Zita, Mariann

Hallott már a vágyszabályozásról? – Fikciós sci-fi a MU Színházban

2018.01.05. 11:49

Programkereső

Ullmann Mónika főszereplésével készül a Terminál Workhouse új bemutatója, az Isten hozott a majomházban. A január 8-tól látható előadás fiktív jövőképen keresztül tart görbe tükröt a mai valóság(ok) elé.

Az előadás Kurt Vonnegut azonos című novellája nyomán készül, amelyhez a szövegkönyvet Dancsecs Ildikó és Dömötör Tamás rendező írta. A történet a túlnépesedett Földön játszódik, ahol az emberi társadalmak fennmaradása érdekében globális szinten törekszenek az egyén minden természetes ösztönének elnyomására. A Világkormány drasztikus lépésekkel próbálja megakadályozni a további gyerekek születését: magát az érzéki vágyat törlik el egy tabletta előírásával, amely szedésének elmulasztása súlyos börtönbüntetést von maga után. Emellett speciális szalonokban egyesek kötelezően, mások önként kérhetik azonnali kiiktatásukat a társadalomból – persze a legkényelmesebb körülmények között, az ún. Kisasszonyok gondoskodásában.

Terminál Workhouse
Terminál Workhouse

Az új rendszer működőképesnek bizonyul, azonban nem mindenki akar annak behódolni: néhányan megtagadják az érzékiség szabályozását, így ösztöneikkel az új társadalmon kívülre rekesztik magukat.

Kurt Vonnegut borongósan komikus disztópiájában ellentmondást nem tűrően itat át mindent az uralkodó rendszer agresszív, a legalapvetőbb emberi érzelmeket kisemmiző propagandája. A főszereplő Kisasszonyokat játszó Ullmann Mónika és Gerlits Réka ezen a lepusztított felszínen próbál új emberként viselkedni és menekülni a tabletták szedését bojkottáló, érzékiségre éhes Senkiháziak elől – egészen addig, amíg egyikük valóban szembe nem kerül a leghírhedtebb „fenevaddal”. A találkozás által egymásnak feszül a két radikális eszme és világlátás, az igazságok kusza hálójában pedig lassacskán eldönthetetlenné válik a bűnöző és áldozat egyértelmű beazonosítása.

Részletek

Isten hozott a majomházban
Bemutató: január 8. 20:00 MU Színház

Rendező: Dömötör Tamás

Pete Crocker, nyomozó: Hajmási Dávid
Nancy McLuhan, Kisasszony: Ullmann Mónika
Mary Kraft, Kisasszony: Gerlits Réka
Idős férfi: Horváth Károly
Billy a költő: Molnár Gusztáv

Produkciós asszisztens: Kovács Zsuzsanna
Jelmez: Makány Márta
Technika: Vella Péter
Fény: Váradi András
Színpadra alkalmazta: Dancsecs Ildikó