Auguszta

Jaskó Bálint: "A kérdéseim egyre pontosabbak"

BTF 2016

2016.03.30. 08:36

Programkereső

Különleges, a színészek rendkívüli összhangjára épülő Hamlet-előadás készül a Pinceszínházban Horgas Ádám rendezésében. A csapat összecsiszolódásán és a Shakespeare-műben rejlő humorforráson túl arról is kérdeztük a címszerepet alakító Jaskó Bálintot, hogyan éli meg a szabadúszó létet és elsősorban minek igyekszik megfelelni a pályán.

- A Hamletre készültök – hogyan fogadtad a felkérést, mit jelent egy férfiszínész számára ez a szerep?

- Horgas Ádám azzal az ötlettel keresett meg, hogy az előadásban négy színész alakítaná a Hamlet összes szerepét, amiben rám is számítana. Az csak a próbák elején derült ki, hogy a címszereplő nem változna, úgyhogy ekkor gondoltam bele, hogy ez bizony Hamlet szerepe, ami egy rendkívül terhelt karakter, sok elvárás rakódott rá az elmúlt évszázadok során. Ennek súlyát időnként én is érzem, máskor viszont felszabadító próbálni, amihez az is hozzájárul, hogy a mi előadásunk tudatosan szakít a meglévő játszási hagyományokkal és sokkal inkább a darabban rejlő humort igyekszik kidomborítani.

Jaskó Bálint
Jaskó Bálint
Fotó: Somfai Sándor / Pinceszínház

- A Hamlet kapcsán mégis inkább tragédiára gondolunk. Mitől lehet érvényes egy vígjátéki verzió?

- A tragikus végkifejlet megmarad, ezen természetesen a mi előadásunk se változtat. Ami más, az egyrészt a forma, másrészt az általunk megfogalmazott világlátás. Leginkább az északi filmek jutnak róla az eszembe, amik gyakran valami nagyon súlyos, mély emberi dologról szólnak, de mégsem érzelmesen mesélik ezt el, hanem felsejlik valami sajátos humor, ami segít távolabbról szemlélni a helyzeteket. Egy pillanatra elfelejtjük, hogy miben vagyunk, aztán újra ott találjuk magunkat a kellős közepén – a mi előadásunk is ezzel játszik. Egy darabig nagyon könnyűnek tűnik minden, majd hirtelen ránk szakad a valóság súlya. Ezt a gyors idegpályamodellt igyekszünk lekövetni.

- Miben lesz még más ez a Hamlet?

- Az előadás színház a színházban szituációra épül: egy színtársulat meséli el Fortinbras-nak, mi történt, mielőtt új uralkodóként bevonult Dániába. Ettől már az elején idézőjelbe tesszük Hamletet, hiszen lényegében egy színész játssza el őt. Nem az egész darabot adjuk elő, hanem a fontos helyzeteket ragadjuk ki, és mivel a többi színész folyamatosan más bőrébe bújik, így annak is érdekes üzenete van, hogy ki melyik szerepeket alakítja. Ez újabb rétegeit bonthatja ki a történetnek.

- Négyen lesztek a színpadon – ahhoz, hogy ez a rendezői elképzelés megvalósuljon hallatlan összhangra van szükség. Hogyan hangolódtatok egymásra?

- Most először dolgozom együtt a többiekkel és szerencsére már az elején jó hangulat alakult ki. A próbák során erősen építünk az improvizációra, sok ötletünk születik közösen. Három hete tart a munka, és mostanra megismertük egymást, kialakult egy közös nyelvünk, de közben megmaradt a kíváncsiságunk a másik felé, ami nagyon jó. A játék közben folyamatosan segítenünk kell egymásnak, gyorsan kell reagálni a felmerülő problémákra, ami nagyon jól összehozza az embereket egymással. Tűpontosnak kell lennünk, mindenkinek ugrásra készen kell állnia. Olyan ez, mintha egyszerre lennénk a zenekari árokban mint zenészek, a színpadon mint színészek és a takarásban mint öltöztetők és díszítők.

Hamlet
Hamlet
Fotó: Pinceszínház

- Korábban a Kerekasztal Társulás Hamlet–Bosszú című színházi nevelési előadásában találkoztál már a darabbal – mit tudsz hasznosítani ebből a munkából?

- A Bosszúban másfajta szempontrendszer alapján közelítettük meg a történetet. Izgalmas élmény, ahogy az akkori tudásom összeér a jelenlegi felismerésekkel, ettől pedig még teljesebb, még gazdagabb lesz a szerepem is. Emellett nagy öröm újra ezzel a szöveggel dolgozni, folyamatosan meglep Nádasdy Ádám fordítói leleménye.

