Etelka, Aletta

Fehér Balázs Benő: "Halálra izgulom magam a színészekért"

2013.06.15. 06:58

Programkereső

Oda kell figyelni rá: a Színművészeti Egyetem negyedéves színészhallgatója már második rendezése után van. A Hitgyógyászhoz kapcsolódóan június 15-én közönségtalálkozót tartanak a Fidelio szervezésében a POSzT-on. A rendezői babérokra törő ifjú tehetséget faggattuk elképzeléseiről. INTERJÚ

- Hogyan találtál rá a darabra?

- Elsőben volt egy vizsgánk, ahol huszadik századi anyagokból kellett monológokat mondanunk. Zsámbéki tanár úr a Hitgyógyászt rávezetésként hozta az osztálynak. Korábban az ő kérésére fordította le Mesterházi Márton. Magyarországon eddig még nem mutatták be, és Friel sem tartozik a legismertebb írók közé. A darab nagyon a színészekre épít, ezért volt jó gyakorlat számunkra, bár akkor még csak egy-egy rövid részlettel foglalkoztunk.

Fehér Balázs Benő
Fehér Balázs Benő

- Milyen szempontok alapján választottad éppen ezt a szöveget?

- A praktikus, profán szempontokkal kezdem. Tavaly rendeztem egy előadást, aminek alapjául a Bűn és bűnhődés szolgált. Ez egy olyan előadás, amit egyszerre csak egy néző nézhet, és úgy dramatizáltuk, hogy ő a regény főszereplője, Raszkolnyikov. Minden körülötte történik, a színészek neki játszanak. Ebben tizenegy színésszel dolgoztam, akik többnyire még az egyetemre jártak. Hihetetlen nehéz volt egyeztetni, ezért többnyire csak vasárnaponként és hajnalban tudtunk próbálni. Elegem lett ebből, és elhatároztam, hogy a következő darab kevés szereplős lesz, mert sokat szeretnék próbálni, és keveset egyeztetni. A Hitgyógyászban három szerep van. Frank, a hitgyógyász, kézrátéttel gyógyít. Ez a csoda tíz esetből egyszer megy végbe. Hihetetlen erőfeszítés, hogy meggyógyítson valakit, és nagyon ritkán van olyan állapotban, hogy tényleg sikerrel járjon. Ez a sérülékeny tehetség és az ezzel járó kétségek szétrohasztják az életét. Engem az érdekel, hogy milyen utat kell bejárni ahhoz, hogy létrejöjjön a csoda. Foglalkoztat az a görcsös akarás, ami Frankben van minden este produkció előtt. Nekem a hitgyógyászat a művészet analógiája. 

 - Nem korai, hogy már az egyetem alatt ilyen gondolatok foglalkoztatnak?

- Ez alkati kérdés.

- Miért kezd el egy színészhallgató rendezni?

- Amikor színész szakra jelentkeztem, már érdekelt a rendezés. Ekkoriban nagyon foglalkoztatott a Bűn és bűnhődés. A gólyatáborban találkoztam Fekete Ádámmal (az elkészült előadás dramaturgja - a szerk.), akiben olyan társra találtam, akivel bele mertem fogni. Ezután már nem volt kérdés.

Fehér Balázs Benő
Fehér Balázs Benő

- Lényegében az évek során eltanultad a rendezést?

- Mindig figyelem, hogyan instruálnak az osztályfőnökeim (Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor - a szerk.). Ebből sokat tanultam, és örülök, hogy nem rendező osztályban kezdtem.

- Mennyire fogadtak el az osztálytársaid rendezőként?

- Bennem volt feszültség, mert nem akartam, hogy azt gondolják, hogy kiskirályt akarok játszani. Ahogy elkezdtünk próbálni, kiderült, hogy alaptalan a félelmem. Már nem az érdekelt, hogy az osztálytársaim, hanem az, hogy létrehozzunk valamit közösen. Bán Bálint, és Fehér Laci a Bűnhődésben is játszottak, de Ostorházi Dettit most rendeztem először. Nagyon szerettem velük dolgozni.

 - Többször hivatkoztál a Bűn és bűnhődésre. Mit tanultál meg ennél a munkánál, amit aztán a Hitgyógyásznál tudtál kamatoztatni?

