Programkereső

Apa és fia mindketten írással foglalkoznak, mégsem könyveket, hanem általában színházi előadásokat szoktak ajánlani egymásnak. Závada Pál író és Závada Péter költő, valamint az Akkezdet Phiai nevű rapzenekar egyik tagja könyvekhez fűződő emlékeikről meséltek. INTERJÚ

- Szokás volt a családban az esti felolvasás?

- Závada Pál: Persze, egymás mellett hanyatt fekve az ágyon felolvasni, ez sok éven át így ment. A klasszikus meséket, az akkori kortárs gyerekkönyveket és saját gyerekkorom kedvenceit próbáltam váltogatni, sőt eljutottunk A Pál utcai fiúkig és a Verne-regényekig. Akkor Peti már önállóan is olvasott, és trükkösen a legizgalmasabb részek előtt hagytam abba, hogy ő majd folytassa. Folytatta is, de aztán odajött, és panaszkodva mutatta, hogy ettől eddig ez mind csak tájleírás - úgyhogy akkor fölolvasás útján még könnyebben ment a dolog. De arra is emlékszem, hogy fölolvasás közben elaludtam, s ilyenkor az is fölmerült, hogy eléggé érdekel-e engem az a könyv.

- Emlékszel rá, hogy édesapád milyen könyvekből olvasott fel neked?

Závada Péter:  Lázár Ervint például sokat olvastuk, a Négyszögletű Kerek Erdőt, a Bab Berci kalandjait, a Szegény Dzsoni és Árnikát, valamint Békés Pál szövegeit, A kétbalkezes varázslót meg a Félőlényt. Amit még nagyon szerettem, az egy indián mesés-legendás könyv volt, a Tollas Kígyó búcsúja, talán ez volt a címe. Na meg a Nagy indián könyv és a Winnetou. Emlékszem rá, hogy a délutáni csendes pihenők alatt is úgy aludtunk el, hogy apa közben felolvasott nekem. Tehát abszolút olvasós apuka volt, mostanában az öcsémnek is gyakran olvas fel. Nem tudom, a gerezdekre szeletelt, hámozott alma rituáléja - amit fogmosás után - lefekvés előtt is szabad volt enni, az él-e még.

Závada Pál
Závada Pál

- Karinthy Ferenc egyik novellájában nagyon élvezetesen írja le, ahogy édesapja rendszeresen összegyűlt íróbarátaival, és különböző játékokat játszottak. A Závada családban is voltak hasonló programok, amiken esetleg már Péter is részt vett?

- Závada Péter: Volt egy olyan időszak, amikor vasárnap esténként nálunk gyűlt össze jó néhány író, szerkesztő. Kardos András, Könczöl Csaba, Dániel Ferenc, később Parti Nagy és Darvasi. Ez nagyjából akkora tehető, amikor apám elkezdett a Holmi szerkesztőségében dolgozni. Ezeken a vacsorákon sokat anekdotáztak, poénkodtak egymással, elég felszabadult társaság volt. Emlékszem egy apámmal közösen végrehajtott telefonbetyárkodásra. Egyszer felhívtuk Radnóti Sándort, és elhitettük vele, hogy a rádió egyik betelefonálós műsorából keressük. Egy régi publicisztikáját olvastuk fel neki, kérdeztük, felismeri-e. Fogalma sem volt róla, hogy ő írta. Ezekbe a csínytevésekbe engem is bevontak, nekem pedig izgalmas volt látni, ahogy apa játszik.

