Béla

VI. Vendégváró Fesztivál

2018.01.06. 17:05 Módosítva: 2018-01-07 10:38:00

Programkereső

A Bethlen Téri Színház január 19-21. között hatodik alkalommal rendezi meg háromnapos fesztiválját, amelynek vendége idén a nagyváradi Szigligeti Színház, mindhárom tagozatával.

A péntek (január 19.) és szombat (január 20.) esti előadások után kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket a kávézóban. A fesztivál ideje alatt a Bethlen Galériában Tőkés Imola, valamint Németh László kiállítása tekinthető meg. A fesztivál fővédnöke Dr. Vető Marietta, Erzsébetváros alpolgármestere.

Program

Barbárok

január 19., 19 óra

A Nagyvárad Táncegyüttes előadása Móricz Zsigmond novellája alapján

A novella dramaturgiai felépítése, jellegzetes jellemábrázolásai, a benne felmerülő kapcsolatrendszerek kiváló alapot szolgáltatnak a táncszínpadra alkalmazáshoz. Az előadás a válaszkeresés közben kísérletet tesz arra, hogy egy olyan zenei világot teremtsen, amely visszaidézi azokat az archaikus korokat, amelyben a zenész és a táncos különleges párbeszédet folytattak.

Előadók: Nagyvárad Táncegyüttes tánckara és zenekara
Koreográfusok: Györfi Csaba, Andreea Belu, Dimény Levente
Rendező-koreográfus: Györfi Csaba

12 éven felülieknek ajánlott.

Tangó

január 20., 19 óra

A nagyváradi Szigligeti Társulat előadása

Végy egy háromgenerációs családot, amelyben a lecsúszott nagynéni és a jobb napokat látott nagybácsi naphosszat kártyáznak. Adj hozzá egy középkorú apát, aki idétlen kísérletezgetéssel múlatja az időt. Spékeld meg az anyával, aki a házibaráttal flörtöl.

Amikor ezek már kellően főnek a levükben, fűszerezd meg a család ifjú trónkövetelőjével, aki véget vetne a mindent megengedő léhaságnak.

Hogy ebből mi sül ki? Hát biztos nem tragédia! Azzal azonban senki se számol, mi van, ha a lé(t) váratlanul odakozmál.

Rendező: Harsányi Sulyom László

12 éven felülieknek ajánlott.

A Négyszögletű Kerek Erdő

január 21., 10 óra

A Lilliput Társulat előadása

Erzár király sámlin kuksol, térdén jegyzettömb, körötte gyűrött papírhegyek. Ő maga is gyűrött, pedig hajdan micsoda nagyhírű író volt! És most egy sámlin ücsörög és nem jön az ihlet. Egyszer csak bekopog egy furcsa, macskaformájú gyerek és azt mondja:Fussunk!

Koreográfus: Györfi Csaba
Lázár Ervin meséjét felhasználva színpadra írta és rendezte: Szabó Attila

6 éven felülieknek ajánljuk.

Nagyváradi Szigligeti Színház kiállításai

  • Németh László: Fricskából színházplakát

Az egész egy fricskából indult: mondjunk ellent mindannak, amit a közönség a színházi plakátról gondol! Nem tévednénk akkor sem, ha azt mondanánk, műfajteremtő kezdeményezés volt, de az biztos: Németh László grafikai munkái új korszakot nyitottak a nagyváradi Szigligeti Színház arculattörténetében.

  • Tőkés Imola: TÁNC-képző-(3)D-és

Tőkés Imola táncművész, koreográfus, a Nagyvárad Táncegyüttes fiatal munkatársa belekóstolt a zene, a grafika, a festészet és a szobrászat világába is. Alkotásait az újrahasznosítható tárgyak felhasználása, az emberi test megjelenése és a különböző képzőművészeti technikák egyidejű használata jellemzi.

Mindkét kiállítás 2018. január 19. és 21. között látogatható.

További információ:
Bethlen Téri Színház (1071 Budapest, Bethlen tér 3.)

www.bethlenszinhaz.hu / www.szigligeti.ro

Jegyek: jegy@bethlenszinhaz.hu

Támogatott tartalom