Pandora, Gabriella

Idén is Fut a színház

2015.10.08. 10:10

Programkereső

Ötödik évadához érkezett a Fut a színház elnevezésű program, amely a 30. SPAR Budapest Maraton keretében hívja versenyre a színházak csapatait október 11-én.

A klasszikus 42,2 km-es távot 4 fős stafétákban teljesíthetik a művészek, színházi dolgozók. A tavalyi színházi mezőnyben 23 csapat szerepelt, idén pedig 33 váltó képviseli a tágabban értelmezett színházi szakmát.

Józan László a SPAR Maratonon
Józan László a SPAR Maratonon
Fotó: Szkárossy Zsuzsa, Vígszínház

A váltófutás múlt évi győztese a Vígszínház csapata volt. Eszenyi Enikő direktor „fiai” (köztük a már egyéni maratont is futott Csőre Gáborral, valamint Józan Lászlóval és Hamp Gáborral) mellett idén női csapat is fut, a váltójukban többek közt Hegyi Barbarával, Szilágyi Csengével és Perczel Enikő dramaturggal. Eszenyi Enikő szíves invitálására ismét a Vígszínházban rendezhetjük meg a Fut a színház ünnepélyes díjátadóját a versenyt követő hetekben.

Az Operaház állítja ki a legnépesebb gárdát: 11 stafétájuk szinte a teljes „színházi szakmát” lefedi. Az énekesek között ott találhatjuk Miklósa Erikát, a zenekar 2 csapattal fut, jelen lesz 3 statiszta váltó, a szervezés és a felső vezetők váltója – köztük dr. Főző Virág főigazgató helyettes és Dr. Manninger Péter, az Opera orvosa. Az intézmény rézfúvósai és kórusa az Operaház előtt zenével, énekszóval köszöntik és buzdítják a mezőnyt.

A Kolbri Színház csapatában ott találjuk Megyes Melinda színésznőt, Bárdi Gergő színművészt és Nizsai Dániel színművészt, akiket Oberfrank Péter Liszt-díjas karmester erősít. Cifra történet a Bors néniben Lackót alakító Megyes Melindáé, aki az utolsó pillanatig színen lesz a Kolibri Színház előadásán, majd gyors átöltözés után biciklire pattan, hogy még elérje csapata utolsó váltását, és futhasson a célig.

Miklósa Erika futás közben
Miklósa Erika futás közben
Fotó: Forrás: Magyar Állami Operaház

A Játékszín művészei túlóráznak, mert nem elégednek meg a vasárnapi Fut a színház versennyel, hanem már szombaton is ott lesznek a rajtnál. A témaazonosság miatt a Virágot Algernonnak című produkciójuk szinte teljes stábja indul a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamán. Futószerelést ölt többek közt Szervét Tibor, Zsurzs Kati, Lévay Viki és Horgas Ádám, a darab rendezője is.

Nemzeti Táncszínház Ertl Péter igazgatóval áll csatasorba. A Nemzeti Színház ifjú színészekkel -Bakos-Kiss Gábor, Fehér Tibor - erősít, de a futók között találhatjuk Kozma András dramaturgot is. Bérczes László nemcsak az Ördögkatlan Fesztivált szervezi kezdetektől, de szinte minden alkalommal csapatot hoz a futásra. A színházi és opera előadásokban is jeleskedő Honvéd Férfikar évek óta jelen van egy stafétával. Ráadásul a kórus 40 perces acapella műsorral köszönti a mezőnyt a lezárt Bajcsy-Zsilinszky út közepén.

A Miskolci Nemzeti Színház tavaly egy, idén három csapattal áll rajthoz. A miskolciak nagyon kreatívan neveztek: egy-egy futó darabjuk nevét adva váltóiknak: Tosca, Momo és Ványa bácsi. A Bajor Gizi Színészmúzeumot – a Fut a színház verseny jótékonysági nevezési díjának kedvezményezettjét – is működtető Országos Színháztörténeti Intézet két csapattal indul. Első alkalommal vesz részt a futáson a Színművészeti Egyetem, két stafétájuk színész, rendező és TV-s műsorkészítő hallgatókból áll.

A szintén debütáló Óbudai Danubia Zenekar futói között Bodor János koncertmester, Nagy Krisztina és Ott Rita hegedűművészek szerepelnek. A Karinthy Színház – Benedek Albert rendezővel és Magyar Bálint színésszel - szintén most áll rajthoz először. A színházi produkcióknak is helyet adó Arany10 kulturális színtér csapatában Őze Áron színművész és Molnár Andrea táncművész is szerepel.

Maraton futás
Maraton futás
Fotó: Bielik Istvan

A Budapesti Operettszínház idén nemcsak a Nagymező utcán daloló kórusával kapcsolódik versenyünkhöz, hanem fiatal művészeiből összeállított két stafétát is indít. A mezőnyben egyébként immár sokadik maratonját teljesíti az Operett kórusának énekese, Rikker Mária is.

Pindroch Csaba most nem színházával, hanem egy jótékonysági céllal szerveződött váltó tagjaként futja le a rá eső 11 és fél kilométert. Az egyéni versenyszámokban több muzsikussal is találkozhatunk: egyéni 30 km-t fut Rózsa Ricsi, az LFKZ bácsaművésze, egyéni maratont fut Juhász Ági, a Kecskeméti Szimfonikusok koncertmestere, Bazsinka József Liszt-díjas tubaművész és Bársony Péter Liszt-díjas brácsaművész.

A Fidelio is kitett magáért, két stafétával erősítik a Fut a színházas mezőnyt. A Fidelio Vivace nevű csapat Zsoldos Dávid főszerkesztő mellett Gurubi Ágnessel, Szász Emesével és Várhegyi Andrással vesz részt a futáson, míg a Fidelio Allegro nevű csapatban a szerkesztőség korábbi munkatársai mellett Tompa Andrea írónővel, színikritikussal rajtol. Az eredményekről a díjátadó ünnepséget követően adunk hírt.