Etelka, Aletta

"Ez a kötet tényleg a színházról szól"

2013.09.06. 10:15

Programkereső

A Nemzeti Színház elmúlt öt évadát tekinti át Csáki Judit a Libri Kiadó gondozásában megjelent kötete, melyet szeptember 5-én mutattak be Budapesten.

Többek között 60 oldalnyi függelék, névmutató, több tucatnyi fotó, három-négyféle betűtípus és a szerkesztő személye (Dávid Anna) - idézte fel a teljesen megtelt Átrium Film-Színházban a kötet szerzője, milyen - később teljesített - kérései voltak, mikor először beállított a kiadóba.

Csáki Judit: Alföldi színháza (Libri Kiadó)
Csáki Judit: Alföldi színháza (Libri Kiadó)

Csáki Judit a több mint 400 oldalas kötetben Alföldi Róbert kommentárjaival kísérve tekinti át a teátrum elmúlt öt évadát, interjúkban megszólaltatva ennek az időszaknak további fontos szereplőit, mások mellett Rába Rolandot, László Zsoltot, Závada Pált, Blaskó Pétert, Stohl Andrást és Bánfalvi Esztert is. "Én vagyok ugyan a címlapon, de ez a kötet tényleg a színházról szól, az utóbbi öt évről" - szólt Csáki Judit könyvéről Alföldi Róbert, aki elmondta: annak tartalmával számára is felkavaró volt szembesülni.

Az idén júliusban leköszönt igazgató megjegyezte: ő és szintén távozott munkatársai a színházat természetesen nem vihetik magukkal, de ma is sokan állnak meg mellettük, hogy megköszönjék az elmúlt öt évet, megmutassák a gondosan megőrzött jegyüket "vagy egyszerűen csak sírva fakadjanak, ha meglátnak". Alföldi Róbert a legfontosabb eredményként a társulat melletti széles körű kiállást és a sikeresen megvalósított "népnevelést" említette. Mint hozzátette, Csáki Judit kötetének éppen az az erénye, hogy szakmaisága mellett ezt az érzést idézi meg, "mégis csak hordozza azt, hogy tízezer ember volt a színházban az utolsó napon".

Alföldi Róbert
Alföldi Róbert

A kötetbemutató vendégeként a színpadon feltűnő László Zsolttal és Bánfalvi Eszterrel együtt Alföldi Róbert megállapította, az elmúlt öt év sikerének titka az lehetett, hogy a társulat teljesen különböző személyiségű tagjai mindannyian kíváncsiak voltak a többiekre. "Mindent el lehetett mondani a másikra, anélkül, hogy az fúrásnak tűnt volna" - fogalmazott az igazgató.

A kötet függelékében helyet kaptak a Nemzeti Színház 2008 és 2013 közötti bemutatói, vendégjátékai, drámapályázatai, felolvasó-színházi eseményei, kiállításai, valamint a teátrum állami támogatásának alakulása is.


Alföldi Róbert és Csáki Judit 2013. szeptember 14-én, szombaton délután 4 és 5 óra között dedikálja az Alföldi Színháza című kötetet az Átrium Film-Színházban. A dedikált könyvekkel az aznapi Vaknyugat-előadás utolsó jegyei 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg.