Színház

A Damjanich utcába költözik a Freeszfe Egyesület

2021.02.08. 11:50
Ajánlom
Kulturális központot és alkotóműhelyt hoz létre az SZFE polgáraiból alakult Freeszfe Egyesület. A Damjanich utca 4. szám alatt álló felújított iskolaépületben a következő hetekben megkezdődik a munka.

A közösségi térbe az SZFE 155 éves hagyományát és szellemiségét szeretnék átmenteni, a felmondó és elbocsátott oktatók itt folytatják majd az egyetemen megkezdett munkát. A bérleti jogot elnyerő, tanárok által létrehozott

Várkonyi Zoltán Alapítvány elsődleges feladata az oktatás folyamatosságának biztosítása lesz, de nagy hangsúlyt kap majd a hallgatók által kezdeményezett művészeti projektek támogatása is.

A Freeszfe nem csupán a szellemiséget szeretné az új helyszínre átmenteni, hanem egy, az egyetemi tanköztársasághoz hasonló új szervezeti struktúrát is szeretnének létrehozni. Az egyetemi polgárság eddigi is számos más társadalmi ügyben, valamint különböző csoportosulásokkal vállalt közösséget, ezt a szemléletet továbbra is irányadónak tartják.

Az egyesület tagjai az új helyen egy nyitott közösséget szeretnének létrehozni, ezért a képzéshez kapcsolódóan színházi vizsgaelőadásokat, vizsgafilmvetítéseket, közönségtalálkozókat, szakmai beszélgetéseket tartanak majd, de jelentősek lesznek az ifjúsági programok, workshopok, beavató színházi és tantermi színházi előadások is.

Nyitnak a nemzetközi színtér felé is: a tervek szerint vendégül láthatják majd a külföldi partnerintézmények alkotóit, és vendégoktatók meghívására is lesz lehetőség.

A jövőben felnőttképzési tanfolyamok meghirdetésével nyitnák meg műhelyeik kapuit a különböző művészeti területek iránt érdeklődők számára.

Fejléckép forrása: Freeszfe Egyesület

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.