Szilárda

A szabad gondolkodás fesztiválja

2014.08.06. 06:58

Programkereső

A szegedi Thealteren hosszú ideig kitartó szellemi muníciót kaptak a nézők. Annyit, amennyi majd a sötét színházi estékre is kitart. A fesztiválon Papp Tímea járt. MAGAZIN

Bár a szervezők idén nem kaptak anyagi támogatást a kultúrpolitika meghatározó kuratóriumaitól - az erkölcsiről meg nem értesültünk -, a fesztivál bővelkedett a szellemi kalandra invitáló, izgalmas formavilágú és nem utolsósorban társadalmi kérdéseket boncolgató előadásokban. Így aztán lehetetlen azoknak a helyzete, akik a kilenc napot egyetlen, befogadható terjedelmű beszámolóban próbálják meg összefoglalni. Igaz, nekem sem könnyű, pedig csak szűk öt napot tudtam Szegeden tölteni.

Kurtizánképző
Kurtizánképző

Élményszámba ment a magát a bikali reneszánsz élménybirtokon - ahogy Jászay Tamás kritikus fogalmazott: középkori Disneylandben - újradefiniáló Ágens Kurtizánképzője. A műfaja szerint interaktív színházi terápia szembenézésre késztet a szexualitáshoz való viszonyunkkal, ám mindezt rengeteg humorral, nem direkt módon, néha zavarba ejtően, mégsem tolakodóan, frivol humorral, mégsem intimpistáskodva, sziporkázóan, kultúrtörténeti adalékokkal fűszerezve teszi Ágens új personája.

MandićGép
MandićGép

Szintén egy, illetve nem is egy, hanem harmincegynehány personával dolgozik a szlovén Marko Mandić, aki a Mandićgépbe 1996 és 2010 között játszott szerepeit dobta be. (A teljesség igénye nélkül: Heiner Müller, Caryl Churchill, Sarah Kane, Enda Walsh, Bernard-Marie Koltès, Howard Barker, Csehov, Ibsen, Tolsztoj, Dosztojevszkij stb.) Ami a végén kijön, az minden értelemben a mesterség dicsérete: Marko Mandićra vonatkoztatva a testtudaté, a koncentrációé, a közönségnek és a közönséggel való játszásé, azé a valamié, amit tehetségnek vagy hitelességnek hívunk, de alig tudjuk definiálni; tágabban pedig vallomás a színészethez, a színészetről. Az egyébként a szlovén nemzetiben játszó színész előadása a független, tabudöntögetésben és színházi határátlépésekben otthonosan mozgó, nem mindig kényelmes produkciókat létrehozó Via Negativa alakulat égisze alatt jött létre - a Via Negativa Would/Would Not-jában néhány éve a Kortárs Drámafesztiválon is láthattuk Mandićot -, hat a zsigerekre és az intellektusra, egyszerre kelt diszkomfortérzetet és ad ennek ellenére mégiscsak egyfajta biztonságtudatot. Pontosan úgy, mint amikor tudjuk, hogy egy nagy színészt látunk.

Gyűlölni nem…
Gyűlölni nem…

A szentesi drámatagozaton végzettek Antigoné-parafrázisa és -továbbgondolása a közállapotokról szólt. A thébaiakról, ahol a rendszerváltás után 25 évvel Kreónt és Antigonét békésen kiegyezve ábrázoló szobrot állítottak fel. A mindenre még jól emlékező nép természetesen nemtetszését nyilvánította ki, miközben választott tisztségviselői a szoborhoz passzolóan, saját szájuk íze szerint, egyfajta számító kollektív amnéziában újraírták a történelmet. A Gyűlölni nem... címen játszott produkciónak és a valóságnak az egymásba játszása nem a véletlen műve, de erről az egybeesésről az előadás alkotói a maguk részéről minden bizonnyal szívesen lemondtak volna. A pimasz hangvételű, intelligens előadás ugyanakkor nem teszi meg hősnek a háborgó népet sem. A fiatalok nem adnak neki (nekünk) felmentést, hanem tükröt tartanak elénk, és aktivitásra sarkallnak. Pontosan úgy, mint a Mészáros Tibor és Gemza Péter Antigoné-workshopját lezáró bemutató résztvevői: hiába öli meg Teiresziaszt Kreón, a jósnak lesznek utódai, akik a ténylegesen megtörténteket, a hamisítatlan igazságot adják tovább.

