Árpád

Együtt a bonyodalmak felé

2014.08.13. 10:19

Programkereső

A Jurányi-kertben augusztus 21-én bemutatásra kerülő Leselkedők szöveg- és dalszövegírójával, Máthé Zsolttal beszélgettünk, aki a próbafolyamat alatt együtt dolgozik az alkotókkal. INTERJÚ

- Színész vagy, de számtalan darabban dalszövegíróként és szövegíróként is dolgoztál már. Volt dolgod a Szputnyikkal is, de úgy tudom, Boross Martinnal még nem találkoztál. Hogy kerültél ebbe a produkcióba?

- Martin fölhívott telefonon, hogy volna-e kedvem társíróként részt venni. Elmondta, hogy a STEREO Akt és a Szputnyik közös produkciója, Szputnyikos színészekkel. Látásból már ismertük egymást, de nem láttam soha előadását. Tudtam, hogy impro-színházas dolgai vannak, valamennyire sejtettem, hogy mire számíthatok. Igent mondtam, mert kíváncsi voltam. Örültem a Szputnyik színészeinek is, az Antigoné tantermi előadásban már dolgoztunk együtt, ami írói részről is fontos közös munka volt, akkor kaptam magamról visszajelzést, mire vagyok képes ezen a vonalon.

- De a Leselkedők megírására miért éppen Téged kért fel Boross Martin?

- Vagy ajánlottak, vagy fogalmam sincs...

- Lehet, hogy azért, mert ez olyan munkafolyamat, ami - ahogy mondtad - improvizációra épít és ebben már Neked van némi tapasztalatod?

 - Amikor beszélgettünk, akkor még előtte voltunk az AlkaMátéTrupp éves előadásunknak, a Gál Kristófnak. Amíg azzal foglalkoztunk, addig nem tudtam a Leselkedőkre koncentrálni, de rámutattam, hogy egy hasonló jellegű munkára alkalmas vagyok, azaz a színészek próbálnak, én ott ülök, és ha kell, rögtön versbe, dalszövegbe vagy jelenetbe öntöm a szövegeket. Így dolgozom általában azokban a produkciókban, ahol a szöveggel is én foglalkozom.

Máthé Zsolt.
Máthé Zsolt.

- Ezek szerint nem volt alappéldány.

- Storyboard volt, ami tartalmazta azokat a főbb jeleneteket, amiket mindenképpen megvalósításra szánt a rendező. A Leselkedők esetében nemcsak a színészek interpretálásában fog a történet megjelenítődni, hanem vizuálisan, vetítéssel is. Hogy gyorsabb legyen a munka - mert sajnos tényleg nem volt sok idő rá -, Martin nem is mondott el mindent töviről-hegyire, hanem csak azt a részét fejtette ki jobban az igényeinek, ami ténylegesen rám tartozik.

- Miből jön a sztori?

- Mondta, hogy egy bérházat szeretne, lakókkal, akikről szépen fokozatosan kiderülnek jellemvonásaik, történeteik, elhallgatott titkaik, hazugságaik. Csótányinvázió lesz, amivel a lakóközösség megpróbál szembeszállni. Mindannyian együtt haladnak a bonyodalmak felé.

- Ez inkább társadalmi korrajz lesz vagy inkább egy vicces nyári sztori a Jurányi-kertben?

- Mindenképpen van olyan igénye, hogy a társadalom ismerjen magára, meg arról is akarunk egy kicsit beszélni, hogy ki kell irtani a csótányokat, de az is lehet, hogy az ellenség csak mondvacsinált, és valójában csak ellenségképre van szükségünk azért, hogy a közösség fennmaradjon, vagy elpusztulhasson, átalakulhasson. Sokféle kérdést felmutat, és össze is kapcsol, mert ezek a dolgok összekapcsolódnak filozófiai és gyakorlati értelemben is.

- Az ellenség a csótány?

- Igen. Az ellenség a csótány.  A ház, felmérve a problémát, csótányirtót hív, aki elmondja, hogyan kell őket kiirtani. De természetesen mindenki tudni véli, hogy mi a helyes praktika a csótányok ellen, mindenki mást mond, és mindenki azt gondolja, hogy az ő módszere a jó. A csótányirtó kívülről jött ember, ezért mindenkinek kell, hogy legyen valami ügye vele négyszemközt, amit a saját hasznára tud fordítani, ki érzelmi, ki anyagi alapon.

- Megvan a vége?

