- Miért éppen bábszínészetre adta a fejét?

- Amikor a Színművészeti Egyetemre felvételiztem, a második rostán ajánlották nekem, hogy a prózai szak helyett a bábszínész szakot próbáljam meg, ha van hozzá kedvem. Kapva kaptam az alkalmon, hogy kipróbáljam magam. A felvételi feladatok során, amikor láttam, mit tud ez a műfaj, úgy gondoltam, hogy működőképes forma lehet nekem.

- Az egyetemen töltött öt év beváltotta a hozzá fűzött reményeit?

- Ahogy az évek során egyre közelebb kerültem a bábozáshoz, azt láttam, hogy kimeríthetetlen forrás, örökké megújuló forma.

Mindig visszanyúl a gyökerekhez, de ha egy rendezővel elkezdünk dolgozni egy anyagon, új, iszonyúan izgalmas világok nyílnak meg.

Nagyon fontos, hogy az ember különböző utakon és módokon fejezhesse ki magát, és a bábozással ezt megteheti. A táncnál érzem még ugyanezt. Nagyon szívesen fejezem ki magam táncban is.

- A Budapest Bábszínház Holle anyó előadásában a szorgalmas lányt kelti életre. Milyen kihívások elé állította ez a produkció?

- Ez az első olyan darab, ahol végig a paraván mögött vagyok, többek között emiatt komoly erőfeszítést és koncentrációt igényel. Tulajdonképpen minden darabnál újratanuljuk a technikát. Az egyetemen foglalkoztunk marionettel, de olyan még nem volt, hogy főszereplőként végigcsináljak egy előadást marionett és vajangtechnikával. Kuthy Ágnes monumentális képi és zenei világot álmodott meg. Nagy élmény a paraván mögül hallani, hogy végig jönnek velünk a gyerekek, és tetszik nekik az előadás. Amikor megjelenik az almafa vagy változik a tér, elsüllyed az egész világ, akkor a nézőtérről csodálkozó ,,úristen!”, ,,wow!” hangok jönnek. Érezzük, hogy működik, amit létrehoztunk.

Pájer Alma Virág a Holle Anyóban (Fotó/Forrás: Éder Vera)

- Mi a vajangtechnika lényege?

- Az egyik kezünkben a bábot tartjuk, azt mozgatva koordináljuk a testét és a fejét, a másikban pedig két pálcát, amivel a báb kezeit mozgatjuk. Egy gapitnak nevezett szerkezet segítségével az ujjunkkal tudjuk mozgatni a báb fejét. Az alulról mozgatott vajangbábokat olyan előadásokban szokták alkalmazni, ahol azt szeretnék elérni, hogy a báb líraibb, kecsesebb, hosszabb mozdulatokat végezzen.

- Egy-egy szerepbe a bábmozgatáson keresztül is bele tudja vinni az egyéniségét? Milyen lehetősége van arra, hogy ne csak a bábot, hanem a saját érzelmeit, gondolatait is megmutassa?

- Amikor a Holle anyóban eljutottam oda, hogy nagyjából kezemben volt a technika, és már nem kellett azzal foglalkoznom, mikor melyik zsinórhoz nyúlok, akkor elkezdtem arra figyelni, hogy mit csinálok a hangommal. Tudatosítanom kellett magamban, hogy engem nem látnak, a bábot nézik, és hozzákapcsolják a hangomat.

Azokat a pontokat kerestem, ahol a báb, a kinézete, a személyisége összekapcsolódik az én lelki világommal, állapotommal, hangommal.

A mozgatásnál megpróbáltam mindig kívülről látni a bábot, és arra törekedtem, hogy azt tegye, amit én magam is csinálnék. Vagy amit tud.

- Készítenek kontroll-videófelvételeket, hogy a nézők szemszögéből is lássák a játékot?

- Igen. És a próbák alatt sokat beszélgettem a rendezővel arról, hogy ő mit lát kintről. Azt mondta:

Amikor nehezebb napom volt, fáradt voltam, rögtön észrevette abból, ahogyan egy üresjáratban tartottam vagy mozgatni próbáltam a bábot. Minden látszódik.

Pájer Alma Virág (Fotó/Forrás: Lipták Ildikó)

- Fizikailag sokat kivesz önből egy-egy előadás?

- Jó esetben igen, mert ha elfáradok, az azt jelenti, hogy mindent beleadtam. Persze kondicionálom magam az erőnlétre. Amikor mondjuk Boribont és Annipannit játszom, énekelek, ugrálok, bábozom, és van úgy, hogy a második számnál azt érzem, hogy kicsit kifulladtam. Ha nem edzek, nem járok el futni, meg tudom csinálni az előadást, csak fölöslegesen sokat kivesz belőlem a testem fáradtsága.

- Az idén végez az egyetemen. Hogyan alakul a pályája a közeljövőben?

- Már leszerződtem a Budapest Bábszínházba, és Alföldi Róbert meghívott a Hegedűs a háztetőnbe, Tevje egyik lányának szerepére, amit nyáron kezdek próbálni.

- Hol figyelt fel önre Alföldi?

- Együtt dolgoztunk a Képzelt betegben. Addig nem ismertem, de annyira felcsigázott, amit a gondolkodásáról és a színészvezetéséről hallottam, hogy alig vártam a közös munkát.

- És milyen volt vele dolgozni?

Kegyetlenül jó. Kegyetlen abban az értelemben, hogy kitaposta belőlünk, amit tudunk.

Ha azt érzi, hogy a színészben megvan a szándék, akkor minden eszközzel hozzásegíti, hogy kihozza magából a maximumot. Nagyon-nagyon jó volt vele dolgozni.

Holle anyó (Fotó/Forrás: Éder Vera)

- Mit tervez hosszabb távra?

- Igazából sosem gondolkodtam előre. Eldöntöttem, hogy a Színművészetire szeretnék járni, szerencsésen felvettek, onnantól kezdve semmit nem terveztem, de szinte mindig egyértelmű volt, hogy mi a következő lépés. Az egyéves vígszínházi gyakorlatom Marton Lászlótól teljesen váratlanul ért, majd utána a Kerekasztal Színházi Társulás felkérése a közös munkára (két előadásukban játszom) aztán Meczner tanár úr megkeresése is, hogy szerződjek a Budapest Bábszínházba. Az anyaszínházam az első, de számomra fontos, hogy máshol is megmérettethessem magam. Ezt az igazgatóm is támogatja, számára is fontos, hogy fejlődjenek a színészei. Nagyon jó évfolyamunk volt az egyetemen, és szeretném velük úgy tartani a kapcsolatot, hogy minél többet dolgozzunk együtt, de nincs konkrét elképzelésem. Egy határozott tervem azért van: a szakdolgozat kapcsán, – amit napjaink Vitéz Lászlót játszó bábosairól írtam –, kicsit jobban beleláttam a bábozással nem egyetemi szinten fogalakozó művészek gondolkodásmódjába, és ezzel biztosan lesz dolgom a jövőben. A vásári bábművészek metódusa, az, ahogy egy bábtechnikához nyúlnak, egyáltalán nem hasonlít sem az iskolában tanultakhoz, sem ahhoz, amit az eddigi munkáim során tapasztaltam.

Különös lelki állapot és életforma, amibe ha beleszagol az ember, biztosan a rabja lesz. Nem tudom, milyen formában, mennyi ideig, de szeretnék tőlük tanulni.