Árpád

Ugrai István: "Nem öncélú a módosítás"

2014.06.24. 11:24

Programkereső

Arról kérdeztük Ugrai Istvánt, hogyan dolgozott és dolgozik Az Őrült Nők Ketrece szövegkönyvével.

- Egy klasszikus slágerdarabhoz mit jelent hozzányúlni? Hogyan kell aktualizálni egy szöveget? Nem rántja vissza az, hogy találkozott korábbi verziókkal (színházi előadás, film)? Egy kívülállónak úgy tűnik, mintha ezért az átírónak/szövegírónak/dramaturgnak sokkal nehezebb dolga lenne.

- Attól függ. Bizonyos értelemben segítség, hogy van valami korábbi élmény, bizonyos értelemben pedig hátrány. Nekem segítség volt mindkét darab nyersfordításakor, hogy a fülemben „hallottam" azokat a hangokat, amin a tévében, filmen megszólaltak a karakterek. Ezeken a hangokon képzeltem el a mondatokat, a dialógusokat, amit leírtam. Aztán a második körben, amikor a szöveggel dolgoztunk, már lehetett tudni, kik játsszák majd nálunk a színházi szerepeket. Miközben dolgoztam a szöveggel, az ő hangjukat, alkatukat, karakterüket képzeltem magam elé. Ez nagyon sok módosítást eredményez, egészen más szavakat, kifejezéseket ad az ember mondjuk a Márkus László hangján beszélő Michel Serrault-nak, mint Stohl Andrásnak, hiába mindketten Albint játsszák Az Őrült Nők Ketrecében - jelentős a különbség - elképzelve is -, habitusban, figurában, hangban. Az ember ilyenkor magában részleteiben kicsit megrendezi az adott dialógusokat, aztán persze a valóságban, a rendező által ezek teljesen máshogyan jelennek meg a színpadon.

Ugrai István
Ugrai István

A korábbi élmény segítség abban is, hogy az ember ismeri a közeget, a miliőt, nem a nulláról építi a világot. Ez az, ami egy ponton túl nehézséggé válik, ugyanis el kell tudni szakadni a korábbi élményektől: a színházi darab elölről épül, a történet ugyanaz, de a cselekmény és a narráció egészen más: jó esetben új figurát, új közeget, új viszonyrendszert, új motivikát teremt. Az embernek le kell ráznia magáról a korábbi élményeket és tiszta lappal kell a szövegre tekinteni. De ez pontosan ugyanaz a metódus, mint amikor a Hamletet nézi tizenkettedszer az ember: ha prekoncepciókkal, elvárásokkal ül be, vélhetően csalódni fog, mert - jó esetben - minden egyes rendezés önálló, új világ és önálló, új értelmezés. A kritikusnak ezt tudnia kell gyakorlatból: csak tiszta lappal lehet előadás nézésébe kezdeni. Olyan nincs, hogy az előítéletei alapján nézzen előadást az ember, én legalábbis így sosem ülnék be bizonyos színházak, alkotók előadásaira. Hagyom, hogy megtörténjen az este. Aztán ezt az élményt helyezem kontextusba, utólag. Ezt a tapasztalatot tudom alkalmazni itt is. A folyamatot a jó rendező - és eddig csak kitűnő rendezőkkel dolgoztam - hatékonyan tudja segíteni, mert pontosan tudja, milyen előadást szeretne, és ezt részletesen, alaposan meg lehet vele beszélni. Mivel a közelítésünk produceri - tehát előadást szeretnénk létrehozni -, nem pedig irodalmi, a mi munkánkban ez alapvető igény. Ehhez a gombhoz varrjuk a kabátot: a mi gyakorlatunkban a tervezett előadáshoz készül a magyar szöveg (már amikor nem egy meglévő, megfelelően lefordított darabot szeretne színre vinni az ember).