Mielőtt az éj leszáll!
Mielőtt az éj leszáll!

Klasszikus alapanyagot választott a k2 Színház is, a 2010-ben kaposvári színész szakosokból létrejött, idén SZFE-hallgatókkal is kibővült, a jövő évadtól deklaráltan professzionális független társulattá alakuló trupp. A Mielőtt az éj leszáll! - a brechti szándékkal tökéletes összhangban -  a színháztermen kívül, a hétköznapokra érvényes példázatnak játszotta A szecsuáni jóléleket. S tette mindezt úgy, hogy nem a negyedik fal másik oldaláról, már-már arisztokratikusan szólított fel a gondolkodásra, hanem színházi és társadalmi értelemben véve is érett pedagógiai szándékkal mutatta fel a választásokat és azok következményeit, egy pillanatig nem vitatva, hogy a döntés a miénk, ezt más nem teheti meg helyettünk. De nem kioktatóak, és nem arrogánsak. "Mindössze" dühösek. Joggal. Csak éppen a jog nem mindig áll mellettük.

Neoplanta
Neoplanta

Az Újvidéki Színház Neoplantája először vendégszerepelt Magyarországon, reméljük, hogy nem utoljára. Végel László városregényét Gyarmati Kata és Urbán András adaptálta színpadra. Azt mondja az író, szabadkezet adott nekik, mert biztos volt abban, hogy a regény szellemiségéhez hű marad az előadás. (Egyébként nem csupán a szellemiségéhez, hanem a mondataihoz is tökéletesen hű maradt a dramaturg és a rendező.) A 18. századtól a máig ível a várostörténet, mozaikrészleteket látunk az évszázadokból, magán- és köztörténeti szilánkokat, közönnyel kezelt és elhallgatott szörnyű titkokat, látszólag behegedt, de könnyen felfakadó sebeket, megannyi tragikus és tragikomikus pillanatot, megannyi röhejesen kisszerű és őszintén szánnivaló emberi sorsot. Mindig vannak jók és rosszak, mindig vannak hatalmi pozícióban levők és elnyomottak, és valahogy a szereplők ezekben a játszmákban gyakran ugyanazok, épp csak a viszonyok változnak időről időre. Ahogyan az környékünkön oly megszokott és ismerős, a játszmák végén meg valahogy mindig az jön ki, hogy az újabb és újabb bevonulásokon, az újabb és újabb felszabadításokon a kisember rajtaveszt. A túlélési ösztönt egyetlen dolog működteti, a hit, ami tulajdonképp kegyes hazugság, hogy ez az ígéret földje. Végel könyvéről Takács Ferenc azt írta: "Reménytelen könyv, mégis páratlan erejű alkotás." Ennél jobban az újvidéki előadást sem lehet jellemezni.

Tika tika politika
Tika tika politika

A politikáról és annak csinálóiról a Boca Loca Labnak sincs túl jó véleménye. A Tika tika politika című előadásban a "politika" szó hangzik el annyiszor különböző ritmusképletekre, teljes hosszában, szótagjaira és hangjaira szedve, majd újra, más szavakká összerakva, hogy végül teljesen értelmét veszti. A négy előadóra és négy mikrofonra készített hangkompozícióhoz a hivatalnokszürke kiskosztümbe és öltönybe öltözött színészek a politikusoktól jól ismert, sztereotip, kiüresedett gesztusokból készült a koreográfia. Megnyugodhatunk tehát, hogy a cseheknél sem jobb a helyzet?


A Thealter Fesztivál idei díjazottjait itt találja.