- Ez lesz az első előadásod a Pinceszínházban, emellett jelenleg négy-öt helyen is játszol az országban. Korábbi társulatodat, a KOMA-t hét év után hagytad ott. Azóta megtaláltad a számításaidat a szabadúszó létben?

- Bár társulatban létezni nagyon jó dolog, hiszen közelről megismerheted azokat az embereket, akikkel együtt dolgozol, és kialakul egyfajta együttgondolkodás, ami révén sok lépést át lehet ugrani egy munka kezdetén, egy idő után mégis szűkössé tud válni egy ilyen felállás, ha mindenki ugyanazokban a sémákban kezd el gondolkodni. Miután több társamhoz hasonlóan eljöttem a KOMA-tól, sok új élmény ért, új embereket ismerhettem meg, ami nagyon inspirálóan hatott rám. Egy-egy munka alkalmával lehetőségünk van újrafogalmazni magunkat, új nézőpontokból vizsgálódni. Az elmúlt időszakot számomra ez a változatosság jellemezte, de mostanában úgy érzem, hogy kezd egy kicsit sok lenni, nehéz folyamatosan váltani és mindenhol teljes valómmal jelen lenni. Most már talán el tudnám képzelni, hogy újra egy helyen legyek és ott kezdjek el felépíteni valamit.

- Korábban azt nyilatkoztad, hogy mivel nem jártál Színművészetire, ezért van némi hátrányod a kapcsolatépítés terén. Hogy érzed, a sok helyen történő megmutatkozás révén sikerült valamennyit ledolgoznod a lemaradásból az elmúlt időszakban?

- Ez olyan dolog, amiben az ember sosem lehet biztos. Színészként, főleg ha szabadúszó valaki, hiányzik a biztonságérzet, míg a kiszolgáltatottság igen jelentős. Ez függő rendszer: hívnak vagy nem hívnak. A kérdés, hogy nekem mit kell megtennem ezért, elég-e, ha becsülettel elvégzem a dolgomat vagy időnként fel kell emelnem a telefont. Néha azt érzem, hogy talán többet kéne tennem. Valóban kimaradt az életemből az a négy-öt év, amikor az ember megismeri a korosztályát és a tanárait, ami által sokkal nagyobb rálátása lesz a pályára. Az én esetemben a KOMA volt a tanulóidőszak, az ismerkedési szakasz pedig hosszabbra nyúlt, és egészen a mai napig tart.

A Hamlet stábja
A Hamlet stábja
Fotó: Pinceszínház

- Mi lenne számodra a legmegnyugtatóbb helyzet? Hová szeretnél eljutni a következő években?

- Most már tíz éve annak, hogy elindult a KOMA, ami egy komplett időszaka volt az életemnek. Ezt követte azután egy számvetés, hogy hol tartok és merre induljak tovább. Sosem gondolkodtam abban, hogy ezzel vagy azzal a színésszel, rendezővel szeretnék dolgozni – mindig a feladat érdekel, amit igyekszem a legjobb tudásom szerint megoldani. Ha kétségek gyötörnek, ezek valószínűleg akkor is megmaradnának, ha nagyobb ismertségre tennék szert, ezért elsősorban azon dolgozom, hogy saját magamban legyek egyre biztosabb. Ehhez olyan tapasztalatokra van szükségem, amelyekben sikerült megfelelnem a saját elvárásaimnak.

- Gyakran veszel részt színházi nevelési produkciókban. Ezek az előadások mennyit alakítanak rajtad? Te is felteszed magadnak az ott elhangzó kérdéseket?

- Mivel ezek az előadások a folyamatos kérdésfeltevésről szólnak, egy idő után óhatatlanul is észrevettem magamon, hogy a saját életemmel kapcsolatban is egyre gyakrabban teszek fel hasonló kérdéseket. Kialakult bennem a problémák megközelítésében egyfajta rendszerezett gondolkodás. Egy-egy ilyen munka révén megtanuljuk, hogy az emberi helyzetekre különböző helyekről nézzünk rá és gondolkodjunk el azokon. Ezáltal folyamatosan válaszokat is generálunk magunkban. Úgy érzem, ha a válaszaim nem is minden esetben, de a kérdéseim egyre pontosabbak. Az pedig a színház csodája, hogy mindez nem csupán elméleti fejtegetés marad, hanem elemi szinten képes beépülni az ember személyiségébe.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!