Emil, Csanád

Berzsenyi Bellaagh Ádám vezetheti a budaörsi színházat - Olvassa el a nyertes pályázatot!

2018.03.14. 11:19

Programkereső

A Budaörsi Latinovits Színház vezetésére beadott pályázatok közül a jelenlegi művészeti vezető terveit találták a legígéretesebbnek. A nyertes pályázat a Fidelión olvasható!
Berzsenyi Bellaagh Ádám
Berzsenyi Bellaagh Ádám
Fotó: Budaörsi Latinovits Színház

Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testületének döntése értelmében a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója 2018. július 1-től Berzsenyi Bellaagh Ádám. A vezetői megbízás határozott időtartamra, 5 évre szól, vagyis a színház jelenlegi művészeti vezetője és rendezője 2023. június 30-ig igazgatja majd az intézményt. 

A Budaörs Város Önkormányzata 2017 decemberében hirdetett kiírására három másik pályázat érkezett a Színház.org értesülései szerint: a színházat jelenleg is vezető Frigyesi Andrásé, a 2013-ban már pályázó Szalai Kriszta színész-rendező-íróé, illetve Herczeg Tamás színész-rendező és Szántó Péter, a Budaörsi Latinovits Színház egykori színpadmestere közös pályázata.

A kiírás szerint az indulóknak szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal vagy legalább 3 éves előadó-művészeti szervezetben szerzett vezetői gyakorlattal kellett rendelkezniük.

Berzsenyi Bellaagh Ádám Színház, amire büszkék lehetünk című pályázatÁT a Fidelión olvashatják ide kattintva.