Színház

„A boldog békeidők lokálpatriótája”

2024.12.13. 13:25
Ajánlom
Krúdy Gyulát – miként Nyáry Krisztián irodalomtörténész fogalmazott – az asztali örömök első számú írójának tartja az utókor. Pedig ő maga sosem főzött. Noha azt vallotta: főzni a „férfiemberre nézve nem lealázó, hanem éppen ellenkezőleg, kitüntető”. Azt is gondolta, hogy minden ételnek és minden embernek „más és más íze van bizonyos életkorban”.

A Gózon Gyula Kamaraszínház most mindezen összetevők alapján egy új gasztroszínházi receptet próbál ki: Krúdy írásaiból készítettek színpadi adaptációt úgy, hogy előadás közben szépen megfőznek egy Krúdy-kedvenc ételt, talán pörköltalapút, amelyet majd bor mellett tálalnak is a nézőknek. A produkció december 14-én mutatkozik be a Szentendrei Teátrum MűvészetMalom helyszínén.

Krúdy Gyula tudta, hogyan is kell gulyáslevest főzni: „Négyféle húsból főzték, vesepecsenyéből, hátszínből, felsálból, rostélyosból, ököruszonyt, szegyét, csontot nem kell hozzá venni. (…) Nem szabad nagyon hagymásnak, sósnak, nagyon paradicsomosnak lennie. A húsát tán jobban megválogatjuk, mint a pecsenyéket, én legalább úgy tennék, ha vendéglős volnék, mert többen viszik el vendéglőm hírét a gulyásevők, mint a pecsenyebarátok.”

Egyébként a déli órákban sosem ebédelt Krúdy. Este hétkor kelt fel, nyolckor reggelizett valamely kávéházban, aztán a Tabánban kötött ki, a Mélypince nevű, olcsó kocsmában, az volt a törzshelye. Asztalánál állítólag csak nőkről lehetett beszélni, irodalomról vagy politikáról tilos volt.

Az éjszakát ébren és nagy étvággyal töltötte.

A Gózon Gyula Kamaraszínház új produkciójában – A gyomor örömei – Krúdy zamatos világaTóth László színművész lesz a játékos séf. Ő találta ki ezt a gasztrószínházi előadást. „Onnan jött az ötletem, hogy a Covid-járvány kényszerszünete idején Krúdy-féle ételeket kezdtem el főzni otthon, a paprikás krumplitól kezdve túrós dolgokig. Megosztottam a közösségi oldalamon. Később Krúdy Gyula írásaiból is felolvastam online. Aki egyszer megismeri Krúdy rejtelmes, izgalmas, kalandos csodavilágát, az foglya marad, és nem is akar majd szabadulni belőle. Így vagyok ezzel én is. Valahogy már akkor azon gondolkodtam, miként lehetne összeilleszteni a kettőt: Krúdyt mesélve főzni a színpadon. Említettem Szabó Ágnesnek, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatójának, aki le is csapott rá, biztatott, hogy meg fogjuk csinálni. Selmeczi Bea dramaturg állította össze a színpadi adaptációt Krúdy szövegeiből, előtte sokat beszélgettünk erről. Hajdú László rendezi a darabot. Szentendrén afféle előbemutatót tartunk december 14-én, s majd a Gózon Gyula Kamaraszínház tavasszal megnyíló új épületében játsszuk tovább, reméljük, jó sokáig” – jegyzi meg Tóth László.

470225929_609903351604719_395670660443721547_n-132512.jpg

Az előadás szereplői (Fotó/Forrás: Gózon Gyula Kamaraszínház)

Szerinte Krúdy Gyula a „boldog békeidők lokálpatriótája”. Nemcsak a 20. század eleji Pest vagy épp a Tabán, Óbuda írója, hanem például Poprádról, Késmárkról, Lőcséről is úgy sztorizott, mintha ezeken a helyeken is élt volna, és jól ismerné minden egyes lakosukat. „Feleségemmel bejártuk Krúdy jó néhány helyszínét. Jöttek velünk a novellái is, idéztem belőlük az irodalmi utazásaink során” – említi Tóth László.

S hogy melyik a színész kedvenc Krúdy-étele?

„Pörköltimádó vagyok. És gulyásleves-rajongó is. Azt viszont nem árulom el, mit fogok készíteni előadás alatt. De egyáltalán nem könnyű úgy főzni, hogy éppen akkorra érjek el, mondjuk, a hagyma pirításához, amikor a szöveg és a színpadi történés ezt megkívánja. Óriási koncentrációt igényel ez mindannyiunktól. Érdekes helyzet lesz, hiszen eddig azért főztem, hogy megnyugodjak, kikapcsolódjak” – teszi hozzá.

Tóth Lászlóhoz „szószátyár kukták, kulináris kibicek” csatlakoztak, nevezetesen: Nagyváradi Erzsébet, Juhász Jázmin, Mucsi Kristóf színészek.

„Véremet adtam ezért az előadásért” – jelent ki nevetve Nagyváradi Erzsébet színművész. A próbák elején ugyanis elvágta az egyik ujját: „Eléggé megijedtem, hogy mi lesz így velem a bemutatóig, hányszor fogom még feldarabolni a kezemet. De aztán minden szépen ment,

nem történt több konyhai baleset.”

Nagyváradi Erzsébet azt mondja, Krúdy Gyula szinte minden írásában, novelláiban, regényeiben, komoly jelentősége van az ételeknek, a különféle fogásoknak: „Nem csak egyszerűen az ízek, a zamatok élvezetét adja vissza az író. Étel- és étkezésleírásai megidéznek korabeli hangulatokat, szerelmeket, érzékiséget, sorsokat. Mi is ezt tesszük egy fiatalabb és egy idősebb pár történetén keresztül az előadásban. És természetesen elhagyhatatlanok a Szindbád-jelenetek. Úgyhogy nagyon különleges kis estének nézünk elébe.”

További információ itt érhető el! >>>

Fejléckép: Krúdy Gyula (fotó/forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Színház hír

Crespo Rodrigo marad a tatabányai színház igazgatója 2030-ig

A tatabányai Jászai Mari Színház 2010-ben kinevezett igazgatója, Crespo Rodrigo ismét elnyerte a tatabányai városvezetés bizalmát: 2030-ig vezetheti a Jásza Mari Színházat.