Pandora, Gabriella

Bíró Kriszta: "Nem a kényelmes megoldást választom"

2013.11.27. 06:58

Programkereső

Színpadon játszik, zenekarban énekel és könyvet ír. A tizedik évében járó Örkény Színház alapító tagját a színház saját nyelvéről, a nőként való írásról és emlékezetes előadásokról kérdeztük. INTERJÚ

- A kezdetek óta az újragondolt Madách Kamara, később Örkény Színház tagja, előtte évekig szabadfoglalkozásúként dolgozott. Ki keresett meg kit?

- 2004-ben lettünk Örkény Színház, de ennek a színháznak az alapjait 2001-ben raktuk le, amikor az első előadást, a Mi újság, múlt század?-ot készítettük. Már ebben is játszottam, tehát - ha szabad így mondani - alapító tag vagyok. Mácsai Pál hívott, akivel korábban dolgoztunk együtt a Madách Színházban A Tribádok éjszakájában, amit Kolos István rendezett. Ez volt a közös munka alapja.

Bíró Kriszta
Bíró Kriszta

- Már ekkor tudni lehetett, hogy milyen műhely alakul itt?

- Teljesen világos volt. Mácsai Pál kialakított egy társulatot, amelybe együttgondolkodó partnereket választott maga mellé, nem pedig apródokat, és velünk közösen jelölte ki az irányokat. Már ekkor látszott, hogy nem olyan lesz ez a színház, mint amilyen a Madách Kamara volt. Ez nem az előzőt minősíti, csak mi valami mást akartunk létrehozni.

- Ön szerint mi teszi az Örkény Színházat egyedivé?

- Talán ugyanaz, amitől egy-egy ember személyisége egyedi és megismételhetetlen. A színház azoktól az emberektől lesz sajátságos, akik a társulatot alkotják, és itt nem csak a színészekre, rendezőkre gondolok. A megszülető előadások vonzóak lehetnek, mert olyan nyelven szólalnak meg, amire már lehet azt mondani, hogy a miénk, az Örkény nyelve. Olyan színház, ahová, ha beül a néző, akkor tudhatja, hogy mindenképpen gondolkodnia kell majd, és az itteni előadások olyan kérdéseket feszegetnek, amelyek az emberi sorssal és a körülöttünk lévő világgal foglalkoznak.

- Több utat is kipróbáltak az elmúlt évek év alatt?

- Előfordul, hogy egy előadás kevesebb néző érdeklődésére tart számot, mint amennyit mi szeretnénk. Attól még, hogy egy produkció nem nyeri el a kívánt tetszést, egyáltalán nem biztos, hogy nem értékes. Attól még, hogy valami nem sikeres, nem biztos, hogy rossz. Természetesen nem az a cél, hogy valami megbukjon, de új utak felfedezése nem jár kockázat nélkül.

Máthé Zsolt, Gyabronka József, Bíró Kriszta és Ficza István a Tarelkin halála c. előadásban
Máthé Zsolt, Gyabronka József, Bíró Kriszta és Ficza István a Tarelkin halála c. előadásban

- Mácsai Pál egy interjúban azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy olyan színházat akart és akar, ami kíváncsi. Ön szerint ez miben állhat?

- Ez rendkívül fontos dolog, és azt gondolom, hogy magának a színházi szakmának, legyen az rendezés vagy épp díszlettervezés, vagy bármilyen alkotó munka, alapfeltétele a kíváncsiság. Ha valaki többé nem kíváncsi arra, hogy mi történik körülötte a világban, akkor lehet önmaga mellszobra, de sosem lesz igazi, élő, izgalmas. A kíváncsiság azt jelenti, hogy figyelek, nem hárítok, és nem a kényelmes megoldást választom.

- A színház az új évadot beharangozó kiadványában a társulat tagjai egymást mutatják be. Kerekes Viktória önről adott jellemzésében azt olvashatjuk: „Hitelesen és nagy kedvvel játszik, egyre izgalmasabbakat, ír, zenél, csodásan főz, gyűjti-gyűjti az embereket, akiket szerethet, és egyre jobban tud figyelni." Ez nagyon személyes, hogyan fogadta?