- Závada Pál: Őszintén szólva én azokról a klasszikus irodalmi-nyelvi játékokról, amelyeknek máig tartó kultusza van bizonyos körökben (például a szigligeti alkotóházban) inkább csak mesélni hallottam idősebb barátaimtól, Réz Páltól, Lator Lászlótól vagy a kevésbé idős Várady Szabolcstól - a Holmi szerkesztése közben. Ahová kisebb korában Peti is elkísért engem, úgyhogy az anekdotákba ő is belehallgathatott. Viszont eleven költői (sőt zenés költői) játékoknak is együtt lehettünk tanúi a fiammal, amikor a kilencvenes évek első felében a Merlin Színházban parodisztikus vetélkedőket rendeztek az említetteken kívül Parti Nagy, Kukorelly, Nádasdy Ádám, Kántor Péter vagy a zongorista Darvas Feri szereplésével és Jordán Tamás vezetésével. Ezeket mindketten nagyon élveztük, de csak hallgatóként.

- Eleinte fontosnak érezte, hogy Péternek utat mutasson az irodalomban, szerzőket ajánljon, vagy ez eleve adott volt otthon?

- Závada Pál: Ez a kérdés két szakaszra is utalhat. A gyerekkori olvasóvá nevelődésre, illetve az irodalommal való tudatos, szakmai foglalkozás szakaszára. Egyik esetben sem voltam valami koncepciózusan határozott, inkább megengedően, kínáló módon próbáltam viselkedni. Kifejezetten útmutatási jelleggel nem nagyon törekedtem a fiamat bevezetni a szépirodalomba - az indirekt módszerek (egy-egy könyv megemlítése, vagy egy személyesen ismert szerző könyvének az asztalon hagyása) általában hasznosabbnak bizonyult. Vagy épp az se volt hasznos módszer, megesett, hogy az ember hiába ügyeskedett. Mert az nem olyan egyszerű kérdés, hogyan is lehet kedvet csinálni egy gyereknek vagy kamasznak az olvasáshoz. Egyáltalán lehet-e az ilyet akarni, vagy meg kell várni, amíg magától ráharap.  

- Závada Péter: Egyszer megkérdeztem apát, melyek a kedvenc könyvei. A Mester és Margaritát ajánlotta, amit én csak pár évvel később olvastam el, de nekem is az egyik kedvencem lett, illetve a Száz év magányt, ami szintén a mai napig a legkedvesebb olvasmányaim egyike. Volt ugyanakkor bennem egy alapvető lázadás is az irodalom ellen, mert olyannyira könyvekkel voltunk körülbástyázva otthon, hogy mindez nem jelentett számomra újdonságot. Helyette az utca, a rap meg a csibészkedés érdekelt. Egy ideig nem is nagyon foglalkoztam olvasással. Apa meg is ijedt egy kicsit. Aztán a húszas éveim elején, amikor egyetemre mentem, újra visszatértem a könyvekhez.

Závada Péter
Závada Péter

- Amikor Pétert elkezdte beszippantani az utca világa és a rap, hogyan csapódott le ez otthon? Ennek a műfajnak megvannak a maga nagyon jellegzetes attribútumai..

- Závada Pál: Igyekeztem türelemmel és némi érdeklődéssel fordulni e fordulat felé, és támogatni őt abban, hogy mindennek tárgyi, zenei és ruházkodási attribútumaihoz is hozzáférhessen, függetlenül attól, hogy mindezek mennyire tetszettek nekem vagy sem... De hát nem én vagyok hivatva eldönteni, eléggé megengedően jó fej voltam-e apaként. Amikor egyik este egy banda megverte és kirabolta őt a barátjával együtt, akkor megfordult a fejemben, nem vagyok-e túlságosan megengedő (és túl késő estig elengedő). Hosszú időket töltött bezárkózva a szobájába a barátaival, s ez járt némi zajjal és füsttel, de nem volt elviselhetetlen.

- Závada Péter: Elég jó fej voltál, erről biztosíthatlak.

- Szoktak egymásnak könyveket ajánlani?