Az Igenis, miniszterelnök úr!-nál ebben felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Faragó Zsuzsa, a zseniális dramaturg, akinek a keze alatt a legerőteljesebb anglicizmusok is magyarrá szelídültek. Intellektuális értelemben valódi öröm volt vele dolgozni, pedig nem kis feladat várt ránk: úgy kellett magyarítani a közeget, hogy azért közben Nagy-Britanniában maradjunk, meg kellett értetni a brit köztisztviselői testület hatalmi hierarchiában elfoglalt helyét, de a visszajelzések alapján ezekre, a legnagyobb kihívásokra jó megoldásokat adtunk.

Az Őrült Nők Ketrecében - itt a dramaturgiai munkát Alföldi Róbert rendezővel közösen végeztük el - bizonyos értelemben hasonló dolog történik, a rendezői koncepció szerint el kell felejteni, hogy ez egy 1973-as színdarab 1983-as Broadway-feldolgozása, a sztori és a figurák adottak, nekik itt, ma, most, nekünk, hozzánk kell érvényesen beszélniük. Itt is van korábbi verzió. Az új fordítást az indokolta, hogy az 1991-es operettszínházi fordítás szövegét összevetettük az eredeti angollal, és számos ponton tapasztaltunk erős stílus- és szövegkülönbséget. Az a fordítás - helyesen és indokoltan - Vámos László akkori rendezését szolgálta - ami a maga idejében nyilván kitűnő előadás volt, de ha ma azt színpadra tennénk, feltehetően nagyon furcsán hatna -, a mi fordításunk Alföldi mostani rendezését szolgálja. Ha erős a színpadi koncepció, a színházi formanyelv, az alkotói szándék, az annullálja az emberben az „eredeti(k)" hatását, filmét, előadásét egyaránt.

- A korábban Őrült nők ketrece írásmóddal ismert darab tehát azért szerepel nagy kezdőbetűkkel Az Őrült Nők Ketreceként, mert ez jelzi, hogy más fordításról van szó?

- Ennél bonyolultabb ügy ez, nem öncélú a módosítás. La cage aux Folles: ez az eredeti francia darab címe: az amerikai musicalváltozat megtartotta ugyanezt a címet, franciául, mint a mulató nevét. Mit is jelent ez: őrültek ketrece. És nőnemű. Gondolom, ez volt a magyar filmforgalmazók logikája, amikor tartalmilag teljesen megmagyarázhatatlanul az Őrült nők ketrece magyar címet adták az 1978-as francia filmnek. Totális félrefordításról van szó: a darabban és a filmben szó sincs ketrecről, és nők is viszonylag kevesen szerepelnek benne. A „folle" szó főnévként nemcsak 'bolond', 'esztelen', 'őrült' jelentésben használatos, hanem 'homoszexuális', illetve 'nőnek öltözött férfit' is jelent. A „cage" pedig nemcsak ketrecet, hanem kalitkát, kis helyiséget, börtönt, sőt sportnyelven kaput is jelent. A lefordíthatatlan szójáték megoldása Madárfészek vagy Madárkalitka lenne (ahogy az amerikai filmváltozatot is The Birdcage címmel forgalmazták), ami azonban szembe menne egy, a popkulturális közegben meggyökerezett hagyománnyal. Ahogy a Gyalog-galoppot sem fogja soha senki az angol eredetiből pontosan fordított Monty Python és a Szent Kehely címen említeni, úgy lehetetlen vállalkozás az Őrült nők ketrece címet módosítani a köztudatban. Ezért nem változtattuk meg, hanem adottnak vesszük, hogy Georges és Albin valami hóbortból a meghökkentő és abszurd Az Őrült Nők Ketrece nevet adta a mulatónak. Tehát intézménynév, amit nagy kezdőbetűkkel kell írni -  így megváltoztattuk, de mégsem. De az is érdekes, hogy a „cage aux folles" és az „őrült nők" a dalszövegben pontosan fedik egymást ütemben.

