Auguszta

Törőcsik Mari jobban van

2017.10.27. 16:53

Programkereső

A színművésznő kikerült a szombathelyi Markusovszky Kórház intenzív osztályáról és az állapota is fokozatosan javul - tájékoztatta a Nemzeti Színház a sajtót.

A színésznő az év eleje óta kórházi ápolásra szorult. Sokáig nem volt hajlandó enni, így infúziót­ kapott, majd állapota hirtelen javulni kezdett. Augusztusban röppent fel a hír, hogy hamarosan hazaengedik a kórházból, a Ripost szeptember végén írta meg, hogy kiengedték, azonban otthonában baleset érte, így október elején visszaszállították a kórházba.

Most azonban úgy tűnik, ismét talpra áll, ahogy egyszer már, 2008-ban, csodával határos módon, hatalmas akarat- és életerővel épült fel a kómából. 

A nemzet színészének állapotáról a család, a Nemzeti Színház és a kórház továbbra is folyamatosan konzultál, és közösen tájékoztatja a közvéleményt.