Lázár, Olimpia

Pokorny Lia: "Hiába felkavaró és tragikus, mégis erőt ad"

2015.02.25. 06:58

Programkereső

Releváns alakítás, igazi jutalomjáték Martin McDonagh groteszk tragédiája, a Leenane szépe, Pokorny Liával a címszerepben. A megnyomorított sorsú, lepusztult külsejű vénlány és zsaroló anyja kettőse a Centrál Színházban az idei évad egyik legfigyelemreméltóbb színházi élménye. INTERJÚ

- Milyen fordulópont a pályádon Maureen szerepe?

- Amikor tavaly a szerződtetési tárgyaláson Puskás Tamás közölte, hogy elővenné a darabot és én játszanám benne Maureen szerepét, rögtön úgy éreztem, hogy dolgom van vele. Sok évvel ezelőtt láttam a Vígszínház Házi Színpadán Tábori Nórával és Pap Verával, ami fantasztikus élményt jelentett. Talán most tartok ott, hogy sok mindent megfogalmazhatok a szerep által abból, ami foglalkoztat.

Pokorny Lia
Pokorny Lia

- Konkrétabban szólva a pszichológiai hadviselésre gondolsz, amit a Pogány Judit által megformált anyával folytatsz?

- Természetesen eszembe jutott a saját szüleimmel való kapcsolat, mint ahogy sokat beszélgettünk erről a próbák alatt Gigor Attila rendezővel és a színészekkel. Alapvetően mégsem attól érdekes ez a történet, hogy vajon eljutok-e olyan állapotba, hogy haragudjak a szüleimre. Inkább attól érdekes számomra, hogy nem hiszek az áldozat-tettes felállásban két ember kapcsolatában, ami jelen esetben anya és lánya viszonylatában fogalmazódik meg. Maureen és Mag mindketten egy játszmát folytatnak, amiből egyikük sem hajlandó kiszállni. Amikor feszít minket egy élethelyzet, bármilyen kapcsolatban számos olyan pont van, amikor ki tudnánk szállni, mégsem tesszük meg, inkább megragadunk benne. A Leenane szépe a végletekig kifuttatja ezt a helyzetet. A próbák során kézzel- lábbal tiltakoztam a sok szörnyűség ellen, amit ez a két ember művel egymással. Egyrészt arra vágytam, hogy megmerítkezzem benne, másrészt távol akartam tartani magamtól. Gigor Attila finoman segített abban, hogy belemenjek bizonyos felkavaró helyzetekbe, és miután ez megtörtént, sok minden felszabadult bennem. Hányszor látni, hogy az embernek már réges-régen változtatni, döntenie kellene, mégsem teszi.

- Milyen kép rajzolódott ki benned arról, hogy miért ragad meg Maureen a bántalmazott lány szerepében?

- Az ismeretlentől való félelem movitálja. Egész életében a fájdalmat, a szorongást, a magányt, a vágyakozást ismerte. Nem tudja, milyen szabadnak lenni. Csak ábrándozik arról, hogy egyszer csak jön egy férfi, akibe beleszeret, akivel elmehet. Pontosan érzi, hogy ez lenne az egészséges azon az áron is, hogy az anyja egyedül marad vagy az idősek otthonába kerül. A gonosz anya mindent követel tőle, gyakorlatilag lehetetlenné teszi az egész életét. Ő meg hagyja ezt, mert folyamatos bűntudata van amiatt, amit nem volt képes a saját életében megvalósítani, ezért az anyját bünteti. Emellett Maureen idegrendszere megbillent, a darabban is elhangzik, hogy egy hónapig a pszichiátrián kezelték. Úgy érzi, kiszolgáltatott az anyjának, ki más fogadna el egy instabil idegrendszerű nőt. Inkább vállalja az áldozat szerepét, amit valójában ő maga választott.

Pokorny Lia, Pogány Judit - Leenane szépe
Pokorny Lia, Pogány Judit - Leenane szépe

- McDonagh 1996-ban írt, egy isten háta mögötti ír hegyi faluban játszódó műve valójában bárhol, bármikor játszódhat. A mai Magyarországon is ijesztően közelinek érezhető a teljes egzisztenciális kilátástalanságban, reménytelenségben vegetálás.