- Mennyit dolgozik a szövegíró a rendezővel? Együtt alakítják a darabot? Mindent egyeztetnek? Mennyire teammunka egy színdarab szövegét megírni?

- A jó szöveg - ahogyan a jó színház is - valóban összmunka, de azért a szöveggel bíbelődő stábtagnak ebben óriási a felelőssége. A Vaknyugatnál Varró Dani már meglévő, csodálatos fordítását használtuk, amit Gothár Péter szőröstül-bőröstül ismer, de ő is „szájra igazította" a szöveget. Kitűnő érzékkel simul bele egy-két szükséges félmondat, ahol kell, de Welsh atya levelét például Alföldi és Gothár együtt húzta mondhatóra. Az Igenis, miniszterelnök úr! az első menetben leginkább Faragó Zsuzsával volt közös munka számomra. Sok mindent csináltunk együtt, és sok ötletéből írtam szöveget, találtunk helyeket néhány olyan dialógusnak, amit a sorozatból emeltünk át megmagyarázandó a helyzetet, amiben vagyunk, elsősorban a szereplők viszonyait. Mindezt Znamenák István rendezővel folyamatosan egyeztetve hoztuk próbakész állapotba, aztán a színészek még jócskán dolgoztak a szöveggel. Próba közben sok új megoldás jött, számos improvizált elem megmaradt az előadásban, számosat pedig elvetettünk. De egy társalgási vígjátéknál elemi követelmény, hogy természetesen és karakterazonosan hangozzék a szöveg, nem lehet más regisztert hozni, csak ami a figurák saját, egyedi stílusa. Ez az előadás keveri a hétköznapi stílust a publicisztikus stílussal, komoly munka volt belőni a megfelelő mértéket, megspékelve a magyar utalásokkal. És hát Sir Humphrey speckó szövegei: kilométerhosszú, száraz, bürokratanyelvű, alá- és mellérendelő szerkezetek sokaságával terhelt mondatok, egyetlen pont nélkül. Nagyon fontos, hogy mégis érthető legyen, mert bizony van értelme. Legalább annyi, hogy kiderüljön: csak időt akar nyerni a mi kabinetfőnökünk.

Az Őrült Nők Ketrece ebben az értelemben sokkal kötöttebb dolog. A musical egy transzvesztita mulatóban játszódik, ami Magyarországon magában hordoz valami elvárt komikus stílust. Ez a mulató színpadán játszódó részeknél meg is kell, hogy legyen, ám a történet valódi emberekről szól, akiknek nem eltartottan, nem stilizáltan, pláne nem vicceskedve kell beszélniük, hanem úgy, ahogy a mindennapi életben beszélünk. Komédia ez, de a szereplői természetesen drámai figurák, érvényes motivikai rendszerrel, érzelemmel, értelemmel. Az Őrült Nők Ketrece szövegkönyve több hónapos közös alkotómunka eredménye a rendezővel: Alföldi Róberttel a lefordított alappéldányt számtalanszor átnéztük, bizonyos jeleneteket újra és újra áthangszereltünk, hogy a legjobban közvetítsük a szerzői, illetve az alkotói szándékot. Folyamatosan küldtük egymásnak a rész- és egész példányokat, megjegyzésekkel, kommentárokkal, javaslatokkal. Így született meg a próbapéldány - talán érzékelteti a munka mennyiségét, hogy az 5.0 verziószámot kapta az olvasópróbán használt változat -, de a „szájra rakás" és a színpadi szituációk itt is rendre igényelnek változásokat, így jelenetről jelenetre haladva szavak és szórendek módosulnak, de tartalmi és stílusbeli változás nincs, nem is lehet, mert az már nagyon pontosan készen van, a koncepcióval összhangban. Előfordul olyan is, amikor a színész kiosztja az egyest egy mondhatatlan mondat miatt, aztán kiderül, hogy az szándékosan (dramaturgiai okokból) olyan, amilyen. A másik oldala ugyanennek, amikor az egyik dalt azért kell megismételni sokszor a próbán, mert az egyik szót nem tudják nevetés nélkül megállni. Itt lehet tudni, hogy az egy jó szó. Izgalmas dolog.

