Konrád

Francia csók - szélgéppel

2015.05.09. 06:14

Programkereső

Az első szerelem ártatlanságáról hozott előadást Budapestre Thomas Jolly. Az Arlequin, a szerelem által pallérozva című produkció volt a Nemzeti Színház MITEM Fesztiváljának idei francia vendégprodukciója. A fiatal, úttörő rendező másik fontos munkája Shakespeare VI. Henrikje, amely az Avignoni Fesztiválra is meghívást kapott, emellett példátlan hosszúságával, 18 órás játékidejével is magára hívta a figyelmet. INTERJÚ

- Hogyan találtad Marivaux darabját?

- A színiegyetem elvégzése után, nyolc éve, egy könnyed, ugyanakkor klasszikus darabot kerestem, ami alkalmas első rendezésnek. Vallom, nemcsak mi, hanem a darabok is választanak bennünket. Kölcsönös szerelem ez. Marivaux műve azért nyűgözött le, mert a fiatalság világgal szembeni konfrontálódásáról szól. Akkor kerültem ki az iskola védett közegéből, a főhőshöz, Arlequinhez hasonlóan én is földre pottyantam. A szerelem tisztaságáról is szól a darab, a két fiatal körül van véve a világ mocskával, sokféle próbatétel elé kerülnek az érzéseik. Először a pásztorlány birkái zavarják meg a légyottjukat, majd az unokanővér, aki azt javasolja, ne mutassák ki az érzelmeiket, a darab végén pedig egy felsőbb erő, a hatalom próbálja szétválasztani őket.

Thomas Jolly
Thomas Jolly

- Mit gondolsz, tiszta tud maradni a szerelmük? Mit üzensz az előadás végén?

- Szeretném, ha így lenne. Kérdés persze, mit értünk tiszta alatt. Van egy nagy, szélesvásznú, filmes elképzelésünk a szerelemről, ahogy az Elfújta a szél című filmben láttuk, amit kompromittálnak a hétköznapok.

- Hatalmas, revübe illő képet rendeztél a fiatalok egymásra találásának pillanatáról konfettivel, szélgéppel.

- A francia nyelvben használjuk a kifejezést: szerelembe esni. Marivaux találta ki ebben a darabban, korábban azt mondták, elnyerjük valakinek a szerelmét. Ezt a mindent elsöprő, nagy találkozást fizikai valójában is meg akartam mutatni az előadásban. Az első csók élménye mindannyiunk életében emlékezetes marad.

- Mennyire fontos a látvány és a zene az előadásaidban?

- Igyekszem látványos képeket alkotni, nem szeretem a kopár előadásokat. Törekszem arra is, hogy a színészek és a nézők élőn, elevenen legyenek jelen az előadásaimban.  

- Három alkalommal rendezted meg a darabot. Mi változott benned közben? Harmadik alkalommal hogyan jutottál el Moszkvába vele?

- Az első egy naiv, tiszta előadás volt, amiben magam játszottam a címszerepet is. A második változatra kicserélődtek a színészek, az utánunk következő évfolyamok diákjaiból kerültek ki a játszók, a mostani társulatom tagjai, a La Piccolo Familia. Ez a variáció van azóta is műsoron, ezzel jöttünk el Budapestre is. Ebben elsősorban a szerelemre fókuszáltam. A harmadik esetében már túl voltam a VI. Henrik rendezésemen, már belém épült a hatalomról való gondolkozás is. Közben megváltozott a világ is, 2011-re feltűntek a szélsőséges irányzatok Franciaországban is. Megjelent a krízis, a válság Európában, bennem pedig szorongások alakultak ki. Moszkvába a Gogol Központ meghívására érkeztem a francia intézeten keresztül. Eredetileg egy műhelymunkára kértek fel, ám annyira megszerettük egymást a színészekkel, hogy egy komplett előadást, az Arlequin harmadik változatát is létrehoztunk együtt. Sokat beszélgettem az ottani színészekkel, kiderült számomra, nem pontosan az zajlik Oroszországban, mint amit közvetít a média.

