Színház

A családon belüli erőszakról készített előadást Botos Éva

2022.11.02. 13:25
Ajánlom
Ismerős helyzetekkel találkozhatnak a nézők az Átrium és a Terminál Workhouse előadásán, a készítők ugyanis saját élményeiket építették bele a történetbe. Az Andrusko Marcella és Ivanics Tamás főszereplésével készült Játszóház a családon belüli erőszak mellett a káros előítéletekkel is foglalkozik.

Egy játszóház látszólag harmonikus környezetében találkoznak gyerekek és felnőttek. Azonban sokszor nem is sejtjük, hogy a körülöttünk lévő idegenek milyen fájdalmakat, titkokat hordoznak magukban. Elég két marakodó gyermek, egy félresiklott pillantás vagy egy folt egy szimpatikus idegen csuklóján és máris beindul a képzeletünk – ebből az alapötletből indul ki Botos Éva új rendezése, az Átrium és a Terminal Workhouse Játszóház című előadása, amelyet a nézők a Mentőcsónak Egység játszóhelyén láthatnak, a Jurányi Inkubátorház 123-as laborjában láthatnak.

Az Andrusko Marcella és Ivanics Tamás szereplésével készülő darab olyan súlyos témákkal foglalkozik, mint a családon belüli erőszak vagy a káros prekoncepciók. A darab rendezője, Botos Éva elárulta,

a próbákra mindenki hozott egy-egy saját történetet, így az előadásban látható helyzetek a nézők számára is ismerősek lehetnek.

deszkavizio_kovacsmilan2-131555.jpeg

Ivanics Tamás a Játszóház című előadásban (Fotó/Forrás: Kovács Milán)

Hozzátette, úgy látja, mostanában egyre többet foglalkozunk a családon belüli erőszak és a téves prekoncepciók témájával, de sajnos még mindig nem eleget. „Érzékenyítő előadásnak hívom a Játszóházat, mert ahogy az alcímben is benne van; ez nem játék, egy részben. Nagyon nehéz megfogalmazni, hol kezdődik az erőszak, de igyekszünk rá valamifajta választ adni. Tágan értelmezhetők a határok, ezért is nehéz definiálni. Leginkább azt mondanám:

az erőszak az, ha az embernek a szabad döntési jogát elveszik.

Ez igaz a gyerekekre is! – fogalmazott a rendező a darab kapcsán.

Az előadásról egyúttal elárulta, hogy a történet kezdetén egy csetepaté kellős közepén találjuk magunkat a főhősök gyerekei között. A kiindulópont azért is izgalmas, mert Andruskó Marcella és Ivanics Tamás a szülők mellett saját, történet szerinti gyerekeiket is alakítják.

Andrusko Marcella egyebek közt arról beszélt, hogy bizonyos szempontból hasonló a helyzete, mint az általa alakított Évának „. Igazi logisztika az életem; ovi, próba, különóra aztán munka, nincs megállás.

Ez szinte minden anyára igaz, minden szerénység nélkül kimondhatjuk, hogy néha szuperhősöknek kell lennünk, hogy kilogisztikázzunk egy napot

– mondta.

deszkavizio_kovacs-132254.jpeg

Andrusko Marcella a Játszóház című darabban (Fotó/Forrás: Kovács Milán)

Ivanics Tamás pedig arról beszélt, hogy egy korábbi ötletükből született a Játszóház, korábban ugyanis Michał Walczak Homokozó című darabját olvasva vetődött fel benne és Andrusko Marcellában, hogy milyen izgalmas helyzet, ha kisgyerekek játékán keresztül derül ki, hogy milyen családban élnek. „Végül azonban rájöttünk, hogy a saját történetek mindig izgalmasabbak, ezért csak az alapötletet tartottuk meg. Az improvizációk alatt rengetegszer gondoltam vissza akár a saját gyerekkoromra, akár a körülöttem élő családok mindennapjaira. Azt elárulhatom, hogy van benne saját sztorink, vagy egy olyan történet, ami hatott ránk. A hatást fontos kiemelni, mert sajnos látjuk és halljuk, hogy mennyire nem beszélnek a családon belüli bántalmazásról, miközben egyre több gyereknek, nőnek és férfinak van szüksége segítségre, legyen szó verbális vagy fizikai erőszakról” – mondta.

Mohácsi-Andrusko-Ivanics-Botos: Játszóház

Nem játék egy részben


Szereplők: Andrusko Marcella, Ivanics Tamás
Dramaturg: Mohácsi István
Látvány: Márkus Sándor
Rendezőasszisztens: Csesznek Judit
Produkciós vezető: Gerlits Réka
Rendező: Botos Éva
Előadások: november 7; november 18; december 5.


Az előadás Az Átrium - Mentőcsónak Egység és a Terminál Workhouse produkciója.

Fejléckép: Ivanics Tamás és Andrusko Marcella a Játszóház című előadásban (Fotó/Forrás: Kovács Milán)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.