Színház

60 éves a szatmárnémeti magyar társulat

2013.10.04. 12:40
Ajánlom
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata hétvégén ünnepli fennállásának kerek évfordulóját, amely alkalmából a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház első határon túli vendégjátéka, a Vitéz lélek is látható lesz.

Bessenyei Gedő István dramaturg, a színház pr-osztályának vezetője elmondta, hogy a három napos rendezvénysorozat pénteken fotókiállítás-megnyitóval kezdődik. Ezen a tárlaton többnyire olyan fotók láthatók majd, amelyek a társulat előadásain készültek, és betekintést nyújtanak hatvanéves történetükbe.

Az ünnepi hétvége keretében a szatmárnémeti társulat bemutatja Móricz Zsigmond Rokonok című művét Babarczy László rendezésében, valamint Schwajda György Himnusz című darabját, amelyet Csiki Zsolt állított színpadra. Megkoszorúzzák Harag György tasnádi emléktábláját, emellett lesznek könyvbemutatók és szakmai beszélgetések is. A közönség most először veheti kézbe Csirák Csaba 60 év krónikája című könyvét, amely a társulat történetét dolgozza fel.

Szombaton este lép fel a budapesti Nemzeti Színház Szatmárnémetiben: Tamási Áron Vitéz Lélek című darabját mutatják be. Bessenyei Gedő István megtisztelőnek nevezte, hogy a Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház első határon túli vendégjátéka az erdélyi városban lesz; ez azért is fontos, mert hatvan év alatt eddig egyszer játszott a Nemzeti Színház Szatmárnémetiben.

A dramaturg szerint hatalmas anyagi nehézségekkel küzd a színház annak ellenére, hogy Románia legnagyobb nézőszámmal rendelkező magyar társulata. A színház százhúsz éves épülete jelenleg felújítás alatt áll, ezért az idén több helyszínen kényszerülnek játszani.

Az elmúlt hatvan évről Bessenyei Gedő István elmondta: változó státusú és minőségű színház volt a szatmárnémeti társulat, de nagy erénye volt, hogy mindig meg tudott fiatalodni és újulni. Ez a lendület Harag György, a társulat alapító főrendezője hagyatékának tekinthető, hiszen 1953-ban a társulat az ő vezetésével egy frissen végzett színészévfolyammal alakult Nagybányán - tette hozzá.

"Az anyagi korlátok általában behatárolják a művészeti lehetőségeket, de a szatmárnémeti színházban mindig fontos művészek fordultak meg, sokaknak közülük a pályakezdésük fűződik ehhez a társulathoz" - mondta a dramaturg, aki szerint ez a társulat az anyagi nehézségek ellenére ma is mer kockáztatni, kísérletezni, és ezáltal méltó ahhoz a hagyatékhoz, amelyet Harag György "örök fiatalsága" jelent.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.