A héten látott napvilágot a hír, hogy napjaink egyik legizgalmasabb rendezője, a svéd Ruben Östlund jelenleg Budapesten tartózkodik, itt forgatja ugyanis legújabb filmjét, olyan sztárokkal, mint például Keanu Reeves, Kirsten Dunst és Daniel Brühl. A kétszeres Arany Pálma-díjas rendező legutóbb 2022-ben jelentkezett nagyjátékfilmmel, A szomorúság háromszögével, amelyet lapunk akkor az év legjobb alkotásának választott.

Kapcsolódó
Ezek voltak a legjobb filmek 2022-ben
Szubjektív listánkban kiemeljük azt a tíz filmet, amely a leginkább lenyűgözött minket 2022-ben. Pszichotikus vikingdráma, depresszív szuperhőstörténet, önironikus multiverzumfilm és gúnyos szatíra is remekül megfér egymás mellett válogatásunkban.
Az Orlai Produkciós Iroda és a Katona József Színház alig egy évvel ezelőtt mutatta be a Lavina című előadását, a Belvárosi Színházban látható színdarabot Ruben Östlund filmjéből adaptálták színpadra. Most kiderült, hogy a svéd rendező február 8-án személyesen is jelen lesz a Lavina előadásán.
Nagyon örülünk, hogy eljön, ezzel együtt nagyon izgulunk is, hogy vajon mit fog mondani február 8-án Ruben Östlund, aki nem csupán rendezte, de írta is a filmet!
– írta az Orlai Produkciós Iroda közleményében.
Ajánlójuk szerint a Lavina üdítő humorral és empátiával beszél az emberi kapcsolatok rejtelmeiről egy különös alaphelyzetből kiindulva. A történet főszereplője Tomas, aki egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot. Elvégre hogyan lehet arról beszélni, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki?
A Pelsőczy Réka által rendezett előadásban a férfi főszerepet Mészáros Béla, a nőit Járó Zsuzsa alakítja, mellettük Száraz Dénes, László Lili, Ullmann Mónika, Tóth Zsófia és Rohonyi Barnabás látható.
Fejléckép: Ruben Östlund 2017-ben (Fotó/Forrás: Vogler / Wikipedia)