Egy ismert film színpadra állításánál mennyire kísért az eredeti mű?
Nehéz dolgunk van abból a szempontból, hogy akik látták a filmet, valószínűleg valami hasonlót várnak tőlünk. De engem fognak látni a nézők és Réti Barnabást, nem utánozzuk le Sophia Lorent, vagy Marcello Mastroiannit, mert annak semmi értelme nem lenne. Azt tudom megmutatni, ami belőlem jön ezzel a történettel kapcsolatban.
Miközben nem szeretnénk feltétlenül hasonlítani a filmre, eltérni sem nagyon akarunk.
Az egész díszlet egy térben van, nincsenek falak, a fiú lakása a jobb oldalon, az én konyhám – ahol annyit jövök-megyek – a baloldalon, a kettő között meg a tetőterasz, a kiaggatott ruhákkal. A világítással választjuk el a tereket.
Dobó Kata és Réti Barnabás (Fotó/Forrás: Hatszín Teátrum, Szigeti László)
Sophia Loren és Marcello Mastroianni főszereplésével ismerte meg a világ Ettore Scola filmklasszikusát, az Egy különleges napot. A történet Rómában játszódik, 1938. május 8-án, amikor a Führer Mussolinihez érkezik látogatóba. A fasiszta Olaszországban különleges ez a nap, a nemzeti ünnepen Antonietta, a nagycsaládos háziasszony egy véletlen folytán ismerkedik meg a házukban lakó titokzatos férfival, Gabriele-vel, akiről nyugtalanító pletykák keringenek.
Gyönyörű fekete-fehér fotók készültek rólatok, mennyire jellemző ez a hangulat az előadásra?
Iványi Árpád rendező egyben látványtervező is, úgy képzelte el, hogy megtartjuk a film majdnem színtelen világát, nem használunk harsány színeket. Ezzel is utalunk az 1938-as időszakra, amikor a történet játszódik, és a szereplők aktuális állapotára is. Mindketten, Antonietta és Gabriele is magányosak, kvázi rabságban élnek, a hatgyermekes háziasszony hosszabb idő óta, a férfi pár hónapja, ki sem mozdulnak a lakásukból. Egy világégés küszöbén állnak, de még nem érzékelik. A férfi talán sejt valamit róla, de az asszony csak egy asszony, a világból annyit hall meg, amennyit a férje hazahoz. Viszont a férje egy náci. Mindkét ember olyan dolgokat árul el magáról, amit soha senkinek nem mondtak el.
Egyikük megmentődik, a másikban pedig végre meglátták, amit eddig gondolni sem mert volna magáról.
Antonietta a darab végére egészen más ember lesz, és sokkal nehezebb élet következik a számára.
Egy különleges nap (Fotó/Forrás: Hatszín Teátrum)
Mit szóltál, amikor megkaptad ezt a szerepet?
Nagyon boldog voltam, mert sok vígjátékban játszottam az elmúlt néhány évben, és már hiányoztak a drámai szerepek. Imádok nevettetni és tudom, hogy milyen nehéz vígjátékot játszani, hiszen olyan, mint egy matematikai képlet, amiben semmi sem mindegy, a másodpercek is számítanak, de nekem mégiscsak a dráma a lételemem, abban tudok mindent kiadni magamból. Arról nem is beszélve, hogy mennyire érdekel, és milyen régóta motoszkál bennem ez a történelmi korszak, rengeteget olvastam a II. világháborút megelőző évekről. Ezért is különösen izgalmas ez a szerep a számomra, mert abba a korba helyezkedhetek vissza, amire jobban rálátok.
A filmes sűrítés helyett milyen eszközöket kíván meg a színpadi előadás?
Újra megnéztük a filmet, Sophia Lorent nem lehet más szóval leírni, mint hogy sugárzóan szép. Mastroiannit kicsit idősnek tartottam a szerepre, de nem férfi-nő kapcsolatról szól a találkozásuk, hanem a magányosságukról. A rengeteg erős, közeli kép Sophia Lorenről a színpadon nem kivitelezhető, nem lehetünk ennyire minimalisták. Arra törekszünk – a látványon túl –, hogy ne színészkedjünk, hanem létezzünk. Már az, hogy olasz nőt játszom, egészen más gesztikulációt jelent. Az egész darabban az a legnagyobb kihívás a számomra, hogy a közel hetvenperces előadás eltérő amplitúdóit hogyan tudom megugrani.
Az a cél, hogy finom előadás szülessen.
Dobó Kata az Egy különleges nap plakátján (Fotó/Forrás: Hatszín Teátrum, Szigeti László )
Nyáron forgattad az első filmedet, a Kölcsönlakás című vígjátékot, milyen élmény volt?
Mámorító! Mindig ezt szeretném csinálni, reggeltől estig folyamatosan filmet szeretnék forgatni, akár színésznőként, akár rendezőként. Egy stáb nekem a második családomat jelenti. A rendezés nagyon összetett feladat, hónapokig tartó előkészületekkel, 16 órás napi forgatásokkal, és állandó döntéshelyzetekkel. Tudni kell jól dönteni, ízléssel. Nagyon érdekes volt a másik oldalról megtapasztalni, hogy mire van szüksége a színészeknek, hogyan tudom kihozni belőlük azt, amit látni szeretnék, hiszen én is onnan jövök, tudom, hogy a visszaigazolás mennyire fontos.
Rendeztél korábban filmet?
Nem, ez volt az első.
Nem érezted mélyvíznek?
Sosem tudhatja az ember, hogy mit hoz a jövő. Jobb, hogy bele sem gondoltam abba, hogy milyen hullámokat indítok el akkor, amikor abbahagytam a Színművészeti Főiskolát, és kimentem Amerikába. Szerintem sosem bocsátották meg nekem ezt a lépést, de nem csinálnék semmit másként. Olyan típus vagyok, aki cselekszik, aztán valahogy történnek a dolgok. A filmrendezés is ilyen volt: jött egy lehetőség.
Óriási élmény volt és boldog vagyok, hogy ki mertem lépni a komfortzónámból. Egy év alatt annyit tanultam magamról, mint amennyit az elmúlt tizenöt év alatt összesen. Örülök, hogy belevágtam.
Minden készen áll a februári bemutatóra?
Igen, már kész az előzetes, megvágtam a filmet, volt tesztvetítés, most az utómunkákon a sor. Február 14-én, Valentin napon kijön a film.
Címlapkép: Dobó Kata (Fotó: Szigeti László)
hírlevél
