Színház

A Cyrano nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján

2019.09.11. 13:30
Ajánlom
A Miskolci Nemzeti Színház előadása mellett díjazták Ráckevei Anna és Zayzon Zsolt játékát is.

Szeptember 2. és 8. között kilenc produkciót (hét nagyszínpadi- és két stúdióelőadást) láthatott a közönség a Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválja keretében, amelynek látogatottsága Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondása alapján 95 százalékos volt idén.

A nyolcadik alkalommal megrendezett eseményen szereplő előadásokat négytagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Mohácsi Szilvia, a Karc FM felelős szerkesztője, Szabó Borbála író, Szabó Gabi színésznő és Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja.

Díjazottak

A legjobb előadásnak járó díjat idén a Miskolci Nemzeti Színház Keszég László rendezésében készült Cyrano előadásának ítélték oda. A díjat a szeptember 10-én megtartott díjátadón az Edmond Rostand művének címszerepét alakító Harsányi Attila vette át.

Ráckevei Anna a legjobb női alakítás díját nyerte el a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Lear című produkciójában, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében megformált címszerepért.

69602403_2856030771093117_273746333385359360_o-131430.jpg

Ráckevei Anna - Lear - Csokonai Nemzeti Színház (Fotó/Forrás: Thália Színház)

Zayzon Zsoltnak a legjobb férfi alakítás díját ítélték oda a kecskeméti Katona József Színház A király beszéde című előadásában, Béres Attila rendezésében való játékáért.

Fekete Anna díszletervező és Papp Janó jelmeztervező a legjobb látvány (díszlet-jelmez) díját a tatabányai Jászai Mari Színház Svejk című produkciójával érdemelte ki. Jaroslav Hasek művét Spiró György átiratában, Tapasztó Ernő rendezésében láthatta a közönség.

Varga Zsófia a legjobb dramaturgi munka díját a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Az eltört korsó című produkciójáért vehette át. Heinrich von Kleist egyfelvonásos vígjátékát Tarnóczi Jakab állította színpadra.

Az idén a különdíjat az eredeti témaválasztásért és színpadra állításért Olt Tamás vehette át, aki az elismerést a kaposvári Csiky Gergely Színház Korai menyegző című produkciójának szerző-rendezőjeként érdemelte ki.

vszf_2019-144316.jpg

A Vidéki Színházak Fesztiváljának díjazottjai 2019-ben (Fotó/Forrás: Soós Lajos / MTI)

Fejléckép: Jelenet a Miskolci Nemzeti Színház Círano előadásából (forrás: Thália Színház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Veszélyben van a szimfonikus zenekar intézménye?

Számos veszély fenyegeti a szimfonikus zenekarokat, de ha túlélik, az biztos, hogy a jövő zenekara nem olyan lesz, mint a mai. Fischer Iván szerint ideje megreformálni a zenekarok működését, hogy megfeleljen a következő generációk korszakának.
Klasszikus

Rácz Ödön nagybőgős rekordot döntött A dongóval

Rimszkij-Korszakov eredetileg hegedűre és zongorára írt darabját már majd' minden hangszercsoport képviselői eljátszották, most egy extra gyors nagybőgő verziót mutatunk. Videó!
Színház

Kállai Ferenc, az egyik legsokoldalúbb magyar színész

Tíz éve, 2010. július 11-én halt meg Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 
Jazz/World

Kiütötték a Fonó falát!

A kényszerű koncertszünetben elkészült a Fonó új, szabadtéri színpada!
Vizuál

Elárverezik Katharine Hepburn Howard Hughesnak írott szerelmesleveleit

Hughes és Hepburn romantikus kapcsolata másfél évig tartott. Nem házasodtak össze, de szerelmi történetük nagy port kavart annak idején Hollywoodban, és a 2004-ben bemutatott Aviátor című filmben is megörökítették.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kultkikötő

Idén is vár kicsiket és nagyokat a balatonszárszói Csukás Színház

Sorban érkeznek a szárszói teátrumba az elismert művészek és a minőségi gyerekprogramok.
Színház a tanú

Kállai Ferenc, az egyik legsokoldalúbb magyar színész

Tíz éve, 2010. július 11-én halt meg Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 
Színház dunaújvárosi bartók kamaraszínház

Sándor Mátyás – musical ősbemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház

Jules Verne nagyszerű regényéből, a Sándor Mátyásból készül musical a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a zeneszerző Szemenyei János, a rendező pedig Léner András.
Színház ajánló

Télig tart a nyár Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások várják a közönséget Szentendrén.
Színház kultkikötő

Mindenki kedvenc játék mackója a Balatonra érkezik!

Mindenki kedvenc játék mackója ismét életre kel a színpadon. A Marék Veronika népszerű mesesorozata nyomán készült Boribon nyaral című zenés bábelőadást Mórocz Adrienn, színész, bábszínész játssza.