- A színdarab próbaidőszakában ellazulhat-e egy szövegíró, vagy folyamatosan rendelkezésre áll és alakít még a szövegen? Van olyan, hogy vége? Vagy akár még két előadás múlva is beleír valamit?

- Előadása válogatja, de egészen biztos, hogy jó előadás próbafolyamatában némiképp változik a szöveg, reflektál a közegre, a helyzetre. Olyan nincs, hogy a szöveg nincs tekintettel arra, hol vagyunk. (Van, persze, nem is kevés, de rossz színházról ne beszéljünk.) Nyilván kérdés a mérték, és nem minden esetben a fordító vagy a szerző, hanem a dramaturg vagy maga a rendező, esetleg a színészek - vagy együtt - alakítják még az elhangzottakat. Az is előfordulhat, hogy a próbán húznak a szövegből, akkor muszáj befoltozni az esetleg keletkező dramaturgiai lyukacsokat. Van olyan is, hogy ami leírva és az íróasztal mellett kimondva-felolvasva jónak tűnt, a színpadon iszonyú hamisnak, machénak hallatszik az adott szituációban, ezért újra kell írni.

Most, Az Őrült Nők Ketrecénél néha egy-egy szón kell akár órákat is gondolkodni, hiszen egy dalszöveg esetén - nota bene, soha nem gondoltam, hogy dalszöveget fogok írni, Alföldi ragaszkodott hozzá, mondván, ugyanabban a stílusban és nyelvezetben akarja hallani a dalokat, amelyben a szövegkönyvet fordítottam - közel sem mindegy, hosszú vagy rövid egy szótag, hogy hangzik, hogy jön össze a zenével, a tartalommal, a helyzettel. Ez az, amit még jócskán tanulnom kell, így blattolni koránt sem könnyű. Ráadásul itt koncepcionálisan kerülni kell a régies, szépelgő, modoros és közhelyes megoldásokat (amik pedig sokszor nagyon kézenfekvőek lennének egy dalszövegnél), különben a rendező teljesen jogosan oltja le a szöveget, és lehet elölről kezdeni a munkát, ami ekkor már időveszteség. Megjegyzem, e koncepcióból következően kifejezetten friss, korszerű és kissé tán nyers szövege lesz az előadásnak, meggyőződésem szerint tartalmilag mégis hűen tükrözi a szerzői szándékot.

A lényeg, hogy döntések kellenek, és annak vannak következményei. Szóval elég aktív munka. Egész más, mint a Vaknyugat, amelynek a szövege adott, ha tetszik, kész: irodalmi értelemben teljes egész, ahhoz egészen biztosan nem kell nyúlni, hiszen mi azt a darabot akartuk megcsinálni. Össze sem vethető egy musical szövegkönyvével. Az Igenis, miniszterelnök úr! - ami ugyancsak nem irodalmi értékű színdarab, ám magával ragadóan okos, szellemes és flott szöveg - speciális műfaja miatt a közélet történéseivel összhangban bizonyos dolgokat érdemes felerősíteni, bizonyos dolgokat meg elhagyni, így ebben az esetben nem beszélhetünk kész darabról soha, noha a szöveg 98%-a nyilván kötött. De lehet, hogy azért a két százalékért érdemes megnézni akár még egyszer az egészet. Nagyon érdekes egyébként a közönség érzékenységének változását követni: akad olyan, addig szinte észre sem vett poén, ami hirtelen nyílt színi tapsot vált ki, aztán megint elsikkad, és ez nem a színészeken múlik. Sokkal erősebben függ attól, mi van a politikai-közéleti nyilvánosság napirendjén. Mi pedig megpróbálunk ezzel úszni. A színészek is dolgoznak vele, én is viszek nekik mondatokat, kipróbáljuk, aztán megtartjuk vagy eldobjuk a közönség reakciójától függően. Egyébként az eredeti angol darabot is többször módosították a szerzők, reagálva a változó világra.

