Valér

Rajta vagyunk a szeren

2014.10.24. 09:24

Programkereső

Pintér legújabb darabjában ezúttal nem egy generációkon átívelő össztársadalmi tragédiáról mesél, hanem egy egészen apróról, olyanról, ami mellett naponta megyünk el a villamosmegállóban. Kicsiről, keserűről, magyarról. KRITIKA

Nem tudom, kollégái hogy vannak vele, de innen nézve rémesen idegesítő alaknak tűnik ez a Pintér Béla. Nem elég, hogy előadásaival sorra zsebeli be a színházi elismeréseket, közben még terjeszkedik is: legutóbb már a legjobb drámaíró is ő lett, ráadásul még meg is érdemelte. Most pedig itt van ez a Bárkibármikor. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy jobb-e vagy rosszabb a Titkainknál, az is lehet, hogy nem ezzel fog duplázni díjnyertes drámaíróként, de egy dolog már most biztos. Ezért a mostani jelmezért jobb helyeken minimum állami kitüntetés járna: Pintér új antihősének egyetlen, az égvilágon semmihez nem illő nyakkendővel, és egy oldalra csapott övtáskával sikerült egy egész társadalmat a színpadra sűrítenie. Emberünk kicsit töketlen, kicsit sértett, kicsit közhelyes és miközben kezébe ragadná a sorsát, szép lassan felemészti magát.

Pintér Béla - Bárkibármikor
Pintér Béla - Bárkibármikor

A Bárkibármikor látszólag nem olyan nagy volumenű vállalkozás, mint a Titkaink volt, és ennek nem csak a bemutató új helyszíne, az orfeum-szerű Átrium az oka. Pintér maga is nyilatkozta, hogy nem akar mindenáron politizálni - nem mintha a mostani (egyik) téma, a dizájnerdorogok, és ezzel együtt mindennemű függőség nem lenne fontos társadalmi kérdés.  A darab ezúttal egy valamivel személyesebb hangot üt meg, sokkal inkább rokona a 42. hétnek, semmint Titkainknak. Mielőtt azonban ezt hiányosságnak éreznénk, gyorsan tegyük fel a kérdést: melyik szerző ír ma darabot ennyire direktbe az Életről?

Persze ahogy mindig, ennél a darabnál is van egy kis csavar. Pintér párhuzamosan mesél két életről, az egyikről, erről a magunk előtt görgetett szigorúan kisbetűsről, amiben Hornok Árpáddal együtt mi is próbáljuk túlélni a hétfő reggeleket, lenyelni, ha épp hazafelé kizsebelnek, és közben soha nem túl józannak, és soha nem túl részegnek lenni. És ezzel párhuzamosan szó van az Életről is, ami a legújabb dizájnerdrog az utcán, ami jobban és nagyobbat üt minden korábbinál. Kérdés, hogy amit a színpadon látunk, az a nyitókép két szerre kiéhezett junkie-jának két óra hosszúra elnyújtott hallucinációja, vagy épp maga a valóság (persze a helyes válasz az, hogy egyik sem, amit a színpadon látunk, az színtiszta színház).

Bárkibármikor
Bárkibármikor

A történet dióhéjban: Árpád egy ötvenes férfi, aki anyjával él együtt, eközben pedig egyedül neveli paralízises fiát, Krisztiánt. A fiú közvetlenül eljegyzése előtt bejelenti: beleszeretett gyógytornászába, Natasába. Az apa ellátogat az orvoshoz, ő is beleszeret a nőbe. És miközben a kapuzárási pániktól gyötört férfi életében először saját kezébe próbálja venni a sorsát, szép lassan minden biztosnak hitt kötelék fellazul.  Anyja stroke-ot kap, és összetéveszti fiát régen halott férjével. Krisztián egyik pillanatról a másikra riválisa lesz. Ő maga pedig, a tisztes családapából a vécében fetrengő belőtt függővé válik. A végső tragédia azonban mégsem a bukás ténye, hanem hogy mindez még így sem tud több lenni az intravénás kisreálnál (a díszlet nem túl sok, egy kicsit bizonytalan dőlésű színpadra precízen odaállított szocreál fotel. Olyan, aminek az ember inkább ül a karfájára, mint a párnájára).

A Bárkibármikor meglepően kevés színésszel dolgozik, meglepően sok szerepben. Ennek is van azonban jelentése. Árpád pokoljárása nem egyszeri és megismételhetetlen: a lecsúszás minden életbe előre bekódolt, véletlenszerű opció. Ahogy Roszik Hella tolószékbe szorított, elhagyott menyasszonyának sorsa is bármikor kicserélhető a Szamosi Zsófi femme fatal gyógytornásznőével - ez a csere egyébként több ízben meg is történik a színpadon. Csákányi Eszter Pintér Bélához öregített anyafigurájának csak egy szerencsétlenül elsült családi délután kell ahhoz, hogy kedves túlgondoskodó anyából elviselhetetlen és szenilis öregasszonnyá váljon, Friedenthal Zoltán precízen felrajzolt Krisztiánjának pedig még ennyi sem kell: őt születése óta zárja börtönbe a saját teste.

Bárkibármikor
Bárkibármikor

A számtalan mikrotragédia ellenére is mintha Pintér folyamatosan keresné a feszültség feloldásának lehetőségeit, beiktatott Európa Kiadó dalokkal (Megalázó, durva szerelem - telitalálat), visszatérő poénokkal (a saját elméjével megküzdő anya rendszerint névelőket téveszt, a fia erre háklis. A vicc nem annyira jó, mint ahányszor elcsattan, még szerencse, hogy Csákányi mondja). A röhögéssel együtt lesz mégis menthetetlenül keserű a darab vége.

Még a tapsrend előtt gyorsan megint ott találjuk magunkat a nyitójelenetben, ezúttal egy boldog családban, ahol két ereje teljében lévő egészséges fiatal házasodni készül, a nagymama is, az apa is ép. És mielőtt még elkezdenénk bízni a happy endben, Pintér még egyszer gyorsan aláhúzza: bárki, bármikor, bárhol képes elbukni.