Színház

A Békéscsabai Jókai Színház előadása lett a VIDOR Fesztivál legjobbja

2022.09.05. 16:40
Ajánlom
A Tamási Áron emlékévhez kapcsolódva bemutatott Énekes madár mellett a fesztivál zsűrije díjazta a legjobb kamaraszínpadi előadást, a legjobb rendezést, a színészeket, a díszletet és jelmezt, valamint életműdíjat adományozott Lukács Sándornak.

Az augusztus 26. és szeptember 3. között megrendezett szemle előadásait egy szakemberekből és civilekből álló zsűri értékelte, Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész vezetésével.

A Tóth Gabriella agrármérnök, Bogdán Anna Barbara tanuló, Kirják Róbert, a fesztiválnak helyet adó Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Cseh Imre tanár és Trokán Péter színművész alkotta zsűri külön díjazta a nagyszínpadi és kamaraszínpadi előadásokat.

Előbbi kategóriában Tege Antal rendezése, az Énekes madár bizonyult a legjobbnak, amely a legjobb díszlet díját is elhozta. A békéscsabai előadás Tamási Áron egyik legismertebb történetét gondolja újra, fő motívumaiban megtartva a mű népi jellegét.

nyariattila-162824.jpg

Jelenet a Békéscsabai Jókai Színház Énekes madár című előadásából (Fotó/Forrás: Nyári Attila / Békéscsabai Jókai Színház)

A kamaraszínpadi előadások közül az Orlai Produkciós Iroda Redőny című előadását találta a zsűri a legjobbnak. Ujj Mészáros Károly vígjátékának „főszereplője” egy árnyékoló, amely komoly kapcsolati válságot idéz elő egy házaspár életében.

A fesztivál egyik legsikeresebb produkciója a Rózsavölgyi Szalon Keresztül-kasul című drámája, melynek két szereplője, Pokorny Lia és Király Dániel is a legjobb főszereplőnek járó díjjal gazdagodott.

Az epizodisták közül a Szolnoki Szigligeti Színház Az öldöklés istene című drámájában nyújtott alakításáért Barabás Botond, valamint a Vígszínház Partyjának April szerepéért Kovács Patrícia vehet át elismerést. Az előadás egy másik díjban is részesült, a legjobb jelmeztervezőnek Lisztopád Krisztinát választották.

A Gólem Színház Vircsaft című előadása is kitüntetésben részesült, Borgula András lett ugyanis a legjobb rendező.

A fesztivál életműdíját, a Hippolyt-díjat Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész kapta, míg a zsűri különdíjával a Faq Színház Gyakran ismételt kérdések című interjúszínházi előadását jutalmazta.

304860903_6059739780706091_4481716321266718312_n-163014.jpg

A VIDOR Fesztivál zsűrije: Tóth Gabriella, Bogdán Anna Barbara, Kirják Róbert, Trokán Péter és Cseh Imre (Fotó/Forrás: VIDOR Fesztivál)

Az idei díjazottak:

DOTTORE-DÍJ a legjobb nagyszínpadi előadásért: ÉNEKES MADÁR (Békéscsabai Jókai Színház)

PIERROT-DÍJ a legjobb kamaraszínpadi előadásért: REDŐNY (Orlai Produkciós Iroda)

CAPITANO-DÍJ a legjobb rendezésért: BORGULA ANDRÁS (Vircsaft, Gólem Színház)

ARLECCHINO-DÍJ a legjobb férfi alakításért: KIRÁLY DÁNIEL (Keresztül-kasul, Rózsavölgyi Szalon Arts & Café)

COLOMBINA-DÍJ a legjobb női alakításért: POKORNY LIA (Keresztül-kasul, Rózsavölgyi Szalon Arts & Café)

BRIGHELLA-DÍJ a legjobb férfi epizódalakításért: BARABÁS BOTOND (Az öldöklés istene, Szolnoki Szigligeti Színház)

SMERALDINA-DÍJ a legjobb női epizódalakításért: KOVÁCS PATRÍCIA (Party, Vígszínház)

PANTALONE-DÍJ a legjobb díszletért: BIRÓ NÓRA (Énekes madár, Békéscsabai Jókai Színház)

PULCINELLA-DÍJ a legjobb jelmezért: LISZTOPÁD KRISZTINA (Party, Vígszínház)

