Etelka, Aletta

Fidelio Klasszik: Alföldi, Csáki, Ledényi

2013.11.22. 08:50

Programkereső

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának november 23-i adásában megszólal még Pálúr János és Rieder Gábor is.

A Nemzeti Színház elmúlt öt évét bemutató kötet szeptember elején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. Az Alföldi színháza - Öt nemzeti év című könyv alkotóival, Csáki Judittal és Alföldi Róberttel azóta számos beszélgetésen és dedikáláson találkozhattak az olvasók, az érdeklődés pedig töretlen. Egy ilyen esemény alkalmával sikerült utolérnünk a már jól összeszokott párost.

Csáki Judit: Alföldi színháza (Libri Kiadó)
Csáki Judit: Alföldi színháza (Libri Kiadó)

2013. november 28. és december 1. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyetlen és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs képzőművészeti vására. Az Art Market Budapest idejére Budapest Európa kiemelt kulturális központjává válik, az esemény mintegy 20 ország kiállítóinak köszönhetően közel 500 művész alkotásait mutatja be a Millenáris kiállítótereiben és az épületek közötti parkban. Az idei vásár kiemelt témájáról, a kísérőprogramokról és az Art Market nemzetköziségéről Ledényi Attilát, az Art Market igazgatóját kérdeztük.

Ledényi Attila (Art Market Budapest)
Ledényi Attila (Art Market Budapest)

Párizsi fuvallat címmel november 27-én Pálúr János orgonaművész és Nuria Rial katalán szoprán közös hangversenyét hallhatja a közönség a Művészetek Palotájában. A koncert érdekessége többek között, hogy két olyan 19-20. századi francia orgonaművész, Charles Marie Widor és Louis Vierne művei lesznek a középpontban, akikről úgy tartja a zenetörténet, hogy munkásságuk révén vált az orgona a hangszerek királynőjévé. Pálúr Jánost, a Liszt Akadémia orgona- és improvizáció-tanárát, a budapesti Fasori református templom orgonistáját egyfelől arról kérdeztük, hogy e két kiváló francia komponista hogyan és miben határozta meg a századforduló művészetét, másfelől hogy ő maga miért éppen Nuria Rial szopránt választotta koncertje vendégeként.

India napjaink legizgalmasabb, legfrissebb kortárs képzőművészeti helyszínei közé tartozik, a hazai közönség azonban igen ritkán találkozhat az ázsiai ország kurrens alkotóinak munkáival. Shilpa Gupta, a Mumbaiban élő fiatal, indiai művésznő a Műcsarnok projektgalériájában rendezett tárlata tehát igazán kivételes alkalomnak számít. A világ legjelentősebb képzőművészeti seregszemléin rendszeresen kiállító Guptát ugyanis ma már a nemzetközi képzőművészet legfontosabb alkotói között emlegetik. Az M0-ban látható kontemplatív, elidőzést igénylő installáció mitikus, irodalmi, nemlétező időbe hívja nézőjét. A mások mellett a kasztrendszer, a terrorizmus, a szerelem és az utazás motívumait is felhasználó műről, valamint Gupta eddigi pályájáról Rieder Gábor művészettörténész, a Flash Art Hungary főszerkesztője beszél.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 24-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.