- Závada Péter: Könyveket azért nem, mert eléggé más az érdeklődési körünk, apa talán inkább prózát olvas, míg én verseket. Színdarabokat viszont szoktunk ajánlani egymásnak, mivel mindketten sokat járunk színházba. Az ő ajánlására néztem meg például Thomas Bernhard Heldenplatzát a Katonában, ami az idei egyik legjobb élményem volt. A napokban láttam Zsótér Sándor Kurázsi Mama-rendezését a Radnótiban. Fantasztikus volt. Ezennel ajánlanám is neked.

- Závada Pál: Néha fölmerül egy-egy konkrét kérdés, akkor elmondom, én milyen olvasnivalóról tudok abban a tárgyban. Vagy megmutatom, hagyom látni, hogy mit olvasok éppen. És igyekszem tájékozódni azokban a folyóiratokban és szerzői körökben, amelyek Petihez állnak közelebb. Néha kíváncsiskodom tőle a drámairodalomnak erről vagy arról a darabjáról, amelyeket ő jobban ismer, mint én, mert komolyan foglalkozik vele.

- Péter álnéven kezdte publikálni a verseit. Hogyan reagált, mikor rájött, hogy a fia írni kezdett, ezúttal pedig nem rapszöveget?

- Závada Pál: Örültem neki, de nem akartam idő előtt tolakodni a versei közébe, hagytam, amíg ő teszi hozzáférhetővé őket. Az persze kétséges ilyenkor, hogy mennyire lesznek jók azok a versek, de szerencsére elég jók lettek állítólag. Arról valóban nem tudtam, hogy a Holmiban, ahol prózarovat-szerkesztő vagyok - meg más lapoknál is -, álnéven fogadtatta el a verseit. Egyébként nem valami jó álneveket talált ki, habár én ebbe se szóltam bele, végül publikálóként mégis megmaradt a saját nevénél.

- Kívülről és belülről tekintve rá hogy látják, mi lehet a mai magyar slam poetry kirobbanó sikerének a titka?

- Závada Pál: Az, hogy közvetlenül, elevenen jelenlévő előadási forma, amelynek ráadásul van egy közösségképző hatása és ereje is. Azt mi, öregebbek is észrevesszük, hogy a jó fölolvasásnak, a hatásos személyes interpretációnak milyen vonzereje lehet, de itt a zene miatt, a kortárs érdeklődő és részben részvevő közeg miatt még fokozottabb lehetőségek nyílnak.

- Závada Péter: Most olvastam újra Az ember tragédiáját. Madách egy helyütt ezt írja a konstantinápolyi színben: „Mindaz, ki hat, megérté századát, 
De nem szülé az új fogalmakat. 
Nem a kakas szavára kezd viradni, De a kakas kiált, merthogy virad." Valószínűleg az is benne lehet a sikerben, hogy kialakult az országban egyfajta levegőtlenség, egy olyan vákuum, amelyben a slam poetry jelentheti a föllélegzés lehetőségét. Biztos, hogy ez az ambivalens közhangulat termékeny táptalaja a slamnek és a közéleti lírának egyaránt. Másrészről, ezek a folyamatok oda-vissza generálják egymást. Ha elkezdődik egy ilyesfajta diskurzus, akkor az embereknek megjön a kedve beszélni az őket érintő politikai, társadalmi vagy szociális kérdésekről. A slam poetry arra is rámutat, hogy igenis van igény közéleti diskurzusra, és a fiatalok érzik, hogy a problémáikról beszélni kell, hogy hallatniuk kell a hangjukat, ha teszem azt, csorbul a szólásszabadságuk. Műfaji szempontból pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy a papír alapú költészet mára a médiumok megváltozásával háttérbe szorult. Sokkal több irányba kalandozik, sokkal szerteágazóbb a figyelmünk, mint korábban, és emiatt a figyelmünknek sokkal több csápját kell egy adott tartalomnak lekötnie egy adott pillanatban. Multimediális műfajokra van szükség. Úgy látom, hogy a slam egy ilyen műfaj: kicsit vers, kicsit színház, kicsit zene.