Szilárda

Színházi évadnyitás vidéken: Szolnok, Sopron, Zalaegerszeg, Veszprém

2013.09.03. 16:10

Programkereső

A megyeszékhelyek színházaiban is sorra tartják a társulati évadnyitókat, míg az országos színházi évadnyitónak a szolnoki Szigligeti Színház adott otthont. Összesítettünk.

Szolnok

A szolnoki Szigligeti Színházban tartott országos színházi évadnyitón Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a szeptember végéig elkészülő jövő évi költségvetési tervezetben a minisztérium ugyanolyan nagyságú állami támogatással számol, mint az idei esztendőben. Valamennyi finanszírozási formát összeadva ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente 50 milliárd forint támogatást kapnak produkcióik létrehozására - mondta az államtitkár.

Halász János az országos színházi évadnyitón
Halász János az országos színházi évadnyitón

Halász János felidézte, hogy a színházak finanszírozási rendszerének öt pillére van: a fenntartói támogatás, a saját bevétel, a társasági adóból származó pénz, a pályázatokon elnyert összeg és az állami támogatás. Éves szinten a fenntartók, beleértve a kormányzatot mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak a teátrumoknak, saját bevételként 15 milliárd forintot könyvelhetnek el, míg társasági adókedvezményként tavaly már 11,6 milliárd forintot kaptak - sorolt jellemzésként néhány adatot az államtitkár.

A társasági adókedvezményről, mint az állam által átengedett bevételről megjegyezte: ezzel a lehetőséggel először 2009-ben élhettek a színházak, akkor 857 millió forint erejéig, 2010-ben ez a tétel már mintegy 6 milliárd volt, míg 2011-ben 9,5 milliárdot tett ki. Halász János kitért arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) a jövő évben a pályázatoknál ésszerűbb határidőket és ügyintézést alakítanak ki. Örömtelinek nevezte, hogy az idén április végéig sikerült a pályázatok elbírálását elvégezni, és erre jövőre is törekedni fognak. Az NKA-nál a szakmai kuratórium döntéseit, akárcsak az idén, 2014-ben is elfogadják, azon nem változtatnak - húzta alá.

Vidnyánszky Attila az országos színházi évadnyitón
Vidnyánszky Attila az országos színházi évadnyitón

Az Emmi államtitkára szerint a támogatási rendszeren finomítani kell, mert nem igazán tisztázott például a fesztiválok ügye, és a nyári szabadtéri produkciókat egymással összevethetőbbé kell tenni. Halász János beszédében foglalkozott a intézményfenntartási és színházvezetési kérdésekkel is, utóbbi apropóján kifejtette, hogy az igazgatóválasztásnál továbbra is a pályáztatást tartja a legjobb megoldásnak.

Balázs Péter, a szolnoki színház direktora azt javasolta, hogy a következő évad a színház világában legyen a közeledés évada, mert "sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint azt a megosztottságban érdekeltek gondolják".

Sopron

Nagy klasszikus szerzőknek és műveknek szenteli október 5-én induló idei évadát a Soproni Petőfi Színház. A szó jó értelmében vett, széles és színvonalas programpalettát kínáló klasszikus népszínháznak tekintjük magunkat, ebbe pedig bőven belefér, hogy most opera-, a következő szezonban pedig operettpremierre készülünk - közölte Pataki András igazgató. Az igazgató utalt arra, hogy kései kinevezése miatt sebtében kellett összeállítani és betanulni az előző évad programját, mostanra viszont sikerült felépíteni a pályáztában vállalt erős, Sopronban élő és működő, társulati léttel bíró, többfunkciós színházat, amely tánc- és operatagozatot is felvonultat.

A Soproni Petőfi Színház épülete
A Soproni Petőfi Színház épülete

A "nagy klasszikusok évadának" programjában Rossini Bruschino úr című operája június 22-én főpróbaként már szerepelt a Soproni Ünnepi Hetek programján, a bemutatót jövő januárban tartják. Pataki András igazgató rendezi Molnár Ferenc Üvegcipőjét, míg Katona Imre viszi színre saját, nemrégiben elkészült újrafordítása alapján Goldonitól a Két úr szolgáját, valamint az 1980-ban először az ő rendezésében bemutatott, az akkori előadás számos szereplőjét felvonultató Evita című rockoperát.