- Vikivel évfolyamtársak voltunk a Színművészetin, együtt is felvételiztünk. Ez tényleg nagyon személyes szöveg, ami borzasztóan jól esett. A figyelem nehéz ügy, hogy az ember ne csak mutassa azt, guvadt szemekkel, hanem valóban megértse a másik felől érkező jelzéseket, és nem csupán a szavakat.

- Mit jelent önnek a társulati lét?

- Nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal egymás mellett vagyunk, és mindent tudunk a másikról, hanem olyan kapcsolat, amelyben ismerjük annyira a másik sorsát, hogy tudjuk, mikor nem szabad valakinek az integritását megsérteni, és mikor van az, amikor viszont meg kell fogni a kezét, és segíteni kell neki. A társulati lét azt jelenti, hogy van egy csapat ember, akik nem feltétlenül a legjobb barátok, de nagyszerűen tudnak egymással dolgozni, mert közös az ízlésük. Tudnak egymásnak újat nyújtani egy-egy próbán, vagy előadáson.

- Ön alapító tagként van jelen, ebből a pozícióból fogadhatja az új társulati tagokat. Hogyan tudja segíteni őket?

- Nyitottsággal, kíváncsisággal, ahogy említettem. Nincs bennem az a rossz értelemben vett "Én vagyok itthon"-típusú hozzáállás, és ez senkire nem jellemző a társulatban.

HANEM koncert az Örkény kerten
HANEM koncert az Örkény kerten

- Kimondhatjuk, hogy immár hagyománnyá vált a színház évadnyitó rendezvénye, az Örkény Kert, amikor is a színház előtti parkolóból egy napra eltűnnek az autók, füvesítitek a területet, és változatos programokon találkozhat önökkel a közönség. Ön nem csupán színészetét tudja ilyenkor megcsillantani.

- Énekelek a HANEM zenekarban, és egy-két számban ritmushangszerekkel próbálkozom, de nem tekintem magam muzsikusnak, sem énekesnek, és soha nem is akartam úgy tenni, mintha az volnék. Színész vagyok, aki nagyon szeret énekelni. Egy olyan örömzenekarban vagyok tag, ahol öt nő együtt zenél, és ez egyikünk számára sem munkahely.

- A tervek szerint 2014-re megvalósul a tér rendezése. Hogy fog kinézni? Önöknek volt beleszólása? Mit remélnek tőle és tervezik-e valahogy kihasználni ezt?

- Nagyon örülök annak, hogy füvesítik a teret, de van ennek egy hátulütője is, ugyanis rengeteg kollegám jár be messziről, és nekik az autó az egyetlen közlekedési lehetőség, főleg, ha mondjuk éjfélig bent vagyunk. Jó lenne úgy megoldani, hogy rendesen lehessen parkolni a környéken akkor is, ha ez a tér park lesz. Ez a közönséget is érintheti, bár ebből a szempontból isteni helyen vagyunk, két metróvonal találkozásánál, ide Budáról és Pestről is nagyon egyszerű eljutni.

- Széljegyzet címmel fut az a beszélgetéssorozat, amelyben a futó előadásokhoz kapcsolódóan vezet beszélgetést közéleti témákról. Hogyan talált önre ez a feladat?

- A Széljegyzetet együtt találta ki Csunderlik Zita, a művészeti főtitkárunk és Mácsai Pál, aki először saját maga vezette ezeket a beszélgetéseket, de volt egy alkalom, amikor én ugrottam be helyette, és ez annyira jól sikerült, hogy a direktorom megkért, ha van kedvem, mostantól csináljam én. A kedvvel nem volt hiba, tehát vállaltam. Szívesen készülök fel ezekre az alkalmakra, és igyekszem úgy beszélgetni a meghívott vendégekkel, hogy azt a nézők élvezetesnek találják.

Bíró Kriszta
Bíró Kriszta

- Kockáztatás és kísérletező kedv jellemzi a színházat. Ez hogyan mutatkozik meg a repertoáron?

- Egyrészt megmutatkozik abban, ahogyan egy klasszikus színdarab meg tud nálunk szólalni, másrészt pedig a darabválasztásban. Sokszor olyan anyaghoz is mer nyúlni a színház, amiről első blikkre könnyen gondolhatja az ember, hogy ugyan már, arra ki fog bejönni. És aztán mégis működik.

- Milyen szerzőket vagy előadásokat emelne ki?