HIPPOLYT-DÍJ életműdíj: LUKÁCS SÁNDOR

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJ: GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK (Faq Színház)

Fejléckép: jelenet az Énekes madárból (fotó: Nyári Attila / Békéscsabai Jókai Színház)

Vidámságot a színpadra! – hat helyszínen rendezik meg a Vidor Fesztivált

Kapcsolódó

Vidámságot a színpadra! – hat helyszínen rendezik meg a Vidor Fesztivált

Az augusztus 26-tól szeptember 3-ig tartó szemlén több mint 20 előadás képviselteti magát a nyíregyházi Móricz Zsigmond színházban.

Minősített Fesztivál címmel tüntették ki a VIDOR Fesztivált

Minősített Fesztivál címmel tüntették ki a VIDOR Fesztivált

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban augusztus 26. és szeptember 3. megrendezésre kerülő szemle több mint 150 programot kínál az érdeklődőknek, köztük színházi produkciókat, koncerteket és családi előadásokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Martha Argerich, Mischa Maisky és Fazil Say is fellép a 10. Cziffra Fesztiválon

A 2025-ben 10. jubileumát ünneplő Cziffra Fesztivál különösen gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. A mintegy 40 eseményt számláló ünnepi hangversenysorozat ősszel, Cziffra György születésnapjához kapcsolódóan indul Oslóban, Budapesten és Londonban.
Zenés színház

Nézzen bele ön is Mundruczó Kornél müncheni Tosca-rendezésébe!

A neves film-, színházi és operarendező következő premierjét május 20-án tartják a Bajor Állami Operaházban. A produkció egyik júliusi előadása online közvetítésben is megtekinthető majd.
Színház

Bíró Kriszta első rendezése és Gálffi László önálló estje az Örkény Színház jubileumi évadában

Meghirdette 2024/25-ös évadát az idén húszéves jubileumát ünneplő Örkény Színház. A szezon során a kortárs művek ismét nagy szerephez jutnak, hét ősbemutatóval is készülnek.
Zenés színház

Elhunyt Jantyik Csaba

Az ötvenkilenc éves színművészt, a Budapesti Operettszínház társulatának tagját hosszan tartó betegség után, május 16-án érte a halál – tette közzé a hírt az intézmény.
Jazz/World

Ritka hangszeren játszik konkoi az új live session videójában 

Harmóniumra írt dalt ad elő konkoi új videójában. A most megjelent live session videóban szereplő hangszert legközelebb május 24-én, a Fiumei úti sírkertben hallhatja a közönség. Videópremier.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bíró Kriszta első rendezése és Gálffi László önálló estje az Örkény Színház jubileumi évadában

Meghirdette 2024/25-ös évadát az idén húszéves jubileumát ünneplő Örkény Színház. A szezon során a kortárs művek ismét nagy szerephez jutnak, hét ősbemutatóval is készülnek.
Színház ajánló

Jön a Jelen/Lét, a nemzetiségi színházak fesztiválja

Június 1-jén kezdődik a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten. A VII. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 18 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.
Színház hír

Kórházba került Jordán Tamás

A színművész elmondása szerint egy kisebb beavatkozás miatt szorult kórházi kezelésre, ám várhatóan már vasárnap hazaengedik, rövidesen pedig ismét színpadra állhat.
Színház hír

Meghívást kapott a Nagymamával álmodtam című előadás a Párizsi Olimpia kulturális fesztiváljára

Göndör László a pandémia alatt harminckét napon keresztül folytatott hosszas beszélgetést holokauszt-túlélő nagymamájával, az együtt töltött idejükből készült színházi produkció most egyedüliként képviseli a magyar előadóművészeti szcénát Párizsban.
Színház hír

Évadot hirdetett a Budaörsi Latinovits Színház – Alföldi Róbert, Pelsőczy Réka, Hegymegi Máté és Fehér Balázs Benő is rendez

Hat új bemutatóval készül a 2024/25-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház. Berzsenyi Bellaagh Ádám, a színház vezetője ezúttal is olyan alkotókat kért fel, akik magától értetődően tudnak bekapcsolódni abba a műhelymunkába, amely évek óta mind professzionálisabban és egyre több szakmai eredményt felmutatva működik Budaörsön.