Etelka, Aletta

Fesztbaum Béla kapta a Ruttkai-gyűrűt

2013.12.28. 15:30

Programkereső

A Vígszínház művészét az Átutazókban és Az álomkommandóban nyújtott alakításáért díjazta a társulat titkos szavazás útján.

A Ruttkai Éva emlékére alapított díjat minden évben a színésznő születésének évfordulója, december 31. alkalmából a hónap utolsó hetében adja át lánya, Gábor Júlia annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta - olvasható a Vígszínház közleményében.

Fesztbaum Béla
Fesztbaum Béla

Mint írják, a Vígszínház nagy szeretettel emlékezik a művészre, aki 2013-ban lenne 86 éves. A színésznő emlékére alapított díjjal 26 éve jutalmazzák a társulat kiválóságait. Az idén Fesztbaum Béla az Átutazók és Az álomkommandó című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal a társulat. A színész Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjának premierjére készül, amelynek bemutatója január 10-én lesz a Pesti Színházban.

Fesztbaum Béla Az álomkommandó kapcsán a Fideliónak elmondta: "Az egyik legkomolyabb szerepem a pályám során, és azok a napok, amikor Az álomkommandót játszom, a megszokottól kicsit mindig máshogy telnek. Készülök az estére, nem görcsösen, nem önhergelően, hanem belső koncentrációval, a szövegrészek átismételgetésével és annak a jóleső érzésnek a felidézésével - akármennyire szörnyű is a téma -, hogy milyen sok fontos dologról van lehetőségem ebben az előadásban beszélni mint színész. Sokat közlekedem a városban gyalogosan, és a Pesti Színházba is mindig gyalog megyek. Ez körülbelül félórás séta, ami számomra ráhangolódási időt jelent, ami alatt fölkészülök az előadásra." (A teljes interjút ide kattintva olvashatja.)

Fesztbaum Béla és Mihályfi Balázs a Pesti Színház Az álomkommandó c. előadásában
Fesztbaum Béla és Mihályfi Balázs a Pesti Színház Az álomkommandó c. előadásában

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai-gyűrűvel elsőként - 1987-ben - Tordy Gézát jutalmazta a társulat. A kitüntetettek sorában van Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Börcsök Enikő, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera és Bata Éva.