Lázár, Olimpia

A véletlenre bízta legújabb rendezését Fehér Balázs Benő

2016.12.07. 11:22

Programkereső

A fiatal rendező meglepő módon választott témát legújabb rendezéséhez, amely egy húszas évei elején járó íróról szól, aki a nappalait egy sötét pincelakásában tölti, este pedig az utcákat járja.

Az Orlai Produkciós Irodánál készülő előadás alapjául Benedict Wells Spinner című regénye szolgál, amit a 21. századi Zabhegyezőnek is szokás nevezni. A könyvre Fehér Balázs Benő szokatlan módon talált rá: „eszembe jutott, hogy Zsótér Sándor, aki az osztályfőnököm volt az egyetemen, véletlenül akadt rá egy szerzőre, Sarah Kane-re, akinek több darabját megrendezte.

Besétáltam egy könyvesboltba és találomra levettem egy regényt a polcról.

A címe és a borítója alapján nem gondoltam volna, hogy ez lesz, amit keresek, de a fülszövegből kiderült, hogy olyan problémákkal foglalkozik, amik érdekelnek. Elolvastam, és tetszett” – meséli a rendező. A műből később Fekete Ádám készített színpadi adaptációt.

Fehér Balázs Benő
Fehér Balázs Benő
Fotó: Dömölky Dániel / port.hu

A történet egy húszas évei elején járó íróról szól, aki barátaival együtt olyan problémákkal küszködik, mint generációjának valamennyi tagja: szorong a jövője miatt, örökösen megkérdőjelezi tehetségét, munkájának értékességét, próbál kötődni, rálelni a szerelemre és normális mederbe terelni a családjával való kapcsolatát.

Mi lesz velem, lesz-e párkapcsolatom, hogyan leszek sikeres a munkámban, azt kell-e nekem csinálnom, amit csinálok?

FURA
Fotó: Orlai Produkciós Iroda

A főszereplő és két barátja ilyen kérdéseken rágódnak; mindhármuk problémái közt találtam olyanokat, amikkel én, és egyáltalán a generációm tud azonosulni” – jegyzi meg Fehér Balázs Benő annak kapcsán, mi ragadta meg a történetben, hozzátéve: „A regény kevésbé a társadalmi problémákról beszél, mint inkább identitás- és iránykeresésről.”

A fura című előadást december 17-én mutatják be a B32 Galériában, színpadra lép Rada Bálint, Rába Roland, Radnay Csilla, Bán Bálint, Nagy Dániel Viktor és László Lili. Az előadás januártól a Jurányi Inkubátorházban tekinthető meg.