Árpád

Fidelio Színházi Est: Protokoll

2014.03.13. 13:20

Programkereső

Térey János verses regényéből a Radnóti Színház felkérésére született színdarab, Valló Péter rendezésében pedig előadás, amely március elején 50. alkalommal volt látható. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a március 17-i előadáson a Fidelio Színházi Est-sorozat vendégeként! JÁTÉK

A történet főszereplője Mátrai Ágoston, a Külügyminisztérium protokollfőnöke, akinek mindene megvan: szépen ívelő karrier, színes társasági élet, sok nő és néhány jóbarát. Ekkor azonban, magánélete és karrierje csúcsán valami megroppan benne. Megtörténik a legrosszabb, ami egy protokollossal megtörténhet: kicsúszik a kezéből az irányítás. Csak sodródik, és tehetetlenül nézi, ahogy a számára fontos emberek idegenekké válnak, tőle függetlenül élik életüket, elbuknak vagy emelkednek. Szétcsúszó életének darabkái után kapkodva próbálja újra összerakni magát. Kérdés, hogy sikerülhet-e. Történik mindez mostanában, Budapesten és a Föld körül.

Protokoll
Protokoll

Részlet Stuber Andrea kritikájából: "A rendező legnagyobb jótéteménye az, hogy a Radnóti újabb Térey-bemutatójának főszerepére ismét a Katonából hívott egy illusztris vendéget. Fekete Ernő nemcsak kiváló formáját és szakmai perfekcióját hozta magával, de még a színészi konnotációját is." (A teljes kritikát ide kattintva olvashatja.)

A főbb szerepekben Fekete Ernő és Szávai Viktória látható. "Térey János szövegei nagy szabadságot adnak a színésznek, mert a versek képszerűsége, hangulata dominál, és nem a jelentben rejlő reálszituáció, így sokkal szélesebb skálán enged mozogni. Szép, de nehéz feladat" - vallja Szávai Viktória.

Fekete Ernő és Szávai Viktória
Fekete Ernő és Szávai Viktória

Amennyiben 2014. március 15-én, szombaton délig helyesen válaszol az alábbi kérdésre, partnerével vehet részt a Protokoll március 17-i előadásán a Radnóti Színházban.

Kérdésünk: A Radnóti Színház alábbi előadásai közül melyiket rendezte ugyancsak Valló Péter?