Vaknyugat - Átrium Film-Színház
Vaknyugat - Átrium Film-Színház

- Az Átrium Film-Színház mint helyszín mennyire befolyásolja Az Őrült Nők Ketrecének az alakítását? Ez csak a rendező gondolata, vagy a szövegíró is ötletel?

 Az egész koncepció épít erre, eleve így találta ki a Kultúrbrigád és a rendező a darab megvalósítását. A példány készítése során ezt mindvégig szem előtt tartottuk, és a most zajló próbán használjuk is a fikció és a valóság ilyen szintű összecsúsztatását. A helyszín bejátszása természetesen rendezői feladat, de ha a szöveg ezt az alaphelyzetet nem veszi tudomásul, akkor megette a fene. Azt hiszem, több meglepetés is éri majd a nézőt az Átriumban, ha Az Őrült Nők Ketrecére érkezik, annyira fontos szerepet játszik a közeg a darabban. A produkció oldaláról nézve pedig az előadás ide készül, ebbe a színházi térbe, ismerve annak előnyeit és hátrányait. Már van itt két Kultúrbrigád-előadás, Alföldi mindkettőben szerepel színészként, tehát pontosan tudjuk, mire számíthatunk. Igaz, huszonkét emberrel a színpadon bennünket is érhetnek váratlan helyzetek. Állunk elébe.

- És most egy kis személyes: mit tudhatunk arról az emberről, aki az Átrium Film-Színház egyik legnagyobb érdeklődésének örvendő előadása, az Igenis, miniszterelnök úr!, illetve a láthatóan hasonló úton járó Az Őrült Nők Ketrece egyik dramaturgja és producere?

Szerintem egészen sok mindent, ha valaki olvassa a 7óra7-et, viszonylag sokat tudhat rólam, legalábbis arról, hogyan látom a színházat. Ha látta a Vaknyugatot és az Igenis...-t, akkor is. Harminchat éves tanár lennék eredetileg, kritikusként, szerkesztőként, a Kultúrbrigád produkciós vezetőjeként dolgozom, írtam a Színházba, a Criticai Lapokba, a Műútba, a Színházi Kritikusok Céhe, továbbá társadalmi munkában a Krétakör Alapítvány felügyelőbizottsági tagja vagyok, idén a FÜGE által lebonyolított III. Tantermi Színházi Projekt kurátora voltam. Nyolc éve írok színházi kritikákat, hat éve alapítottuk meg volt tanítványaimmal a Kultúrbrigádot, négy éve a 7óra7.hu-t, és nézünk évente 150-200 előadást. És ezalatt annyi rosszat lát az ember, hogy önkéntelenül sokszor eszébe jut, kéne csinálni valami jót. Láttuk a Vaknyugatot az egyetemen, Gothár rendezésében, a McDonagh-gyakorlatok című vizsgában, Rétfalvi Tamással és Ficza Istvánnal, és a vizsgaelőadás olyan jó volt, hogy úgy gondoltuk, ezt érdemes lenne „igaziban" megcsinálni. Létrejött, sok tapasztalat és tanulás eredményeképpen, sok jó lehetőséget adva, felépítve egy menedzsmentet, nagyszerű és hosszú távra kiható találkozásokkal. Azt hiszem, ezeket a találkozásokat keresem, amik inspirálják az embert arra, hogy szenvedélyesen újra- és újrafogalmazza, amit a világról gondol, arról, amiben élünk. Jó esetben a színház pont ilyesmi projekt: használni kell, hogy segítsen élni. Akár ha nézem, akár ha csinálom.