„Lágy lehetek röpítse vásznam,
máskép nehéz célt nem hibáznom.
Célom a tetszés volt. S ma már
oda a szellem, oda a báj,
s kétségbe kéne esni ma,
ha nem könnyítne szent ima,
mely a kegyelem kényszere,
s minden hibának gyógyszere.
Ha vártok hát bocsánatot,
nekem is megbocsássatok.”
– Shakespeare Vihar című színművének epilógusával búcsúzik a színház szeretett művésznőjétől, aki november 24-én, 85 éves korában békésen elaludt.
Csűrös Karola 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz, és mintegy öt évtizeden keresztül volt a színház társulatának tagja. Országos ismertséget egykori férje, Horváth Ádám sorozatában, a Szomszédokban szerzett, Etus szerepével.
Munkásságáért 1993-ban Erzsébet díjjal és Déryné-díjjal tüntették ki, 2001-ben neki ítélték a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban pedig Érdemes művész lett.
A művésznőt a Madách Színház saját halottjának tekinti.
Csűrös Karola búcsúztatására a Farkasréti Temető Makovecz ravatalozójában kerül sor december 7-én 14:30-kor.
Fejléckép: Csűrös Karola (forrás: Madách Színház)