Valér

Premier: Vörös

2013.11.09. 14:10

Programkereső

Brestyánszki Boros Rozália darabját mutatta be a Katona József Színház november 8-án a Kamrában. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közös produkciót Máté Gábor rendezte.

A két színház közös munkája nyomán létrejött előadás szabadkai bemutatóját október 4-én tartották, a darabban a két társulat tagjai szerepelnek. A történet 1944 őszén játszódik Bácskában, amikor partizánok - az 1942-es újvidéki magyar razzia megtorlásaként - több tízezer magyar lakost végeztek ki.

Jelenet a Vörös c. előadásból
Jelenet a Vörös c. előadásból

A darab szemtanúk és leszármazottak vallomásai alapján született, több ezer oldalnyi nyersanyagot dolgozott fel a szerző, Brestyánszki Boros Rozália, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja. "Olyan adatközlők vallomásaihoz is sikerült hozzájutnom, akik nem irodalmi nyelvre változtatva mesélték el a történeteket, hanem azon a nyelven, abban a tájszólásban, ahogyan ők beszéltek. Ez egy kivételes kincs volt számomra, amelyet több helyen alkalmaztunk is az előadásban" - mondta a szabadkai bemutató előtt a dramaturg.

Hangsúlyozta: nagyon fontos volt az elején, még a darab írása előtt rögzíteni azt, hogy ez a szöveg nem személyek ellen szól. "Ez ideológiák ellen szól, a terror ellen szól, és semmilyen szempontból sem kíván semmiféle tetemrehívást eredményezni" - mondta, hozzátéve, hogy nem a negatív érzelmek kiváltása vagy a gyűlöletszítás a cél, hanem ellenkezőleg, egyfajta tudatosítása a múltnak, a történteknek.

Fekete Ernő a Vörös c. előadásban
Fekete Ernő a Vörös c. előadásban

A szerző azt is elmondta, hogy nem a puszta történelmi tényeket akarták bemutatni, hanem az egyes emberek élethelyzetét és sorsát. "Nem szabad megengednünk azt, hogy ilyen és hasonló dolgok előforduljanak, mert mindaddig, amíg nem szembesültünk azzal, ami történt, fennáll annak a veszélye, hogy ez bárhol megismétlődhet" - hangsúlyozta.

Máté Gábor korábban elmondta: amikor - egy évvel ezelőtt - elkezdett foglalkozni az előadás témájával, nem gondolta, hogy ennyire időszerű lesz. A szerb és a magyar államfő ugyanis idén júniusban hajtott fejet Csúrogon a második világháborúban és azt követően meggyilkolt magyar és szerb áldozatok előtt. Mint mondta, született egy olyan gesztus, amely egybevág azzal az elképzelésével, hogy ezáltal valamilyen békét, megbékélést lehet hozni az elfojtott dolgokban is.

Jelenet a Vörös c. előadásból
Jelenet a Vörös c. előadásból

Úgy vélte, hogy ezekről a legegyszerűbb a művészet eszközével beszélni. "A színház arra is jó, hogy az emberek belső fájdalmát valamilyen módon kibeszélje. Hogy a nézőket érzékenyebben érintse a saját életük és történetük vagy a közvetlen környezetük történelme" - fogalmazott a rendező. A címadó Vörös számos jelentéssel ruházható fel. "Benne van a politika. A politika következménye a háború, a háború következménye a gyilkolás, a gyilkolás következménye a vér, ez tulajdonképpen mind vörösben volt akkor. És úgy éreztem, hogy ez fejezi ki a legjobban az előadás tartalmát" - mondta Máté Gábor.

Az előadásban Ambrus Richárd, Baráth Attila, Csernik Árpád, Dankó István, Fekete Ernő, G. Erdélyi Hermina, Hegymegi Máté, Kalmár Zsuzsa, Körmöci Petronella, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Pálfi Ervin, Szilágyi Nándor, Szirtes Ági és Szőke Attila játszik. A díszletet Cziegler Balázs, a jelmezt Kovács Andrea tervezte.