- Mióta létezik börtönszínház?

- A börtönön belüli színjátszás nagyon régi keletű dolog, hiszen ha több embert összezárnak, előbb-utóbb szórakoztatniuk kellett egymást, hogy ne bolonduljanak meg. Nemcsak a színház, hanem mindenféle művészeti tevékenység jó hatással lehet a rabokra és segítheti a későbbi reintegrációjukat. Nemrégiben hallottam, hogy az olasz börtönökben úgy akarták olvasásra buzdítani az elítélteket, hogy aki a legtöbb könyvélményéről számolt be, annak arányosan csökkentették a büntetését.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Mennyire támogatják ma a börtönszínházat az itthoni intézetekben?

- Alapvetően támogatják. Az idén második alkalommal megrendezett börtönszínházi találkozó is azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a színjátszókörök megalakulását. A Büntetés-végrehajtás pályázatára huszonegy intézmény csapata nevezett, akik a támogatás fejében vállalták, hogy részt vesznek a regionális előválogatón, illetve ha továbbjutnak, akkor a döntőn is. Ez körülbelül a kétharmada a magyarországi intézeteknek.

- Bárki részt vehet ezeken a foglalkozásokon?

- Ezt a helyi intézet vezetése dönti el. Indokolt esetben természetesen előfordulhat, hogy nem járulnak hozzá valamely elítélt részvételéhez, mert az egyes büntetés fajtákra más és más szabályozás vonatkozik, de azért többnyire azonos esélyeket kapnak odabent a művelődésre vagy a kultúrához való hozzáférésre.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a színházi formával?

- Az egyetemi szakdolgozatomat a Csillagbörtönből írtam. Egy-másfél évig jártam oda heti rendszerességgel, szerveztem egy tizennégy főből álló társulatot, akikkel megrendeztem egy Peter Weiss-darabot. Közülük többen a börtönben érettségiztek le, szereztek nyelvvizsgát vagy főiskolai diplomát.

- Érezted, hogy ez másfajta közeg, mint mondjuk egy iskolai színjátszókör?

- Ez abszolút érezhető volt. Eleinte távolságtartóak voltak. Idejön valaki egy egyetemről, hogy kísérleti nyulakként bánjon velük – gondolhatták. Ez volt a kezdeti hozzáállás. A normális emberi viszonyt úgy sikerült elérnem, hogy egyszerűen hétköznapi emberekként kezeltem őket. Soha senkitől nem kérdeztem meg, hogy miért van bent, mit csinált. Azt kérdeztem meg, hogy milyen volt a napja, vagy tudott-e foglalkozni a szöveggel? Arra koncentráltam, hogy létrehozzak egy előadást, amiben szerepeket kell játszaniuk. Egy idő után érezni kezdtem, hogy fontossá vált nekik, hogy bejárok hozzájuk, és

már nem úgy kezeltek, mint egy idegent, hanem akkor már Zsolti voltam.

Nem kell görcsösen közeledni, majd ők nyitnak, csak várjuk ki. Egyszer csak kipakolja a fél életét, mert valakinek el kell mondania. Valakinek, aki ide bejár, nem bántotta őt, nem kapott tőle semmi rosszat. Ez voltam én.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Milyen pozitív hozadékai vannak a börtönön belüli színjátszásnak az elítéltekre nézve?

- Az egész börtönszínháznak az egyik fő lényege, hogy ezáltal szerepekbe kerülhetnek az elítéltek. Az egészséges emberi pszichének szüksége van szerepekre. A civil emberek a nap folyamán folyamatosan váltogatják a szerepeiket: bemegy egy étterembe, ahol vendég, a munkahelyén alkalmazott, elmegy a boltba, ahol vásárló, hazamegy, ahol szülő, este pedig az ágyban szerető. De ha valakit kirekesztenek a társadalomból, akkor annak mindez megszűnik.

Bent nincsenek szerepek.