- A két előadás között nehéz lenne párhuzamot találni. Ami mindkettőben nagyon foglalkoztatott, az a színész. Mindkétszer nehéz feladat elé állítottam őket, mert mindkét előadásban nagyon közel vannak a nézőkhöz. A Bűn és bűnhődés egy ötletekben gazdag, gyors jelenetváltásokkal teli produkció, de alapvetően ott is az érdekelt, hogy mennyire van jelen benne a színész, és mennyire képes határátlépésekre. A Hitgyógyász esetében már csak erről lehetett szó. Az érdekelt, mennyire tud a színész hatni a közönségre. Alázatosnak kellett lennem. Törekedtem arra, hogy ne egyfajta rendezői effekthalmaz legyen. Nem pofás, látványos előadást akartam csinálni, hanem olyat, ahol a színész teremt világot.

Fehér Balázs Benő
Fehér Balázs Benő

- Mire kellett itt a színészeknek különösen odafigyelnie? Milyen buktatói lehetnek ennek az előadásnak, amire esetleg külön felhívtad a figyelmüket?

- Nagyon kicsi a tér, és közel vannak a nézők, ezért szinte "filmes" játékmódot kellett alkalmazni. Nehéz feladat elé vannak állítva: náluk húsz évvel idősebb embereket játszanak, akik olyan tapasztalatokkal rendelkeznek, amikkel ők még nem. A szöveg csábít a szenvedésre, de ezek az emberek nekünk, nézőknek beszélnek, előttünk viselkednek, velünk akarják elhitetni, hogy egy adott helyzetben jól döntöttek, vagy éppen segítséget kérnek tőlünk. Nem szabad színészként teljesen lebuktatni őket. A nézői attitűd folyamatos felülvizsgálat, igazat mondanak-e? A három szereplő három szemszögből meséli el ugyanazt a történetet.

- Brian Friel szövege monológokból épül fel. Szükség volt az intenzív közös gondolkodásra a dramaturggal, Fekete Ádámmal?

- Mindig szükség van. Ádámmal jól értjük egymást, közösen húztuk meg a szöveget. Néhol túl irodalminak találtuk, és ráncfelvarrásra szorult.

- Hogyan fogadod a kívülről érkező véleményeket? Hol húzod meg azt a határt, ameddig elfogadod valakinek a tanácsát?

- Változó. A bemutató előtt két héttel már nézők előtt csináltunk próbát, ami után teljesen letörtem, mert még nem volt olyan állapotban, hogy bemutatható legyen, viszont a színészeknek kellett, hogy végre ne csak nekem mondják a szöveget, és szokják a közönséget. Reméltem, hogy azért durran majd valamekkorát. De mégsem így lett. Sokáig nem mutatta meg az erejét, és nem olyan előadás, hogy van pár olyan pontja, ami mindig bejön. Általában jók a visszajelzések, de szerintem nem minden derül ki belőle, amit szerettem volna.

Fehér Balázs Benő
Fehér Balázs Benő

- A visszajelzéseket tekintve másfajta várakozás van benned egy rendezésed, illetve egy színészi alakításodat követően?

- Nyilván mindkettő után arra vágyik az ember, hogy azt mondják, ez volt az eddigi legjobb színházi élményük. Ilyenben még nem volt részem. (Nevet.) Nem tudom saját rendezésemet úgy nézni, mint egy átlagos néző. Általában halálra izgulom magam a színészekért, közben pedig próbálok energiát adni nekik.

- Mely rendezések voltak rád nagy hatással?

- Zsótér Sándor munkáit nagyon sokra tartom, mivel nála nagyon erős igényt látok arra, hogy együtt dolgozzon a színésszel. Alapvetően azt látom, hogy kezdik elfelejteni a színészt, nem igazán fordítanak rá energiát, hogy kihozzanak belőle valamit. Bodó Viktor másfajta színházat csinál, de a Ledarálnakeltűntemet hatszor néztem meg. A berlini nemzetközi új dráma fesztiválon láttam a Hamletet Ostermaiertől, a Volksbühnén pedig Herbert Fritsch rendezett egy Die Spanische Fliege című előadást. Legutóbb ezekből tanultam.  

- Hol tudnád a későbbiekben elképzelni magad színészként?

- Nem tudom. Kint voltam három hónapot Londonban az ottani Nemzetiben, de ott csak próbákat néztem. A Krétakörnél játszom majd Gulyás Marci rendezésében, aminek októberben lesz a bemutatója, és az egyetemen fogok rendezni egy Tajtékos napokat. Egyelőre ennyit látok.