A szavazást követően Botka László szocialista polgármester bejelentette: él az önkormányzati törvényben rögzített hatáskörével, és nem írja alá a határozatot. A szegedi közgyűlésnek így tizenöt napon belül rendkívüli ülést kell tartania, és amennyiben a javaslat akkor megkapja a többséget, automatikusan hatályba lép.
Az önkormányzati tulajdonú céget a vállalkozás belső szabályai alapján Juhász Péter irányítja 2013. február 15-ig - közölte a politikus.
A polgármester hangsúlyozta: méltatlannak tartja, hogy a Fidesz-KDNP frakció tagjai és a Jobbik képviselője a magyar kulturális élet egyik zászlóshajóját áldozta fel politikai céljainak. Botka László szerint ugyanakkor biztató, hogy a teljes művészeti elit, és valamennyi szakmai szervezet ideológiától és pártállástól függetlenül szinte ugyanazokkal a szavakkal tiltakozott a tervezett lépés ellen.
Bátyai Edina szerződése jövőre lejár, így a fesztivál vezetői posztjára mindenképpen pályázatot kellett volna kiírni. A polgármester ezért is úgy véli, felelőtlenség az igazgató menesztése abban az időszakban, amikor a következő évad előkészítői munkáját kellene elvégeznie. A városvezető álláspontja szerint február 15-ig nem lehet a jogszabályoknak megfelelően, a törvényes határidőket betartva lebonyolítani a pályázatot. Kérdés, ki fog azok után pályázni a posztra, hogy az előterjesztést jegyző fideszes képviselő, Kohári Nándor a kulturális bizottság ülésén Kelemen Csaba egri színészt mint a fesztivál leendő igazgatóját mutatta be.
Képviselői vita Bátyai Edina leváltásáról (2012.12.01.)
Haág Zalán (KDNP), a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke a döntést megelőző szenvedélyes és a személyeskedést sem mellőző vita során kifejtette: szakmai, nem pedig politikai okok állnak Bátyai Edina tervezett leváltása mögött, hiszen ő az egyetlen, aki helyén maradt az előző ciklus önkormányzati cégvezetői közül. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a képviselők nem kívánnak beleszólni a fesztivál műsorpolitikájába, ugyanakkor nem mehetnek el szó nélkül amellett, hogy jelentősen visszaesett a cég önkormányzati támogatás nélküli árbevétele, és veszteségessé vált a vállalkozás.
Bátyai Edina egyben a szegedi REÖK ügyvezetője is volt. Leváltása azután került napirendre, hogy egy, a REÖK-ben rendezett kiállítás egyik installációja sokakban felháborodást keltett. Haág Zalán az MTI-nek korábban így fogalmazott: "a többség értelmezésében Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című remekművét gúnyolták ki azzal, hogy egy asztalra tizenkét tányérnyi fekáliát raktak egy levágott kéz társaságában".
Az ügy hátteréről és a korábbi fejleményekről ide kattintva olvashat bővebben.
A jelenlegi igazgató szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalását ide kattintva tekintheti meg.