Annak van szerencséje, aki börtönszakács lehet vagy más munkát vállalhat, mert akkor legalább egy szerepe van azon kívül, hogy elítélt. A legnagyobb büntetés fegyházfokozatban az, hogy elveszted a személyes teredet. A szerepnek még a lehetősége is ki van zárva, hiszen mindent ugyanott, ugyanabban a térben kell csinálnod a másik öt vagy tizenvalahány emberrel. Kívülről gyakran mondják azt a civil emberek, hogy persze, milyen könnyű nekik, még tévéjük is van, de csak költözzön be egy hétre, nézzen tévét ott bent. Kóstolja meg. Másképp fog rá gondolni.

- Mit mondanak az elítéltek, nekik milyen pluszt ad a színjátszás?

- A színjátszás tudat alatt van rájuk jó hatással. Nyilván nem úgy készülnek rá, mint egy profi színész, nem úgy hoznak létre egy figurát, hogy elkezdik átgondolni, mondjuk hogyan szocializálódhatott Hamlet. Az elítéltek úgy mondják a szöveget, ahogy jónak gondolják, és ez teljesen rendben van így. Ha egy kis fantáziaszabadsággal ki lehet repülni a bezártságból, akkor már megérte.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Hogy néz ki egy-egy foglalkozás?

- Minden intézetben másképp működik. Van, ahol egy alfa hím vezeti a csapatot, aki után mennek a többiek, nehéz is ellentmondani neki. Ám többnyire azok voltak a sikeresek a regionális fordulókon, akik külső segítséget kaptak. Pálhalmán például egy színész járt be, Szombathelyen egy pedagógus, a váciaknál egy drámapedagógus, a balassagyarmatiaknál egy korábbi hallgatóm, de Szegeden is külső segítség volt. Akkor jó, ha mindkét oldalon kreatív energiák szabadulnak fel, és ha nem csak az a cél, hogy a szomszéd cella jót nevessen rajta. Az persze nem baj, ha nevetnek, de a külső kontroll segítségével nagyon értékes dolgok is létrejöhetnek. Különben Damu Roland is csinált Tiszalökön előadást, amikor bent volt és most lesz olyan intézet az országos döntőn, ahol olyan elítélt is fellép, aki színházi múlttal rendelkezik.

- Milyen reakciókat kapnak a többiektől?

- Eleinte kicsit húzzák őket, hogy mit bohóckodnak, egy darabig megy a szívatás, de aztán amikor versenyre kerül a sor, akkor már nagyon szurkolnak a saját csapatuknak. Szegeden valami egészen elképesztő szurkolótábor ült a nézőtéren, érezhető volt az aurájuk. Fontos nekik.

- Milyen szempontokra figyeltetek az előválogató során?

- Minden esetben szempont az érthető beszéd, a megjelenés, a mozgáskoordináció, a színpadi elrendezés, a térhasználat és a díszlet. Nagyon különböző produkciókat láttunk a legócskább kabarétréfáktól Az ember tragédiájából elhangzó mondatok közti rögtönzésekig, ami azért merész próbálkozás volt. Több esetben maguk írták a darabot, máskor viszont szépirodalmi alapanyaghoz nyúltak és Petőfit vagy Szép Ernőt vettek elő. A szegediek például fantasztikusan dolgoztak színpadra egy Rejtő Jenő regényhősökből összerakott saját történetet.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Volt köztük olyan, akivel te is dolgoztál együtt korábban?

- Nem, a többségük már szabadult vagy áthelyezték másik intézetbe. Olyanról tudok, aki kiszabadult, elvégezte a teológiát és jelenleg Békés megyében teljesít lelki szolgálatot, ahol boldogan él a családjával. Ha tizennégyből egynek sikerül, az már nagyon jó.

- Hogyan fest egy kihelyezett fellépés?

- Rabszállítóval érkeznek a fellépők, a helyszínt pedig biztosítják, de amúgy teljesen veszélytelen. A Pinceszínházban rendszeresen tartunk ilyen fellépéseket, a tököliek már háromszor jártak nálunk. A Pince jó objektum a kijáratok szempontjából, mivel jól lehet őrizni. A József Attila Színház, ami a pénteki döntő helyszíne lesz, már komplikáltabb ügy, és külön nehézség, hogy öt intézetből sok elítélt fog versenyezni.

