Etelka, Aletta

Viharban a Bárka?

2014.02.03. 16:40

Programkereső

Leállítja készülő bemutatójának próbafolyamatát, és több előadás játszását is szüneteltetni kénytelen a Bárka Színház.

A színház által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a bizonytalan jogi és gazdasági helyzetre való tekintettel kénytelenek elhalasztani több előadásukat. Az intézkedés értelmében 2014. február 22-ig nem tűzik műsorral az Európa-Ázsia, az Anna Karenina, a Vasárnap 16:48, valamint az Álarcosbál című előadást.

Bárka Színház
Bárka Színház

Ugyanezen okok miatt a Rovarok című produkció elkezdődött próbafolyamatát is kénytelenek felfüggeszteni. Tasnádi István darabját Vidovszky György rendezésében mutatta volna be a színház februárban.

2013-tól a teátrum a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként működik, fenntartója az egyetem, amelynek költségvetésében szerepel a Bárka Színház.

Az ügyben megkerestük a színházat, ahonnan holnapra ígértek bővebb tájékoztatást.