- Ilyen volt a Borisz Godunov, Jelinek Nórája, vagy akár Az arab éjszaka, mindhárom erős befogadói részvételt igényelt. Most Csehov Meggyeskertje szólal meg Zsótér Sándor rendezésében olyan színházi nyelven, ahogyan eddig még soha. De fontos előadás volt a Nyugat századik születésnapjára készült előadásunk, amit nagyon szerettek, és az is nagyon meglepő volt, hogy az Örkény Színházzá válásunk apropójából egyszeri alkalomra készült, Örkény-egypercesekből álló felolvasóestünket majdnem tíz évig játszottuk, akkora volt az érdeklődés.

- A Kritikusok is elismerték különdíjukkal a Thália Színházban futó nőNyugat című előadását, amelyet ön válogatott és állított össze, és szerepel is benne. Elhomályosult női sorsokat: múzsákat, barátnőket és írónőket láthatunk.

- Hogy érthetővé váljon, miért kezdett el foglalkoztatni a téma, a Nyugat 2008-1908 című előadásunk olvasópróbájáig kell visszanyúlni, ahol az anyag elolvasása után nem csak én, de a többiek is elcsodálkoztak rajta, hogy egy nő sincs benne. Ezt szóba is hoztuk, és az volt a válasz, hogy ez mégiscsak a fősodorról és a lap történetéről szól, úgyhogy végül mindössze egy levél került bele Kaffka Margittól, de több nő által írt szöveg nem. Engem viszont nagyon érdekelt, hogy milyen nők kötődtek még a Nyugathoz, elkezdtem foglalkozni ezzel, és egyszer csak felhívott Mácsai Pál, hogy ő is gondolkodott ezen a kérdésen, és nincs-e kedvem valami színpadi anyagot összerakni ebből. Úgyhogy nekiláttam, és majdnem két évig olvastam, válogattam, majd egy idő után bekapcsolódott a munkába Mácsai Pál, aki a nőNyugat rendezője, illetve Ari-Nagy Barbara dramaturg is, akinek nagyon sokat köszönhet a végleges példány és az előadás.

Bíró Kriszta a nőNyugat c. előadásban
Bíró Kriszta a nőNyugat c. előadásban

- Milyen neveket emelne ki?

- Például Török Sophie, Harmos Ilona vagy Kádár Erzsébet nevét - ő utóbbi egyébként éppen nem szerepel a nőNyugatban, de érdemes olvasni. Azok az élettörténetek, amelyek ezeknek a nőknek jutottak, véghetetlenül izgalmasak. Egyrészt szívszorítóak, másrészt néhol egyszerre kicsinyesek és nagyszabásúak. A sorsukon keresztül egészen más szemszögből láthatjuk a 20. század elejét, mint ha pusztán férfiszerzőket olvasnánk. És azt is szerettem volna, hogy ez valamiféle emlékezet lenne számukra, hogy ne tűnjenek el nyom nélkül.

- Ön mit gondol a kánonalkotásról? Mekkora lehet ebben egy színház felelőssége és hatása?

- Azt nem tudom, és nem is az én dolgom eldönteni, hogy a színház hatással van-e az irodalmi kánonra, de ha azok az emberek, akik látták az elmúlt években a nőNyugatot, az előadást követően utánanéztek ezeknek a nőknek, a kezükbe vették egy-egy művüket, már ez is hihetetlenül nagy dolog. Ugyanakkor azt nem szeretem a színházban, ha szándékosan ki akar oktatni. Ez mégiscsak egy előadás, ami különleges és érdekes sorsokat mutat fel, és az lenne a jó, ha a néző velünk jönne ebben az utazásban, és nem érezné úgy, mintha egy irodalomórán ülne.

- Van, aki nem szívesen használja magára a női író titulust. Ön, mint gyakorló író hogyan definiálná magát? Van különbség férfi és nő között az irodalomban?

