Színház

A Csili színpadán ölt testet a Vörös Rébék

2022.03.18. 10:20
Ajánlom
A GlobART Társulat előadása, amely Arany János balladáját dolgozza fel, március 20-án látható Somogyi Anna rendezésében.

Arany János művének főszereplője különböző, szélsőséges energiák megszemélyesítője, és egyben a történet mozgatórugója.

Rébékhez csatlakozik a többi játszó, akik saját művészeti águkban igyekeznek mozgatni ezeket az energiákat – összművészeti produkciót hozva létre.

Vörös Rébék, Pörge Dani és Tera a darab elején a maga tisztaságában jelenik meg, alakjuk azonban végül eltorzul és ártatlanságuk a múlté lesz. Döntéseiket ösztöneik irányítják, ám a motivációik mások. Más-más helyzetben is kezdenek el egy fonákvilágot látni, amely egyszerre ijesztő és vonzó.

A szereplők kapcsolata szinte végig diszharmonikus, hiszen valódi énjük lassan árnyék-énné, fékezhetetlen energiává alakul – a mindent felülíró jó ösztöne többé nem működik.

DSC06486-165340.jpg

Jelenet a Vörös Rébékből (Fotó/Forrás: GlobART Társulat)

Szereplők:

Vörös Rébék: Sütő Zsófia
Pörge Dani: Kálmánczhelyi Gábor
Tera: Kovács Boróka
Kasznár: Cserdi Zsolt

Továbbá:

Császár Vica, Mladoniczki Dávid, Kun Beáta, Nagy Dorka, Pintér Janka, Vendel Vanessza

Zenészek:

Dörnyei Szabolcs - gitár
Majsai Roland - ütős hangszerek
Partos Dorka - fuvola
Rodek Balázs - gitár
Várkonyi Balázs - zongora

Jelmeztervező: Kátai Anna
Koreográfus: Szili Vera
Zeneszerző: Nádaslaki István
Rendező: Somogyi Anna

A Vörös Rébék március 20-án 15 órától látható a Csili Művelődési Központban, További információ az esemény oldalán érhető el.

Fejléckép: jelenet az előadásból (forrás: GlobART Társulat)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Görbe tükröt tart a társadalomnak a Fat Pig című előadás

Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája
Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.