- Valóban, számtalan agresszióról hallunk akár férfi-nő, szülő-gyerek kapcsolatban. Sokan görcsösen, foggal-körömmel belekapaszkodtak egy élethelyzetbe, hiába vágynak egy másik minőségre, egy másik útra. Néha azt látom, hogy az emberek különös módon ragaszkodnak a saját fájdalmaikhoz. Meg lehet szokni a fájdalmakat, a bántalmazásokat, mert nem gondolják, hogy méltók arra, hogy boldog életet éljenek. Sokszor hagyjuk, hogy elhitessék velünk, alkalmatlanok vagyunk, nekünk nem jár több, nincs jogunk arra, hogy boldogok legyünk.

- Az önbecsülés hiányából is fakad, hogy lemondunk magunkról?

- Néha olyan érzésem van, mintha a fájdalommal való együttélést tartanánk az életnek, minden mást pedig egy valóságon kívüli mesefilmnek. Azt gondoljuk, azért kapjuk a terheket, hogy a hátunkra pakoljuk őket és tűrjünk, mert ez a sorsunk, ettől leszünk nemesebbek. Az önsajnálattól nem látjuk, hogy azért kapjuk a terheket, hogy megértsük, feldolgozzuk és letegyük. Valamiért nem tudjuk őket elengedni.

- Nem játszottál ilyen horderejű és mélységű szerepet az Új Színház-beli Szonya Katyerina Ivanovnája óta.

- Volt a pályámon  egy-egy fontos állomás, amikor egy szerep találkozott azzal a mondanivalóval, ami éppen foglalkoztatott. Az első ilyen a Lila ákác volt a Bárkában. A Leenane szépe is hasonló, nagy kegynek érzem, hogy megadatott. Hiába felkavaró és tragikus, mégis erőd ad.  Megmártózom egy nagyon erőteljes történetben, ami olyan, mint amikor az ember a pokol kapuit nyitogatja és a saját démonaival találkozik. És éppen ezen keresztül tudom azt mondani, hogy dönthetek. Kapunk olyan élethelyzeteket, amikor azt hisszük, be vagyunk szorítva, nem mozdulhatunk, de én ilyenkor is arra gondolok, valami oka van, amiért ezt át kell élnem. Nem áldozat vagyok, hanem egyszerűen tapasztalok. Nagyon fontos üzenete számomra ennek a darabnak, hogy van jogom ahhoz, hogy boldogan éljem az életemet.

Schmied Zoltán és Pokorny Lia - Leenane szépe
Schmied Zoltán és Pokorny Lia - Leenane szépe

- Mennyire kísért még a "lány a Beugróból" címkéje? 

- Nagyon hálás vagyok a Beugrónak, a mai napig játsszuk és még mindig szeretjük. Frissen tart ez a fajta játék. Minden este úgy megyek be és úgy jövök ki a színházból, milyen jó, hogy dominálhat a kreativitásunk jól működő gyermeki része. Mivel nagyon kevés lehetőségem volt arra, hogy filmekben szerepeljek és azáltal megismerjen a közönség, a Beugrónak köszönhetően tettem szert ismertségre. Ráadásul sok nézőt, köztük sok fiatalt is sikerült ezáltal becsalogatni a  színházba, akik ennek a műsornak köszönhetően jöttek rá a színház itt és most csodájára.

- A Pinceszínháztól a Bárkán át az Új Színházig való "vándorlások" után a helyeden érzed magad a Centrál Színházban?

- A Centrál Színház azért fontos számomra, mert egy olyan meghatározó szellemiségű hely, ahol a kreativitás mellett tere van a szabadságnak. Fennhangon vitázhatunk az igazgatómmal, Puskás Tamással a büfében, majd miután kivitatkoztuk magunkat egy jelenettel kapcsolatban, a következő percekben boldogan teázgatunk egymással. Csodálatos dolognak tartom, hogy szabad emberként, szabadon alkotóként szabadon lehet kommunikálni egy társulatban.