Etelka, Aletta

"Aki száz évre előre gondol, az őrült"

2015.06.10. 11:00

Programkereső

A Miskolci Nemzeti Színház a POSZT versenyprogramjában szereplő előadása egy kitűnő irodalmi alapanyagból kiindulva közös múltunk feldolgozására tesz kísérletet.

Móricz három részes történelmi regénye csupán néhány évet mutat be Erdély történetéből, de belesűríti egy egész nemzet sorsát. Báthory Gábor és Bethlen Gábor áll a cselekmény középpontjában, két eltérő jellem, két politikai filozófia, két férfitípus. Uralkodásuk véráztatta krónikáját törökök, oláhok, magyarok, székelyek, szászok, reformáltak és katolikusok, nők és férfiak egymást-pusztítása teszi ki. A regény színpadi változata a móriczi nagytotálnak csupán egy részét tudja kiragadni, mégis megrendítő képet ad az örökös megosztottságról, egy nagy fejedelem születésének történelmi és magánéleti hátteréről.

Erdély - Tündérkert
Erdély - Tündérkert

Móricz Zsigmond Erdély-Tündérkertjét a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja, Ari-Nagy Barbara adaptálta színpadra. Bethlen Gábor alakját Zayzon Zsolt kelti életre, Báthory Gábort pedig Harsányi Attila alakítja.

Az előadás a válogatók közös javaslatára került a versenyprogramba. Balogh Tibor gondolatai: "»Bethlen Gábor mindig azt mondta, hogy politikát száz esztendőre kell csinálni. De én azt mondom, az a legény, aki ma ki tudja vágni magát. Aki száz évre előre gondol, az őrült« - olvassuk a regényadaptáció színlapon kiemelt mottóját. A majdani erdélyi aranykor elhozója, Bethlen Gábor kerül szembe trónelődjével, a hedonista-képzelgő Báthory Gáborral. Utóbbi országvesztő szeszélye tragikusan rokonszenves, az előbbi felbukkanása az unalmas üdvösség ígérete. Megütközésük igazi szellemi kaland a reményvágyó nézőnek."

Dicsuk Dániel a 7óra7 kritikájában megjegyzi: "Ari-Nagy Barbara átdolgozásának (...) nemcsak az az érdeme, hogy önmagában is komplex történetté formálja a Tündérkertet, hanem az is, hogy ez a feldolgozás koherensen találja meg saját értelmezését és célját. Nem egy, az aranykorba vezető út elején álló, a sivárságból előrejutó, önmagát újjáépítő nemzet történetének a kezdete, hanem éles, tétre menő dráma a kicsinyes belső harcokról, az egyéni érdekek ütközésének pusztító hatásáról - a megosztottságról és a felelőtlenségről. Egyszerre mutatja be két államférfi (?), Báthory Gábor és Bethlen Gábor személyes és elvi harcát, miközben egyúttal messze túl is mutat e konkrétumokon. Ebből a szempontból a tavalyi, örkényes Stuart Máriához hasonlít, amely két nő küzdelmén keresztül mesél a politika általános természetéről - ugyanakkor sokszínűbb is annál" - teszi hozzá a kritikus.

A rendező, Keszég László a Borsod Online-nak adott interjújában elmondta: "Régóta foglalkoztat, hogy milyenek vagyunk mi magyarok. Ennek megértésében segít a történelem. Gyermekkorom óta megtapasztaltam, hogy a történetírás tele van szépítésekkel, felnagyításokkal, elhallgatásokkal. Azt kellett megtanulnom, hogy a történetírás a politika szolgálatában állt. Amiket húsz éves koromig elolvastam, nem lett volna érdemes elolvasnom, mert jelentős részben meghamisították a történelmet. Sokszor eszembe jutott - és remélem, sokszor eszembe is jut majd még -, hogy dolgozzuk fel úgy a magyar történelmet, ahogyan valójában volt. Nagy történészünknek, Szekfű Gyulának tulajdonítják a megállapítást, hogy a magyarok ősbűne, amiért nem tudtak kiegyezni a mohácsi vész után. Ez vezetett a független erdélyi fejedelemség megalakuláshoz. Erdély történetében kristálytisztán követhető a felemelkedés és a bukás. A tanulság, hogy ha a politikai és a gazdasági elit megegyezett közös célok szolgálatában, volt fejlődés. Ha disszonáns volt a viszonyuk, akkor minden tönkrement. Ne legyen kétségünk: szó sincs róla, hogy a népet valaha megkérdezték volna. Az elitek összefogása, vagy az elitek összefogásának a hiánya befolyásolta, ami történt. A Móricz Zsigmondot is foglalkoztató történelmi idő az a kor, amelytől lényegében ismétli magát a magyar történelem: van megoldás, vagy nincs megoldás" - jegyezte meg a rendező.

Erdély - Tündérkert
Erdély - Tündérkert

Keszég László elmondta, azért Móricz trilógiájának első kötetével kezdtek foglalkozni, mivel az ebben tárgyalt kortól kezdve mindig ugyanazok a problémák Magyarországon. "Ahhoz, hogy megértsük a saját korunkat, és benne magunkat, elemi követelmény, hogy nyitott szemmel járjunk. És felfogjuk, kik és hogyan manipulálnak bennünket. Teljesen mindegy, mit mondanak, de a manipulációs technikák ugyanazok. Az nem lehet, hogy ennyire feledékenyek legyünk, hogy ennyire ugyanazt meg lehessen csinálni lényegében minden második generációval. Ez számomra félelmetes. Amikor erről gondolkodok és beszélek, ez a személyes küzdelmem mindannyiunk amnéziája ellen" - tette hozzá a rendező.

Ugyancsak Dicsuk Dániel írja: "Az Erdély - Tündérkert nem tökéletes előadás - hibái azonban közel sem olyan jelentősek, mint erényei. Egyszerre általános érvényű és kíméletlenül aktuális. Utóbbit ráadásul nem valamilyen erőltetett párhuzammal éri el, hanem a maga természetességével, az első pillanattól az utolsóig az. Az alkotókat így éppen amiatt illeti meg a dicséret, mert nem ragadnak le az egyébként többször is könnyedén felbukkanó és adódó aktuálpolitizálásnál. A Tündérkertet jó időben, jó helyen mutatta be egy jó társulat - ráadásul több mint jól."