Színház

7. nap: Off-off-POSzT

2013.06.13. 11:44
Ajánlom
Off-off-Broadway helyett most off-off-POSzT, avagy megnéztük, milyen a(z alternatív) programkínálat a pécsi Király utcán kívül. Kiderült, hogy a fesztiválon hivatalosan is lehet sportolni, a Bóbita Bábszínház épülete pedig a Pécsi Nemzeti Színházéval vetekszik.

Mert hogy is tudna a színházat és futást szerető újságíró - megfázás ide vagy oda - nemet mondani a Budapesti Sportiroda spontán felkérésének, miszerint vegyen részt a Vígszínház művészeivel közösen egy demonstrációs futáson? Így találtam magam reggel fél kilenckor a Víg Fregatt előtt - mely az idei POSzT-on a színház hangulatos bázisává alakult - ahol az energikus Csőre Gábor, a mosolygós Tóth Auguszta, az álmosnak tűnő Molnár Áron, egy sportmárka két pécsi képviselője, valamint a filmes stáb várt.

Eszenyi Enikő kicsit később érkezik már futva, rajta eltéveszthetetlen kék színű bőrkabátja. Egy kis ismerkedés és bemelegítés után indul is a vidám és különleges csapat a Tettye dombjára az akkor még zimankós időben. Bár sem a lábamat törő utcai cipőm, sem a köhögésem nem segíti a hegymenetes futást, a sportélményt azonban a kedvelt szinkronhangokkal folytatott diskurzus és a Tettye tetejéről látott panoráma bőségesen pótolja. Futás közben Csőre Gábor elmeséli, hogy már a múlt évi maratonváltón is induló Fut a színház akció reklámjának szánják ezt a különleges POSzT-programot, amire idén ősszel is sor kerül, Csőre pedig először fogja teljesíteni az egész maratoni távot.

Tóth Auguszta, aki kevésbé a hosszútávra, mint inkább a rendszerességre helyezi a hangsúlyt, elmondja, hogy a POSzT alatt sem ez az első futása, ezen a reggelen már második alkalommal kocog fel a Tettyére. A különleges edzést nagy ölelésekkel zárjuk a Nemzeti előtt álló ekhós szekérnél: a futásból most elég is volt, de a társaságot még szívesen élvezném. Bár nem a hagyományos színházi program része (vagy épp ezért?), egyértelműen a legemlékezetesebb élményem marad ez a reggel.

A délelőttöt a Zsolnay Negyedben folytatom hasonlóan feldobott hangulatban. Ragyogó napsütésben érkezek a 2011 tavaszán a negyedbe költöző pécsi Bóbita Bábszínház lenyűgöző kastélyába, ahol Sramó Gábor, az intézmény igazgatója beszélgetésünket követően rövid idegenvezetést tart a látványosan felújított zöld tetős Zsolnay-épületben. A belvárosból kiköltöző bábszínháznak nemcsak a helyszíne, de ezzel együtt struktúrája és programkínálata is megváltozott. Az impozáns és hatalmas tér több, színházon belüli kisebb helyszín létrejöttére adott alkalmat az együttesnek: az előadásokon kívül bábkészítő foglalkozásokat tartanak egy erre kialakított teremben, kiállításokat rendeznek a Bábmúzeumban, a Mesekuckó pedig a legkisebbeknek (0-3 évesig) kínál játékos délelőttöket.

Az ország egyik - ha nem a - legszebb bábszínháza a Zsolnay Negyedre néző Kakaóbárral és profin felépített külső színpaddal, nézőtérrel is rendelkezik, mely szintén olyan adottság, amivel nem sok (báb)színház büszkélkedhet. A negyedben tovább sétálva ismét rácsodálkozom a hely vonzására, izgalmas és szokatlan látványára, a helyszín lehetőségeire. Annak ellenére, hogy az újjáépített Zsolnaynak a belváros és ezzel együtt a POSzT fontos részeként kellene funkcionálnia, érezhetően mégis marad a "külvárosi" státusz, melyet az idei verseny- és OFF-programok elosztása is megerősít.

Korábbi tapasztalatok miatt már kissé félve közelítek az esti versenyprogramos előadás helyszínéhez, de már az első húsz percben megnyugszom, jó helyen vagyok itt a színpad meghosszabbított oldalán, még törökülésben kuporogva is. A vágy villamosa a Miskolci Nemzeti Színház előadásában - a múlt évi POSzT-on szintén szereplő Zsótér-rendezés után - ismét bizonyította, hogy a darab nem véletlenül érdekli a kortárs rendezőket. Györgyi Anna személyében sikerült ismét egy olyan színésznőt választani Blanche szerepére, aki hűvös arisztokrataként, inkább erős intellektusát, mint gyengeségeit hangsúlyozva, hitelesen kelti életre a neurózisaival küszködő tanárnőt. Vele együtt a Stanley Kowalskit játszó Kocsis Pál örök ellenkező személye, mélyről fakadó dühe és (a születésnapi tortába kézzel belemarkoló) nyerssége gyakran egészen gyomorszorító helyzeteket mutat fel. Kiss Csaba rendezése tehát a POSzT hetedik napján azon érvvé válik, hogy időről-időre érdemes azért visszatérni az (off-)off-programoktól a versenyprogramokhoz is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.
Színház thealter fesztivál

Szabadkai előadást is díjaztak az idei THEALTER-en

A közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a fesztivál önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, valamint három Különdíjat is odaítélt a fesztivál.
Színház gyász

Elhunyt Kerényi Imre

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.
Színház kritika

Törőcsik Mari ott sem volt, mégis főszereplő lett a Sztalker előadásában

Nem gyerekjáték, hanem igazi férfimunka volt az ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei Miklós vezette Sztalker Csoport bemutatkozó előadása, a Míg fekszem kiterítve, amely az Ördögkatlan fesztiválon debütált.
Színház ian mckellen

Ian McKellen saját élettörténeteivel kárpótolta az elmaradt előadás nézőit

Kisebb sérülés miatt ki kellett hagynia a Lear király egyik előadását Ian McKellennek a londoni West Enden, de a színész megkérte a közönséget, hogy hallgassák meg pályafutása legemlékezetesebb történeteit.