Luca, Ottilia

Augusztus 29-én temetik Marik Pétert

2016.08.12. 10:42

Programkereső

A Jászai Mari-díjas színművészt 14 óra 30-kor helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Marik Péter életének 78. évében rövid, súlyos betegség után július 27-én hunyt el.

A Budapesti Operettszínház közlése szerint a temetés után, 16 órakor engesztelő szentmisét tartanak a Farkasréti Mindenszentek templomában.

Marik Péter 1938. november 3-án született Budapesten, a Zeneművészeti Főiskolán szerzett énekművész tanári diplomát, 1962-től ügyelőként dolgozott a Magyar Állami Operaházban, majd hat év után segédrendezői státuszt kapott. 1969-től a Fővárosi Operettszínház stúdiójában folytatott tanulmányokat.

Leo Fall Pompadourjának René szerepére Vámos László főrendező hívta meg 1970 tavaszán, a következő évadtól már az Operettszínház tagja volt, és megkapta Lehár Ferenc A víg özvegyében Danilo szerepét, partnernője Németh Marika volt. A primadonnával 1971-ben összeházasodott, huszonhat éven át éltek együtt.

A legnagyobb operettek főszerepeit játszotta, és többször lépett fel külföldön is. Az 1970-es évek egyik legismertebb bonvivánja volt, az utóbbi években pedig fontos karakterszerepekben volt látható a Párizsi élet, a Mozart!, a Rudolf, az Elisabeth és a Menyasszonytánc című előadásokban is.

A Jászai Mari-díjas színművész az utolsó pillanatig színpadon állt, Leopold Mária szerepében, július elején a Csárdáskirálynő vendégjátékán lett rosszul.