Lázár, Olimpia

Négy új bemutató a Radnótiban

2013.09.03. 10:00

Programkereső

Szeptember 2-án Bálint András igazgató megnyitotta a Radnóti Miklós Színház új évadát. Két új állandó taggal bővült a társulat: Andrusko Marcella és Pál András szerződött a színházhoz, Móga Piroska, a Kaposvári Egyetem hallgatója pedig gyakorlatát tölti az intézménynél.

Az idei évadban is négy bemutatót tartanak. A sort a Nemzetközi sikerre való tekintet nyitja, melyet Mohácsi István és Mohácsi János ír. A produkcióban az egész társulat részt vesz majd, a bemutató október 27-én lesz. Az évad második premierje Ibsen Hedda Gabler című műve, a címszerepben Petrik Andreával. Az előadást Valló Péter rendezi, a bemutatót december 22-én tartják.

Radnóti Miklós Színház
Radnóti Miklós Színház

A Radnóti Színház harmadik bemutatója jövő márciusban Schnitzler Anatol és a nők című darabja lesz, Bálint András rendezésében, Pál András és Schneider Zoltán főszereplésével. Végül az új előadások sorát 2014 májusában Csehov Platonovja zárja, melyet Alföldi Róbert rendez. Folytatódik Krizsó Szilvia Libikóka  című sorozata, az október 30-i előadás két vendége Závada Pál író és Kulka János színművész lesznek.

Új sorozatot indít a színház Irodallam címmel, melyben Dinyés Dániel zeneszerző a színház színészeivel készít önálló esteket, irodalom és zene kapcsolatáról. Folytatódik a színházi beavató program, az előadások előtt tartott félórás Ráhangolónak kulisszajárással egybekötött változatára középiskolás osztályokat, míg a havi műsorban feltüntetett Ráhangoló beszélgetésekre és Vasárnapi Szalonokra minden korosztályt várnak.

Szeptember 20-án 17 órától tartják hagyományos évadnyitó programjukat, a Színház hátulról-t.