- Nem szoktam azt mondani magamról, hogy író vagyok. Nehéz önmagamat definiálni, mert alapvetően színésznek tartom magam, és nagyon elégedett is vagyok ezzel a státusszal. Nőíró? Távol álljon tőlem mindenféle rosszízű szüfrazsettség, de azért azt sem szoktuk mondani, hogy férfitraktoros, hanem csak annyit mondunk, traktoros. Azt sem mondjuk, hogy férfiügyvéd, vagy férfipék. Azt gondolom, hogy van jó író, meg rossz író, és ezen belül, hál' Istennek, vannak férfiak és nők, akik szerencsére különböznek egymástól, és ettől olyan érdekes a világ. Igen, nyilván vannak olyan témák, amelyek egészen másként hangoznak, ha ezt egy férfi vagy egy nő írja meg, de ez nem azt jelenti, hogy az egyik jobb vagy rosszabb, hanem azt jelenti, hogy más. És én szeretem, hogy van ez a másság.

Bíró Kriszta a Nyugat 2008-1908 c. előadásban
Bíró Kriszta a Nyugat 2008-1908 c. előadásban

- Idén nyáron jelent meg harmadik, Fércmű címet viselő kötete. Kihívó cím, miért ezt viseli?

- Az, hogy kihívó lenne, csak utólag jutott eszembe, amikor már kitaláltam. Nem provokatív címet kerestem, és semmiképpen sem akartam kiragadni egy félmondatot vagy egy szót a szövegből. Szerettem volna, ha érződik, hogy itt összefüggések vannak a kötetben szereplő novellák között. Ekkor eszembe jutott, hogy valójában olyanok, mint azok a takaródarabok, amiket össze szoktak varrni, és innen jött a Fércmű.

- El tudná képzelni az egyik kötetét mondjuk az Örkény színpadán?

- Nem igazán. Ha már valamilyen interpretációról kéne gondolkodni, akkor inkább filmes helyzetet tudnék elképzelni nekik.

- Készül az iskolai tananyag részét is képező verseket megfelelő helyükre emelő előadásuk, az Anyám tyúkja.

- Vannak olyan versek a magyar irodalomban, amelyeket tanulunk az iskolában, de bele se gondolunk igazán, miről szólnak, hogy nekünk személy szerint mit jelenthetnek. Ezt próbálja majd leradírozni róluk ez az előadás. Irgalmatlanul kíváncsi vagyok rá, de még nem tudom, hogy nekem mi lesz benne a dolgom. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az unásig ismételt, kötelező szövegeknél megmutassuk, miért is nagy versek, és miért kell, hogy ismerjük őket.

- Ön mikor nyúl verseskötetért?

- Azt nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor nyúlok versekhez, de elég gyakran. Nincs ebben rendszer, egyszer csak eszembe jut, és valamiért leveszek egy kötetet a polcról. Ha pedig megjelenik új, kortárs verseskötet, abból azért szintén szokott nálunk lenni otthon.

- A Szépművészetiben még látható az a különleges projekt, amelyben tizenkét kortárs szerző tizenkét festményhez írt művét adják elő színészek, köztük ön is. Mely ez?

- A tizenkét monológ közül kettő az, ami nem magyar, ebből mondom én a lengyel Marek Bieńczyk Az alvó lány című festményhez illeszkedő szövegét. Már a próbák is élvezetesek voltak, és az előadás is nagyon szerethető. Elképesztően izgalmas dolog késő este múzeumban lenni. Titokzatos, kicsit olyan, mintha tiltott helyre tévedt volna az ember.

Bíró Kriszta a Ganymed Goes Europe c. előadásban
Bíró Kriszta a Ganymed Goes Europe c. előadásban

- Hányszor mondja el egy este alatt?

- Eddig a csúcs a tizenhárom volt, de általában tízszer szoktam elmondani. Ezt az előadást Jacqueline Kornmüller már elkészítette a wroclawi Nemzeti Múzeumban, és ez a szöveg az ottani, Alvó család című festményhez született, azonban Jacqueline szerette volna, ha ez Budapesten is elhangozna, ezért keresett hozzá egy képet a Szépművészeti Múzeumban, és így esett a választás erre.

- A Mohácsi testvérek átiratában készül A képzelt beteg, amelyben Rouelle-t, Argan kislányát fogja alakítani.

- Az átirat a pécsi színház kilenc évvel ezelőtti előadásához készült, nagyszerű anyag, ezt „szabjuk" most az Örkényre. Valóban kislányt játszom, de ez inkább a szerep státusára vonatkozik. Nem próbálok gyereket imitálni, hanem egy embert, aki végtelenül magányos, szeretetéhes, és mindenbe beleüti az orrát.