Szilárda

Kiírták az új pályázatot a Vígszínház vezetésére

2013.12.04. 10:40

Programkereső

A kormany.hu-n kedden megjelent kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes. A pályázatokat harminc napon belül várják, az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb hatvan nap.

A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A vezetői posztra július végén írták ki az első pályázatot, amelyet szeptember végén eredménytelennek nyilvánított a Fővárosi Közgyűlés. A testület november 14-én döntött az új pályázat kiírásáról.

Sajtótájékoztató a Vígszínházban
Sajtótájékoztató a Vígszínházban

A pályázati kiírás szerint a Vígszínház új vezetőjének feladatai között lesz a színház művészeti, gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és - valamennyi játszóhelyet figyelembe véve - átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie.

A Fővárosi Közgyűlés november 14-i ülésén arról is döntött, hogy - amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31. napjáig nem zárul le - 2014. február 1-jétől az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi ügyvezetőt, Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

Az álláshelyre kiírt korábbi pályázaton Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője indult. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes azért kérte szeptemberben a közgyűléstől a pályázat eredménytelenné nyilvánítását, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének igen szavazatát, mindketten három-három igen szavazatot kaptak. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán korábban egy interjúban arról is beszélt, hogy mindkét pályázó üzleti tervét kifogásolta a bíráló bizottság.

Eszenyi Enikő az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy újra pályázik a színház vezetésére, ezt a szándékát azonban kedd este színházi elfoglaltsága miatt nem tudta megerősíteni. A Vígszínház sajtóreferense szerdára ígért tájékoztatást. Balázs Péter az MTI megkeresésére kedd este nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy pályázik-e ismét a posztra.