Etelka, Aletta

Remekművek a Vígszínházban

2014.06.16. 16:30

Programkereső

Kiemelkedően sikeresnek értékelte a Vígszínház idei évadát Eszenyi Enikő igazgató a június 16-ai évadzáró társulati ülésen, amelyen ismertette a jövő szezon bemutatóit is. Mint elmondta, újra pályázni fog a színház vezetésére.

Eszenyi Enikő tájékoztatása szerint a színháznak az idei évadban 581 előadása és 352 ezer nézője volt, 20 ezerrel több a tavalyinál. A társulat tizenegy bemutatót tartott, amelyek közül öt magyar dráma volt. Az évad legsikeresebb előadása a Popfesztivál 40 volt, amelyet harminckilencszer játszottak és több mint 40 ezer ember látta a darabot.

Sajtótájékoztató a Vígszínházban
Sajtótájékoztató a Vígszínházban

A Vígszínházban fellépett a szentpétervári Eifman Balett, Erwin Schrott, a tel-avivi Cameri Színház, a békéscsabai, a székesfehérvári társulat és kedden érkezik Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással. Az igazgató elmondta: bár külső körülmények többször arra kényszerítették őket, hogy ne a közös munkával, ne az alkotással foglalkozzanak, a társulat mégis a művészi alkotómunkára koncentrált. Kiemelte: ez nem volt hiábavaló, a Vígszínház idei évada kiemelkedően sikeres volt.

A jövő évadban tizenkét bemutatót terveznek. Az első premier október 11-én a Bulgakov A Mester és Margarita című regényéből készülő előadás lesz Michal Docekal rendezésében. Eszenyi Enikő kiemelte: az évad elején két olyan nagyszínpadi bemutató lesz, amellyel az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeznek. Október 15-én tartják a magyarországi bemutatóját a prágai Nemzeti Színházzal és a Szlovák Nemzeti Színházzal koprodukcióban készült, Robert Wilson rendezte 1914 című előadásnak. A magyar dal napján Ha majd egyszer mindenki visszajön... címmel katonadalokból és korabeli írásokból készülő előadást mutatnak be.

Alföldi Róbert állítja színpadra december elején Shakespeare Julius Caesar című darabját, emellett jövő tavasszal újra a társulattal dolgozik Bodó Viktor és a Szputnyik Hajózási Társaság. A Pesti Színházban felújítják David Eldridge Az ünnep című művét Eszenyi Enikő rendezésében, a produkció szeptember 12-től látható. Spiró György Kvartett című darabját Marton László állítja színpadra, az előadást először október 10-én játsszák. Goldoni Két úr szolgája című komédiáját Gothár Péter rendezésében láthatja a közönség, a darab bemutatóját december 5-én tartják.

Molnár Ferenc A testőr című művét február 21-én tűzik műsorra Valló Péter rendezésében. A Házi Színpadon három bemutatót terveznek. Elsőként Heather Raffo A vágy kilenc része című művét láthatja a közönség, a darabot - Paczolay Béla rendezésében - október 12-én mutatják be.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

Az évadzárón díjakat is átadtak. A Vígszínház egykori igazgatója, Roboz Imre emlékére alapított elismerést - amelyet a színház művészeiből álló zsűri ítéli oda annak a művésznek, aki kiemelkedő teljesítményével emelte a Vígszínház művészi rangját - az idén Halász Judit érdemelte ki. A társulatért végzett munkájáért, kimagasló művészi teljesítményéért, A revizorban nyújtott alakításért Vígszínház-díjat kapott Hegedűs D. Géza.

Az Ajtay Andor-emlékdíjat - amelyet az a két színész kap, aki az évadban a legjobb alakítást nyújtotta - Tornyi Ildikó, valamint megosztva Csőre Gábor és Fesztbaum Béla vehette át. A Vígszínház egykori direktora emlékére alapított Harsányi Zsolt-emlékdíjat Keleti Éva fotóművésznek ítélték oda. A Vígszínház színésze, Szathmáry István emlékére alapított A kis csillag is csillag-díjat - Az álomkommandóban nyújtott alakításáért - Telekes Péter nyerte el. A Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt - amelyet kétévente titkos szavazással ítélnek oda - Csőre Gábor a Toldi című előadásban nyújtott alakításáért vehette át.

Csóti József gazdasági igazgató elmondta: a színház saját bevétele mintegy 1 milliárd 800 millió forint volt, 2013-ban szolid nyereséggel zárt a színház, szemben a 2012-es évvel, amikor veszteségesek voltak. Elsősorban a jegybevétel növekedett: nettó 650 millió forint volt. A színház összesen 580 millió forintot kapott az állami költségvetésből és a fővárosi önkormányzattól, továbbá 492 millió forintot szereztek a társasági adókedvezmény (TAO) alapján adható támogatásból, keretüket 100 százalékosan kihasználva.

Eszenyi Enikő - akinek mandátuma 2015 júniusában lejár - megerősítette, hogy újra pályázni fog a Vígszínház vezetésére.