Auguszta

Vidnyászky Attila marad a Teátrumi Társaság élén

2013.11.04. 15:10

Programkereső

Az újraválasztásról a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) november 4-ei tisztújító közgyűlésén döntöttek a résztvevők, Budapesten.

A november 4-én megtartott közgyűlésen az elnököt 41 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett újra megválasztották. Vidnyánszky Attila az egyhangú jelölést, a tagság bizalmát megköszönve kiemelte: a folyamatos támadások ellenére hite töretlen.

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila

A közgyűlés - a tagok számának emelkedése miatt - öttagúra bővítette az eddig háromfős vezetőséget. Az elnök mellett újraválasztották a testületbe az MTT eddigi két alelnökét, Nagy Viktort és Vasvári Csabát, mellettük Szabó Ágnes (a Gózon Gyula Kamaraszínház vezetője) és Oberfrank Pál (a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója) is a szervezet alelnöke lett. Az elnökséget öt évre választották meg.

Az elnökségi programban szerepel a színész- és a színházi szakember képzés megújítása, színészkamara létrehozása, az MTT taglétszámának bővítése, önálló nyári fesztivál létrehozása, a Magyar Teátrum Ösztöndíj létrehozása, a nemzetiségi színházak és a szabadtéri színházak támogatási problémájának megoldására való törekvés és az MTT ismertségének, társadalmi és szakmai elfogadottságának erősítése.

A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlése
A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlése

A közgyűlésen az alakulás óta eltelt öt évről Vasvári Csaba alelnök tartott beszámolót. Felidézte: az MTT 2008 novemberében tartotta alakuló közgyűlését Debrecenben, az egyesületet 15 színházvezető hozta létre. A megalakulás motivációjaként említette a 2008. évi előadóművészeti törvény megváltoztatását. Kiemelte: a jogszabály az előadóművészeti szervezetek állami támogatását kizárólag az általuk produkált fizetőnéző-számra és fenntartói támogatásra alapozta. Mint mondta, a törvény elfogadását megelőző szakmapolitikai egyeztetéseken lesöpörtek minden ellenvéleményt. A profitorientált színházaknak kedvező TAO-s támogatási rendszer bevezetésekor előre látták azokat a káros folyamatokat, amelyeket a szabályozás generált - tette hozzá.

Vasvári Csaba az első öt év eredményei között szólt a Magyar Teátrum folyóirat létrehozásáról, az 2008-as előadóművészeti törvény kapcsán a minőségbiztosítási szempontrendszer kidolgozásáról, a Magyar Teátrum Díj létrehozásáról. A további eredményekről szólva kiemelte, hogy a Magyar Teátrumi Társaság a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) egyik tulajdonosa lett, és azt is, hogy számos témában - köztük a POSZT, a TAO-rendszer - folytattak szakmai egyeztetéseket.

Szabó László levezető elnök, Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke és Csomós Miklós főpolgármester-helyettes
Szabó László levezető elnök, Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke és Csomós Miklós főpolgármester-helyettes

A beszámolót kiegészítve Vidnyánszky Attila, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy nem valami ellen, hanem valamiért jött létre a szervezet, amely mára jelentős szakmai erőt képvisel. Az a cél lebegett előttük, hogy egy másik fajta gondolkodásmódnak is helyet kell adni ebben a kulturális közegben. Hozzátette: sokat tettek annak érdekében, hogy a nemzeti gondolat újra helyet kapjon a magyar kultúrpolitikában.

Mint mondta, céljuk, a korábbi évtizedeket jellemző kötelező igazodás megváltoztatása volt, az, hogy lehetőség legyen sokféle módon gondolkodni. "Mindnyájunk felelőssége az, hogy ne egy olyan közeg alakuljon ki, ahol most meg egy másik irányba kell orientálódni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy olyan világot kellene felépíteni, ahol szabadon lehet gondolkodni, színházat csinálni.

Halász János és Vidnyánszky Attila
Halász János és Vidnyánszky Attila

"Az biztos, hogy folyamatos támadásoknak leszünk kitéve" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ebben a közegben próbálnak meg mégis dialógust folytatni, például a POSZT kapcsán. "A szándék részünkről a párbeszédre megvan, viszont ébernek kell lenni" - mondta, hozzátéve: hogy több előadás "főszereplője" lett. "A piszkálódás nem esik jól, ám nem megingat, hanem a hitemet erősíti" - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy a kritikusok ebben a harcban a másik oldalra sorakoztak be.

A Magyar Teátrum Díjat az idén 4. alkalommal adják át, a tagság döntése szerint továbbra is Békéscsabán tartják a gálát és ezután is a tagszínházakban munkát végzők közül jelölnek a díjra.

A rendezvényen öt új tag: a Nemzeti Színház, a Szabad Tér Színház, a Csepel Színház, az Újvidéki Színház és a szegedi Pinceszínház felvételéről döntöttek, így 53-ra bővült a szervezet tagjainak száma.