- Igen, már csak a finomítások vannak. Járok próbákra, ha a színészek bármit improvizálnak, előveszem a laptopot és átírom a szöveget. Nem ragaszkodom az én verziómhoz, sokszor jobb, ahogy belőlük kijön egy-egy mondat. És vannak a dalszövegek, amiknek külön jelentőségük van a színdarabon belül. A dalokkal a színész kifelé fordul a nézőkhöz és valami olyanról tudósít, amit egyébként csak bonyolultan lehetne jelentben megmutatni, és éppen vetítés formájában sem működik. Így dalban mondják el, a színészek élő zenei kíséretével.

- Úgy tudom, hogy van egy harmadik vonal is, a nézők fülhallgatót kapnak.

- A Jurányinak négy szintjén játszódik majd a történet, ablakmélyedésekben, folyosókon, amik meg lesznek világítva és be lesznek térmikrofonozva, de valóban, a nézők még fülhallgatón keresztül is hallhatják majd a színészeket. Ezért majd nagyon finoman, árnyaltan tudnak a színészek játszani. Lehet majd bensőséges, nagyon rövid, suttogós, titokzatos játékokat csinálni. De hallunk majd hangbejátszásokat is, amiket a színészekkel már előre fölvettek. Ez arra is szolgál majd, hogy a néző számára ugyanazt a kis rövid jelenetet többféleképpen megmutassuk, jelezve, hogy amit hallunk egy lakásból, az nem mindig azt jelenti, amit hallunk, hanem jelentheti épp az ellenkezőjét is. Kicsit azt is sugalljuk, hogy a dolgok nem feltétlenül azok, amiknek elsőre látszanak vagy hallatszódnak. Ezzel is rengeteg játék lesz.

- Neked van olyan élményed, ami akár a Leselkedőkben is benne lehetne?

- Van. Ahol lakom, ott a szomszéd egy furcsa ember. Olyan, mintha egy nyolcvanas években készült magyar film szereplője lenne. Nem részletezem, de van egy történetünk vele kapcsolatban. Persze nem tudjuk, mi az igazság, miért viselkedik úgy, hogy többször rákényszerülünk arra, hogy átmenjünk hozzá. Olyan figura, akit ha színpadon látnék, azt mondanám, sok. Ennyire rengeteg nem lehet valaki.

- Csótányos sztorid is van?

- Laktam panelban Kispesten. A paneltömb olyan hely, ahol akármilyen rendet is tartanak, biztos, hogy felütik a bogarak a fejüket. A panelházakat a nyolcvanas évek elején építették, nagyon hamar fölhúzták őket, harminc-negyvenéves garanciára. Természetesen sokkal hamarabb elkezdtek lepusztulni, kívülről és belülről is. Ismerjük a szemétledobó rendszert, ami a lifttel párhuzamosan fut. Ennél jobb közlekedő sztrádát a bogaraknak csinálni nem is lehetett volna. Kiirthatatlanok.

- Ebben a sztoriban lesz szemétledobó?

- Igen. Ráadásul gondosan kiválogatott és megírt karakterek lesznek, akiknek a fő hobbijuk vagy a napi rutinjuk, vagy a foglalkozásuk által célzott ügy, hogy csótányvonzó tevékenységet végeznek. Így biztosított, hogy ebbe a házba tuti, hogy jönnek a csótányok, hisz lehet jönni, mert a lakók olyanok.

- A próbák előtt foglalkoztatok csótánysztori-gyűjtéssel?

- A dramaturgok, Schnábel Zita és Szabó-Székely Ármin már egy ideje szerkesztik a történetet Martinnal együtt. Már igazán szakavatottak. Tudják mindenféle csótányfajta latin nevét, szaporodási- és étkezési szokásaikat, társadalmi berendezkedésükről is sokat olvastak, hogy mi az, ami rímel az emberére, vagy mi az, ami az emberénél előrehaladottabb. Egy csomó tudományos összefüggést találtak, amikkel próbálunk valamit kezdeni, hogy színházilag is be tudjanak épülni egy-egy banálisabb párbeszéden keresztül akár. De azt gondolom, ilyen csótányos sztorija mindenkinek van már, nem az a fajta élményanyag-gyűjtés folyt, mint a Szputnyik és a Katona közös előadása az Anamnesis esetében, ahol orvosok és betegek valós történeteiből írtak egy darabot. Erre itt nem volt szükség. A szöveg nem az alá- vagy a fölérendelt, hanem a mellérendelt része a képi-, a zenei és az összes megjelenésnek a produkcióban. Sok nyelven fog az előadás beszélni.