Luca, Ottilia

Vasárnap ismét színházi korzó az Andrássy úton

2013.09.20. 16:20

Programkereső

Idén is megrendezik az évadnyitó színházi korzót az Andrássy úton az autómentes hétvégén, szeptember 22-én. Ezúttal is gazdag programmal, zenés-táncos produkciókkal várják a közönséget, amely megismerheti a budapesti színházak műsorát és jegyeket is vásárolhat az előadásokra.

A szervezők célja most is az, hogy szeptember 22-én egy nap erejéig színházi korzóvá változtassák az Andrássy utat, a Nagymező utcától a Káldy utcáig. Idén is jelen lesz az Andrássy úton számos független és kőszínházi társulat, alkotó, befogadó hely, köztük lesz például a Katona József Színház, az Örkény Színház, a KoMa társulata, a Trafó, az Orlai Produkciós Iroda és a Duda Éva Társulat.

Évadnyitó TeARTrum Fesztivál 2012 - Andrássy út
Évadnyitó TeARTrum Fesztivál 2012 - Andrássy út

Az utcai performanszok mellett a mintegy nyolcvan színházi standnál jegyeket lehet vásárolni, színészekkel találkozni, miközben a nagyszínpadon egész nap zenés-táncos produkciókkal várják a színházbarátokat és a kulturált szórakozásra vágyókat.

A Liszt Ferenc téri színpadon délelőtt a Budapest Bábszínház a Boribon és barátai című előadásából mutat be részletet, bohócok lépnek színpadra, ír sztepptáncot és néptánc-előadást is láthat a közönség. Délután a Katona József Színház, a József Attila Színház, a Magyar Színház, a Szkéné Színház, az Örkény Színház és a Centrál Színház egy-egy produkciójával várják az érdeklődőket.

Évadnyitó TeARTrum Fesztivál 2012 - Andrássy út
Évadnyitó TeARTrum Fesztivál 2012 - Andrássy út

A Székely Mihály utcai FÜGE Színpadon többek között a Játékszín, a Zéró Balett, a Holdvilág Kamaraszínház, a Gólem Színház és a Tünet Együttes lép fel, valamint a Hólyagcirkusz koncertje hallható. A Vérszipoly című musicalből is láthatók részletek, a Magyarock Dalszínház musical-egyveleget ad elő.

A színházi korzó keretében az Újszínház és a Thália Színház is kitelepül az Andrássy útra. Előbbi standjánál Esztergályos Cecíliával is találkozni lehet, míg a Nagymező utcai színház jegyértékesítő bódéjában délután egy órán át árusít színházjegyet Molnár Piroska, Bereményi Géza és Szabó Győző. A programban szerepel stewardess casting és jelenetpróba a Boeing, Boeing című darabból, amatőr beállókkal, az új előadást rendező Réthly Attila és a szereplők részvételével.

Évadnyitó TeARTrum Fesztivál 2012 - Andrássy út
Évadnyitó TeARTrum Fesztivál 2012 - Andrássy út

A Radnóti Színház standjánál a látogatók találkozhatnak a társulat művészeivel, akik félórás váltásokban segítenek a jegyárusításban. A helyszínen 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók jegyek az előadásokra. Minden jegyvásárló tombolajegyet kap ajándékba, amellyel a Radnóti Színház CD-it, DVD-it és a színház korábbi előadásaiban használt kellékeket nyerheti meg.

Bródy Sándorra emlékezik a Vígszínház vasárnap a Pesti Színházban, ahol a 150 éve született író A dada című művét felolvasószínházi formában mutatják be a Magyar Dráma Napja alkalmából.