- Érintkezhetnek az elítéltek a nézőkkel?

- Nem, ezt nagyon szigorúan veszik. A kapcsolattartás szabályai adottak. Nekem az előválogatók során lehetőségem volt beszélgetni velük, érdekelt, hogyan készültek fel a produkciókra.

- Hány előadás szerepel a versenyen?

- Az öt nyertes produkció, kivéve a szegedit, mert ők nem utazhattak, helyettük a második helyezett állampusztaik utaznak, akik szintén nagyon jó előadást hoztak létre. Ezen kívül kaptam egy olyan lehetőséget, hogy különdíjként még egy fellépőt meghívhatok a Pinceszínházba a Színházak éjszakájára. Szeptember 17-én három intézet, a tököliek, a Budapesti Fegyház és Börtön és az IMEI, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet csapata lép majdf fel nálunk. Ők egy rövid kabaréjelenetet adtak elő, lenyűgöző szereposztással, telitalálat volt az összes figura.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Sok családtag, rokon jár a Pincébe, amikor a tököliek lépnek fel?

- Igen, a nézők egy része az ő vonzáskörük, de sok érdeklődő is eljön, mert nagyon kíváncsiak. Ezt az előadást mindig a Pedig én jó anya voltam című monodrámánk után szoktuk játszani, egyik alkalommal azonban Pogány Judit megbetegedett. Felmerült, hogy le kéne mondani az előadást, de én azt tanácsoltam, hogy tartsuk meg, hiszen ezek a fiúk bent készültek rá és nekik nagyon fontos, hogy kijöhessenek. Ezért azt csináltuk, hogy a produkciójuk után Szy Katalin pszichológusnővel beszélgettem, és a nézők kétharmada ott maradt velünk.

- Vannak ellenhangok is, akik szerint nem érdemlik meg az elítéltek, hogy a büntetésük alatt színházasdit játszanak.

- Az emberiség a kezdetektől gondolkozik azon, mit csináljon azokkal, akik a társadalmi normákat nem tartják be. A büntetés kérdésköre már nagyon sok embert megmérgezett. Nem létezik abszolút igazság, mindig mihez képest van. Erről mindenkinek más a véleménye, így aztán mindig lesznek ellenzők is.

Frenkó Zsolt (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Hová fejlődhet még a kezdeményezés?

- Azt szorgalmaznám, hogy az elítéltek minél gyakrabban mutassák meg egymásnak, amit csináltak. Lássák meg, hova lehetne még fejlődni darabválasztásban és megvalósításban. Az intézetek parancsnokai szerencsére jórészt támogatják a börtönön belüli színjátszást. Nagyon együttműködő vezetőkkel találkoztam, rendkívül pozitívan álltak hozzá, de azért sok helyen ez púp a vezetőség hátán.

Bent amiből a legtöbb van, az az idő.

Ezt nyilván hasznosan kéne eltölteni. Jó, ha kiengedik őket focizni, és a labdát rúgják, nem egymást, de ugyanilyen fontos a munkaterápia és a művészeti foglalkozások is. Kultúra nélkül miféle társadalmat nevelünk? Ennek a lehetőségét az intézeteknek kell megteremtenie. A szerepek mellett ugyancsak fontos a sikerélmény, amiből nagyon kevés jut nekik bent, noha minden egészséges pszichével rendelkező embernek szüksége van rá. Ha reintegrációról akarunk beszélni, azért lépéseket is kell tennünk. Nemcsak kinyitni a kapukat, az kevés. Nagyon jó mondatot mondott a sopronkőhidaiak közül az egyik elítélt: „A lelkiismeretünk olyan, mint a rossz GPS: nem találja a helyes utat. Ezért vagyunk itt a börtönben.” Rossz irányba kanyarodott valaki, de ezen lehet segíteni.