Valér

Fullajtár Kurázsit, Kulka Mephistót fog alakítani a Katonában

2014.08.26. 09:45

Programkereső

Nyolc bemutatót tervez a Katona József Színház, ahol Brecht, Weiss és Fassbinder darabjaival is várják a közönséget az új évadban.

Máté Gábor igazgató az évadnyitó társulati ülés után újságíróknak elmondta: két egyetemista is a Katonában valósítja meg diplomarendezését. Első bemutatóként októberben Székely Kriszta rendezésében mutatják be a Petra von Kant című darabot, amely Rainer Werner Fassbinder műve alapján készül. Kovács D. Dániel pedig májusban Cukor Kreml címmel kortárs orosz szerzők műveiből készít előadást. Hozzátette: fontosnak tartják a fiatal rendezők bevonását a színház munkájába.

Máté Gábor az Illaberek c. előadás olvasópróbáján
Máté Gábor az Illaberek c. előadás olvasópróbáján

Kiemelte: M/S címmel Peter Weiss Marat/Sade című művét Dömötör András állítja színpadra a Kamrában, a bemutató október 16-án lesz. Első nagyszínpadi bemutatóként Joël Pommerat író-rendező A két Korea újraegyesítése című, az emberi kapcsolatokról szóló darabját állítja színpadra Máté Gábor. Az előadást október 17-én, magyarországi bemutatóként láthatja a közönség. A rendező elmondta: a szerző két éve írta kilencszereplős művét, amelyben a színészek felváltva játszanak különböző szerepeket.

Az igazgató a bemutatók sorából kiemelte Goethe Faustját, amelynek mindkét részét - egymás utáni napokon - színre viszik április végén. A művet Schilling Árpád állítja színpadra, Mephistót Kulka János, Faustot Máté Gábor alakítja. Elmondta: januári bemutatóval a nagyszínpadon Zsámbéki Gábor rendezi Brecht Kurázsi mama című darabját, Fullajtár Andrea főszereplésével. Hozzátette: Brecht kikerülhetetlen szerző, a mai durvuló világban nem árt, hogy ha egy éles, a társadalmi problémákra erőteljesen rávilágító Brecht-darabot mutatnak be. A Kamrában Ascher Tamás rendezi Mike Leigh Abigail bulija című ötszereplős drámáját. Tavasszal Gothár Péter Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabját állítja színpadra.

Az M/S c. előadás próbája
Az M/S c. előadás próbája

Máté Gábor kiemelte: a Katona az előző évekhez hasonlóan idén is tervez programokat a Színházak éjszakáján, szeptember 20-án. Nyílt próbával, Sáry László zeneszerző új, saját módszerét bemutató sorozatának első darabjával, este pedig a Katona-népdalkör című produkcióval várják a nézőket. Az igazgató elmondta: azt szeretné, hogy a Katona József Színház nyitottabb színház lenne, a színészek élőbb kapcsolatot alakítanának ki a nézőkkel, az előadások után az előcsarnokban találkozni, beszélgetni lehetne velük.

Szólt arról, hogy folytatják a színház több ezer fiatalt elérő ifjúsági programját. A Stúdió K Színházzal és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központtal közösen viszik színre első komplex színházi nevelési előadásukat, amelynek alapjául a Tizenkét dühös ember című film szolgál, az évad végi bemutatót Gigor Attila rendezi. A Katona+ sorozata is folytatódik: a színház előcsarnokában továbbra is koncertekkel, felolvasóestekkel, vitaestekkel, gyerekprogramokkal és egyéb kulturális eseményekkel várják a nézőket.

Katona József Színház
Katona József Színház

Az évadnyitón kiosztották a Vastaps Alapítvány díjait, amelyek az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit díjazzák. A legjobb rendezésért Ascher Tamás (Fényevők) kapott elismerést. A díjazott színészek között van Szirtes Ági (Szép napok), Borbély Alexandra (Ahol a farkas is jó), Keresztes Tamás (A végítélet napja), Jordán Adél (Fényevők) és Kocsis Gergely (Godot-ra várva, A végítélet napja). Dinyés Dániel pedig Opera-beavató sorozatáért vehetett át különdíjat.