Az igazgató az októberben induló szezon különlegességeként említette Fedák Sári börtönnaplóját: a monodrámát a művésznő egykori raboskodásának helyén, a sopronkőhidai fegyházban is bemutatják. Műsoron lesz Horányi László és a Pusztaszó együttes Sinka István-estje, Jordán Tamás pedig két produkcióban is színpadra lép Sopronban: látható lesz Széllel szemben című stand up-estje és Huzella Péterrel közös, József Attila Szabad ötletek jegyzékéből válogató előadása.

Zalaegerszeg

A tavalyihoz hasonló, sikeres, izgalmas, sokszínű évadra készül a zalaegerszegi Hevesi Színház társulata - mondta Besenczi Árpád igazgató a társulat évadnyitó ülésén. A direktor kiemelte, hogy a társulat minden tagját igyekeznek tehetségének, habitusának megfelelő feladatokkal ellátni. Szólt arról, hogy a tervek szerint a színház nonprofit gazdasági társasággá alakul át, ugyanis ez a szervezeti forma könnyebbséget jelentene a gazdasági tervezésben. Az átalakulásról azonban egyeztetni kell a fenntartó zalaegerszegi közgyűléssel.

A Hevesi Sándor Színház épülete Zalaegerszegen
A Hevesi Sándor Színház épülete Zalaegerszegen

A zalaegerszegi színházban már az évadnyitót követően elkezdődtek a próbák. Az első bemutató szeptember 27-én az Emil és a detektívek című zenés kalandjáték lesz Farkas Ignác rendezésében, Erich Kästner híres regényét Horváth Péter alkalmazta színpadra. Októberben a Csíksomlyói passiójátékot mutatják be, a darabot Csiszár Imre állítja színpadra. A zalai származású szerző, Szálinger Balázs Köztársaság című drámáját novemberben láthatja a közönség Sztarenki Pál rendezésében. Az idei évben az utolsó nagyszínpadi bemutató A muzsika hangja című musical lesz.

Tasnádi István Cyber Cyrano című színművének bemutatójával folytatódik a kifejezetten középiskolások és felső tagozatos általános iskolásoknak szóló tantermi deszka elnevezésű programsorozat. Az előadással egybekötött beavató programban a diákokat érintő aktuális problémákat dolgoznak fel. Az elmúlt évben Kapukód névvel egy másik színházi sorozat is elkezdődött Zalaegerszegen. Az előadások helyszínéül szolgáló földszinti lakásban tavaly Spiró György Prach című komédiáját láthatta a közönség, idén Shirley... Egy asszony monológja három képben címmel a családanyákról, a körülmények csapdájában őrlődő nőkről szóló kacagtató történetet adja elő Ecsedi Erzsébet.

Veszprém

A Tündér Míra című mesejáték ősbemutatója is szerepel a veszprémi Petőfi Színház új évadának műsorán: Hedry Mária darabját szeptember 29-én mutatja be a teátrum Gáspár Kata főszereplésével, Juhász Róza rendezésében.

Veszprémi Petőfi Színház
Veszprémi Petőfi Színház

Az új évadban, október 4-én a nagyszínpadon Rossini Bruschino úr című egyfelvonásos vígoperája és Demcsák Ottó Csillagok szárnyán című táncfantáziája lesz látható egy előadásban, a Soproni Petőfi Színházzal koprodukcióban. A különleges esten planetáriumi hangulat és egy világbajnok rúdtáncos várja a publikumot. Szinetár Miklós rendezi Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjét, melynek bemutatója októberben lesz, előtte adják át a Bujtor-emlékművet. Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicaljét karácsony előtt tűzi műsorra a színház, a rendező Tóth Loon lesz.

Guelmino Sándor de Laclos-Hampton Veszedelmes viszonyok című színművét, Valló Péter Goldoni A kávéház című vígjátékát rendezi - sorolta Oberfrank Pál igazgató az évadnyitó társulati ülésen, hozzátéve, hogy Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét Eperjes Károly állítja színpadra, az előadásban játszik majd Reviczky Gábor, Borbiczki Ferenc és Hunyadkürti György is.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben az Agónia, a Grace és Gloria, a Hogyan ettem kutyát? című előadásokat láthatja a közönség. Örkény István előtt tisztelegve újítja fel a teátrum a Drága Gizám! című, korábban már játszott drámát. A középiskolás közönségnek szánják Az áruló című Gorkij-darabot.