Arlequin, a szerelem által pallérozva (Forrás: MITEM)
Arlequin, a szerelem által pallérozva (Forrás: MITEM)

- Beszélnél a szorongásaidról? Mitől tartasz?

- A válság hozadéka, hogy az emberek úgy gondolják, nem a nagy pártok jelentenek megoldást, hanem a szélsőjobboldali erők. Ez a gondolkodás Európa-szerte felerősödött, így Franciaországban is. Nem gondolom, hogy ez jelentené a megoldást a problémákra. Elég az interneten elolvasni ezeknek a mozgalmaknak, pártoknak a programját, öt perc alatt kiderül, se politikailag, se gazdaságilag, se kulturálisan nem nyújtanak alternatívát. Nem vehetőek komolyan. A nézeteik ugyanakkor veszélyt hordoznak egész Európára nézve.

- A VI. Henrik rendezésedet is ez az érzés hívta elő?

- Igen, szerepet játszott a darabválasztásomban. Shakespeare ötven év történésein keresztül mutatja be a darabjában, hogyan omlott össze egy virágzó királyság a belső konfliktusainak köszönhetően az akkori Angliában. A helyzet alkalmat teremtett arra is, hogy egy szörnyeteg, III. Richárd kerülhetett hatalomra 1483-ban. Augusztusban pont a róla szóló darabot kezdem rendezni. Azzal fogok a végére érni ennek a témakörnek. Azt gondolom, ez jókor is történik majd, hiszen nálunk, Franciaországban 2017-ben lesznek a választások, alkalmas pillanat arra, hogy gondolkozzunk az aktuális dolgainkról.

- A Shakespeare-előadásod 18 órás. Vicces kitűző van a táskádon: "Végignéztem a VI. Henriket." Milyen kihívást jelent ez a hosszúság a nézőknek?

- Kezdetben, a próbafolyamat során kettő, majd három órás volt, majd fokozatosan felduzzadt 18-ra. Minden ellentétes félelmünkkel szemben a közönség nem csak végigüli, hanem sokan látni szeretnék a folytatást is. Úgy érezzük, jól sikerült produkció lett. Van a nézőkben egyfajta éhség a hosszú sztorikra. A válság közepette elveszítették az emberek a viszonyítási pontjaikat, ezeket keresik.  

Thomas Jolly
Thomas Jolly

- Fiatal színházrendezőként milyen kihívásokkal kell megküzdened? Milyen lehetőségeid vannak, mennyire kell saját magadnak megteremtened őket?

- Franciaországban nincsenek állandó társulatok, a bretagne-i és strasbourgi színházban is van lehetőségem alkotni mostanság. Mindkét igazgató megbízik bennem, szabad kezet adnak nekem. Az ott lejátszott előadások után utazni indulunk a produkciókkal országszerte. A saját társulatomat, a La Piccolo Familiát Rouen város támogatja. A csapatomat minden alkalommal viszem más munkáimba is dolgozni.

- Mit jelent a társulatodnak egy-egy fesztiválrészvétel?

- Eredetileg a VI. Henriket szerettük volna elhozni Magyarországra, ám a hosszúsága miatt még Franciaországban is nehéz turnézni vele. A készülő III. Richárdunk esetében majd figyelünk erre a szempontra is. Nagyon érdekes elutazni más országokba, látni, hogyan változnak vagy éppen keverednek a kultúrák egymással. Furcsa módon saját magamat sokkal inkább érzem kelet-európainak, mint franciának. Németországban, Oroszországban vagy most, ebben a pár napban Magyarországon keresem azt, miben vagyok én francia.

- Mennyi találkozásod volt eddig magyar színházzal? Mennyit tudsz róla?

 - Megmondom őszintén, a keleti blokk eddig egyetlen egységet jelentett számomra. Kíváncsiak néztem meg a MITEM-en a Nemzeti Színház grúz rendező, David Doiashvili által színpadra állított Szentivánéji álmát. Irigylem, hogy Magyarországon állandó társulatok dolgoznak a színházakban, és folyamatos lehetőségük van a fejlődésre.