Színház

8 órás előadáson is részt vehetünk az idei MITEM-en

2024.02.14. 11:00
Ajánlom
Olasz, török, belga, bolgár, baskír, grúz, görög és izraeli társulat is érkezik a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra, amelyet április 6. és 28. között rendeznek a Nemzeti Színházban. A fesztivál egyik különlegessége lesz, hogy a tibiliszi színművészeti egyetem hallgatói Az ember tragédiájából alkotott kortárs tánckompozíciójukat hozzák el Budapestre.

Nem szokatlan a Nemzeti Színház nemzetközi fesztiválján, hogy valamilyen szempontból külön érdekességet tartogató produkciók is feltűnnek a kínálatban, legyen az egy távoli kultúra színházesztétikája vagy akár az előadás hosszának extrémitása. Tavaly indiai-olasz koprodukcióban láthatott a közönség egy a Mahábharáta történetéből készült, kathákali stílusú táncelőadást hét és fél órában, idén pedig még ennél is hosszabb előadás várja a vájtfülű nézőket nyolc órában, szünet nélkül: a belga multidiszciplináris művész, Jan Fabre rendezése, Mítikasz-csúcs (az Olümposz tetején) címmel. „A Mítikasz-csúcs írása közben fájdalmasan szembesültem azzal, hogy az ókori görögök alig két és félezer évvel korábbi világa még mindig létezik, még mindig ugyanolyan borzalmas, mint akkor – vagy talán még borzalmasabb” – vallja Johan de Boose belga író, aki Fabre felkérésére megírta az előadás szövegét. A Mítikasz-csúcs színpompás, illatos, halállal és vággyal teli előadás, sírszéli mulatozás, a szépség és szenvedély ünnepe, miközben a világ a vesztébe rohan. Rituális játék is egyben: arra késztet, hogy belegondoljunk a jövőnkbe – olvashatjuk a vendégjáték ismertetőjében.

Mitikasz_csucs_06-105929.jpg

A Mítikasz-csúcs (az Olümposz tetején) című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Silvia Varrani / MITEM)

Az április 6. és 28. között zajló nemzetközi seregszemlét a bolgár színházi élet jelentős rendezője, Diana Dobreva vizuálisan különleges Odüsszeusz-rendezése nyitja. Budapesten lesz a világpremierje Alessandro Serra olasz rendező Tragédia (Oidipusz éneke) című előadásának, de Theodórosz Terzopulosz, a színházi olimpia megálmodója is érkezik Beckett Godot-ra várva című klasszikusával, tanítványa, Szavvasz Sztrumposz görög társulata pedig Csehov Sirályának rejtett összefüggéseit kutatja majd előadásában.

A litván Rimas Tuminas azt az Anna Karenina-rendezését mutatja be a magyar közönségnek, amelyet januárban nagy sikerrel játszottak Párizsban, és amellyel Budapest után Litvániába, Észtországba és Kínába is tovább utazik majd a társulat. Juan Mayorga a La Abadía színház művészeti vezetőjeként tavaly María Luisa című művével mutatkozott be a közönség előtt, és ezt mutatja majd be a MITEM-en is.

maria_luisa__by_javiernaval_03-105809.jpg

A María Luisa című előadás jelenet (Fotó/Forrás: Javier Naval / MITEM)

Mayorga keserédes vígjátéka vallomás a magányról, az öregedésről, a valóság és a képzelet között elmosódó határokról.

A török-magyar kulturális évadhoz csatlakozva két török előadás is látható lesz a fesztivál programjában. Isztambulból a Háború és béke színpadi adaptációja érkezik Alekszandar Popovszki rendezésében, és szerepel a programban az Anyaállam című előadás is, amely az egyik legfontosabb török történelmi regény, Kemal Tahir műve alapján készült, és amelynek Ankarában februárban lesz a bemutatója. Az előadás a török nép küldetését, lelki alkatát és a török államiság gyökereit tárja fel és mutatja be.

anna_frank_kassa_05-105744.jpg

Az Anne Frank naplója című előadás jelenet (Fotó/Forrás: Joseph Mareinsky / MITEM)

Avtandil Varszimasvili a Liberty Színház számos elismerést nyert előadását, A lovakat lelövik, ugye? című produkciót hozza a MITEM-re. Újra visszatér a fesztiválra a Kassai Állami Színház, amely az Anne Frank naplója alapján készült modern táncelőadással emlékezik meg a holokauszt 80. évfordulójáról. A Mazsit Gafuri Baskír Állami Akadémiai Drámaszínház névadója, Mazsit Gafuri egyik ismert műve alapján készült darabbal, a Kitagadottakkal érkezik, amely a közösség és az egyén tragédiájára fókuszál.

Fejléckép: A Mítikasz-csúcs (az Olümposz tetején) című előadás jelenete (fotó/forrás: Silvia Varrani / MITEM)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.