Színház

A 94 esztendős Csernus Mariann a dunaújvárosi MIKRO Fesztiválon búcsúzik a színpadtól

2023.05.24. 15:35
Ajánlom
Az idei évadot is egyhetes fesztivállal zárja a dunaújvárosi Bartók Színház június 4. és 11. között. Tizenkét előadást láthat a közönség a második alkalommal megrendezett programsorozaton, amelyen gyerekprogrammal is várják az érdeklődőket.

A meghívott produkciókban Csernus Mariann mellett fellépnek: Balsai Móni, Göttinger Pál, Gyabronka József, Hegedűs D. Géza, Kálid Artúr, Keresztes Tamás, Király Dániel, Medveczky Balázs, Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Schneider Zoltán, Szűcs Nelli.

Őze Áron, a színház igazgatója úgy fogalmaz:

A színházi élet ezekben a napokban Dunaújvárosról fog szólni. Ismét együtt lehet a szakma.

A MIKRO Fesztivál Trokán Nóra fotókiállításával nyílik június 4-én délután 5 órakor a Bartók Színház Aula Galériájában: színészkollégáiról készített felvételei a színpadra lépés előtti utolsó másodpercek izgalommal, feszültséggel teli momentumát ragadják meg.

KERESZTESTAMAS-EGYORULTNAPLOJA-134229.jpg

Keresztes Tamás az Egy őrült naplója előadásában (Fotó/Forrás: Bartók Színház)

A színházigazgató hozzáfűzte: „Bartók Béla progresszív etűdjeinek kifejezését kölcsön véve – »színházi mikrokozmoszt« formálunk egy hét alatt. Idén is sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamarajellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat. Az egyhetes fesztivál előadásai szubjektív válogatást követően kerülnek Dunaújvárosba, minthogy a színház maga is szubjektív. Különösen megtisztelő a Bartók Színház számára, hogy a 94 éves Csernus Mariann – aki 1949 óta áll színpadon – elfogadta a meghívásunkat, és elhozza ide a Károli-biblia nyomán született előadását. A Kossuth-díjas művésznő a Bartók Színházbeli fellépésével búcsúzik a színpadtól.

Színháztörténeti pillanat ez, s mi csak hálásak lehetünk azért, hogy mindennek a Bartók lesz a helyszíne.”

A Bartók Színház meghívására tizenkét produkció érkezik Dunaújvárosba: Egy őrült naplója, Hallgatni akartam, Élet-ritmusra, Keresztül-kasul, Shirley Valentine, Telefondoktor, Szénakutyák, Vizsolyi Biblia 2.0., Behavazva, Dante: Pokol, Johannes Doktor Faust, Fedák Sári. A gyerekek a fesztivál idején a MárkusZínház előadásait tekinthetik meg délelőttönként.

KERESZTUL-KASUL-134937.jpg

Pokorny Lia és Király Dániel a Keresztül-kasul előadásában (Fotó/Forrás: Bartók Színház)

Csadi Zoltán, a Bartók Színház művészeti igazgatója, a MIKRO Fesztivál programvezetője hozzátette: „Hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre tavaly a MIKRO Fesztivált. A Bartók színpadain sűrített formában igyekszünk megmutatni a város és a régió közönségének – az ország különböző színházaiból – az általunk kiemelkedőnek tartott »mikro« produkciókat monodrámákat, stúdióelőadásokat.

Válogatásunkban a szenvedély, olykor a szenvedés és a humor különös keveréke hoz létre emlékezetes pillanatokat, felejthetetlen alkotásokat.

A Bibliából, Dante emberiségkölteményének fejezeteiből, Gogol klasszikusából, az Egy őrült naplójából, vagy Márai Sándor 2013-ig kiadatlanul kallódott, Hallgatni akartam című kötetéből, Weöres Sándor, vagy éppen Fedák Sári életének meghatározó pillanataiból inspirálódó előadások is bizonyítják, hogy a színházban nincs lehetetlen.”

A fesztivál előadásairól bővebb információ itt található.

Fejléckép: Csernus Mariann (fotó/forrás: Hatházi Tamás / Bethlen Téri Színház)

Mikrokezdet – beszámoló a dunaújvárosi MIKRO Fesztiválról

Kapcsolódó

Mikrokezdet – beszámoló a dunaújvárosi MIKRO Fesztiválról

Elindítani bármit is – nagyon nehéz. Nemcsak egy színdarabot – ahogy erről Molnár Ferenc tájékoztatja a nézőt a Játék a kastélyban nyitányában, és közben persze ezzel frappánsan el is indítja a színpadi eseményeket –, de egy próbafolyamatot, egy évadot, egy előadást, egy fesztivált sem egyszerű, még akkor sem, ha az egy „mikro” fesztivál.

Ki voltál, lányom? – egy megrendítő erejű vallomást mutatnak be a Jurányiban

Ki voltál, lányom? – egy megrendítő erejű vallomást mutatnak be a Jurányiban

Csernus Mariann Kossuth-díjas színművész elvesztett lányával folytatott képzeletbeli beszélgetéseit írta meg egy regényben, amit Karafiáth Orsolya adaptált színpadra. Az anyát Sztárek Andrea alakítja az előadásban, amit a CSET FESZT keretén belül láthatunk május 14-én.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mint mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.
Színház hír

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsitől

A legendás művésztől barátai, pályatársai és tisztelői 2023. június 20-án, délelőtt búcsúznak a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.